Június 8.

Kisebb botlásokkal sikerült csak Gyurcsány Ferenc kisebbségi kormányának teljesítenie az e heti parlamenti túlélőtúrát. Korai lenne az első hetek tapasztalatai alapján a hazánkban újszerű konstrukció hosszabb távú működőképességről ítéletet alkotni. Korai, hiszen az egypárti kabinet nem került még igazi, komoly politikai téttel bíró próba elé. (A kormányszerkezet átalakítása vagy a tibeti határozat napirendre vétele nem az.) Az eddigiek mindenesetre csak megerősíthették a miniszterelnököt abban, hogy érdemi döntések kezdeményezése helyett alibikormányzással próbálja kitölteni a ciklus végéig hátralévő időt. Csakhogy ennek a távlat nélküli hatalomgyakorlásnak változatlan feltételek mellett legfeljebb őszig, az adótörvények és a költségvetés vitájáig van kifutása. A Gyurcsány Ferenc utáni világról álmodozó MSZP-s köröknek pedig június
7-ig, a már-már misztikus várakozással övezett megismételt szabad demokrata elnökválasztásig van forgatókönyvük (kivárás, sodródás, a kormányfő-pártelnök óvatos kóstolgatása). Gondolják, Fodor Gábor remélt győzelme új és tiszta helyzetet teremt.
A miniszterelnök körül napról napra fogy a levegő, de a technikai akadályokat – ha olykor rezeg is a léc – eddig nagyjából vette a programot nélkülöző kormánya. Egykori koalíciója pártjaiban úgy szeretnének megszabadulni tőle, hogy közben ne érje őket baleset: ne írjanak ki előre hozott választást. Csakhogy a konszolidált váltás ugyancsak nehezen képzelhető el a miniszterelnök beletörődése nélkül, aminek én semmi jelét nem látom. Addig is az úgynevezett SZDSZ szívesen eljátssza az ellenzéki szerepet – látványos szembeszegülések, imázsépítő javaslatok –, a nekibuzdulásnak az új választástól való rettegés szab határt. Ez a kettős játék szintén legfeljebb őszig folytatható; az idő múlásával az állam csecsén lógó (copyright Kuncze Gábor), mihaszna „liberális” klientúra mozdulatlansága is egyre kínosabb lesz.
A Fidesz tegnapi összetartása talán azt a véleményt volt hivatva cáfolni, hogy a párt nem tud mit kezdeni a szokatlan politikai helyzettel (miközben az MDF hirtelen ráérzett a karakán ellenzékiség mámorító ízére). Különösen a frakció múlt heti fegyelmezetlenségének – a hiányzások miatt az „SZDSZ-szel” együtt sem sikerült leszavazni a kormányt – az üzenete volt demoralizáló a változásban bízók számára. Mintha a Fidesz a fogadkozások és hangzatos kijelentések ellenére meg sem próbálná kikényszeríteni az előre hozott választást; mintha tehetség és elszántság, program és bátorság híján megrettenne a balliberálisok által hat év alatt felhalmozott, Himalája nagyságú szeméthegy (hol válság van, ott válság van) eltakarításának embert próbáló feladatától.
Halkan jegyzem meg, ha Gyurcsánnyal vagy mással kitölti a parlament a teljes ciklust, a Fidesz 2010-ben – ha nyer – egy még rosszabb állapotban lévő ország irányítását veheti át. Indokolt a párhuzam a rendszerváltozást megelőző időszakkal, amikor a Németh-kormány is csak sodródott az eseményekkel, a gazdasági átalakítás nyomasztó terhét az utódokra hagyva. A passzív szemlélődés, az ellenzéki rutin itt és most nem elég; kreativitásra és vasfegyelemre van szükség, kegyetlen pontossággal benyújtott törvényjavaslatokra, interpellációkra. A Fidesz és az MSZP helyzete egyben közös most: mindkettejük számára haszontalan a puszta kivárásra játszani.
Ne gondolják a szocialisták, hogy Gyurcsány Ferenc sorsa nem az ő kezükben van. Nem lovagol be a színre az új Nagy Sándor, aki az „SZDSZ” küldöttgyűlése után átvágja majd a belpolitikai válság gordiuszi csomóját. Csak az a biztos, hogy június 7. után június 8. jön.