Röviden

MN
2008. 04. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Álküldetés
Már az SZDSZ 2005-ös küldöttgyűlésén is volt álküldött. Ki tudja? Meglehet, hogy egyszer kiderül: maga Demszky is egy hamisítvány.

Előzetesben a kisfia halálát okozó apa
A Kaposvári Városi Bíróság tegnap előzetes letartóztatásba helyezte Csonka Jánost, akit halált okozó testi sértéssel gyanúsítanak. A rendőrség szerint a férfi bántalmazásának következtében vesztette életét hároméves kisfia március 25-én. (G. J. A.)

Ittasan vezetett a rendőrkapitány
Indokolás nélkül leváltotta március 30-i hatállyal Fekete Zsolt alezredest, Dunaújváros rendőrkapitányát Fejér megye rendőrfőkapitánya – közölte tegnap a rendőrség. Mint arról beszámoltunk, Fekete Zsolt vasárnap autójával a Dunaújváros és Budapest között közlekedő személyvonat ütközője alá szorult, ő és utasa könnyebben megsérült. Azóta kiderült, hogy a rendőr alezredes ittasan okozta a balesetet. (MN)

Kicserélik a sérült miskolci vezetéket
Nyolcvanméternyi szennyvízcső sérült meg a szombati vegyianyag-robbanástól Miskolcon, az érintett vezetékszakaszt ki kell cserélni. A javítás költsége elérheti a négymillió forintot, a munka akár két hétig is eltarthat. Mérgezési tünetekkel tegnap még ketten voltak kórházban, állapotuk kielégítő. (T. L. L.)

Visszaélnek a KVM nevével
Csalók próbálnak meg bejutni budapesti otthonokba a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) munkatársainak adva ki magukat – közölte tegnap a tárca. A bűnözők ingyenes vízminőségi vizsgálat ígéretével kéredzkednek be a lakásokba. A KVM szakemberei ilyen ellenőrzéseket nem végeznek. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.