Az Európai Unió úgy döntött, megindulhatnak Moszkvával a tárgyalások az új partneri megállapodásról, amelynek eredményeként a kapcsolatokat Brüsszel és az orosz kormány között immár az utóbbi megnövekedett súlyának megfelelően alakítanák ki.
Az áttörést másfél évig tartó egy helyben toporgás után jelentették be. A tárgyalások megindítását először a lengyel, majd a litván kormány akadályozta, mert az uniót Grúziával kapcsolatban keményebb álláspontra igyekezett ösztönözni. A litván vétó visszavonását az előzte meg, hogy Kouchner francia és Steinmeier német külügyminiszter hosszabb tárgyalásokat folytatott Petras Vaitiekunas litván külügyminiszterrel. Brüsszelben Litvánia szóvivője elmondta: „Ismét megmutattuk, hogy a 27 ország közös álláspontra juthat”. A közösség eleget tett a litvánok azon kérésének, hogy szorgalmazzák majd a tárgyalásokon: az oroszok ismét szállítsanak kőolajat Litvánia egyetlen finomítójának, amelynek ellátását Moszkva 2006-ban felfüggesztette. Az unió arra is ígéretet tett, hogy figyelemmel kíséri az abház és déloszét konfliktust.
Az EU ismét tárgyalhat Moszkvával
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!