Nem Kaposváré, hanem a magyar kultúráé a Somogy, ennek ellenére Kaposvár egymaga vállalja a Berzsenyi társaságot összefogó és az utóbbi években viharfelhőbe került lap megjelentetését – közölte Szita Károly polgármester tegnap a kaposvári városházán, mielőtt Ujkéry Csabával aláírta a lap 5,4 millió forintos támogatását. A polgármester emlékeztetett, hogy Hiller István az év elején nemet mondott a Somogy támogatására, ám miután új vezérkara lett a lapgazda Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaságnak, és új főszerkesztője lesz a Somogynak, a jövőben remélhetőleg a megyei önkormányzat is támogatja majd folyóiratot.
– A Berzsenyi társaságban nincs helye a politizálásnak, az irodalmi közösség egyik tábornak sem lehet szekértolója – szögezte le Ujkéry Csaba író, a társaság alelnöke, a Somogy Megyei Bíróság elnöke. Mint korábban megírtuk, a Somogyot az a Varga István jegyezte főszerkesztőként, aki a lappal párhuzamosan a somogyi szocialisták választási kampányújságait szerkesztette.
Szita Károly leszögezte: nem eladó a Somogy, de bármely politikus segítségét szívesen veszi. Ez utóbbit arra a kérdésünkre válaszolta, hogy mi van azzal az alapítvánnyal, amelyet a „folyóirat megmentésére” éppen egy éve hozott létre Lamperth Mónika, a város szocialista országgyűlési képviselője, egy jó nevű magánklinika tulajdonosa és a Kaposvári Egyetem egyik vezetője.
Ujkéry Csaba és Egerszegi Edit, a Berzsenyi társaság titkárságvezetője nem tud a Lamperth Mónika nevéhez fűződő alapítványról, azt azonban elmondták: a város támogatásának köszönhetően áprilisban újra megjelenik a Somogy, melynek új számát főszerkesztő híján Kósa Csaba, Pomogáts Béla és Veress Miklós jegyzi szerkesztőként.
Nem eladó a Somogy
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!