Június 8.

2008. 05. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kisebb botlásokkal sikerült csak Gyurcsány Ferenc kisebbségi kormányának teljesítenie az e heti parlamenti túlélőtúrát. Korai lenne az első hetek tapasztalatai alapján a hazánkban újszerű konstrukció hosszabb távú működőképességről ítéletet alkotni. Korai, hiszen az egypárti kabinet nem került még igazi, komoly politikai téttel bíró próba elé. (A kormányszerkezet átalakítása vagy a tibeti határozat napirendre vétele nem az.) Az eddigiek mindenesetre csak megerősíthették a miniszterelnököt abban, hogy érdemi döntések kezdeményezése helyett alibikormányzással próbálja kitölteni a ciklus végéig hátralévő időt. Csakhogy ennek a távlat nélküli hatalomgyakorlásnak változatlan feltételek mellett legfeljebb őszig, az adótörvények és a költségvetés vitájáig van kifutása. A Gyurcsány Ferenc utáni világról álmodozó MSZP-s köröknek pedig június
7-ig, a már-már misztikus várakozással övezett megismételt szabad demokrata elnökválasztásig van forgatókönyvük (kivárás, sodródás, a kormányfő-pártelnök óvatos kóstolgatása). Gondolják, Fodor Gábor remélt győzelme új és tiszta helyzetet teremt.
A miniszterelnök körül napról napra fogy a levegő, de a technikai akadályokat – ha olykor rezeg is a léc – eddig nagyjából vette a programot nélkülöző kormánya. Egykori koalíciója pártjaiban úgy szeretnének megszabadulni tőle, hogy közben ne érje őket baleset: ne írjanak ki előre hozott választást. Csakhogy a konszolidált váltás ugyancsak nehezen képzelhető el a miniszterelnök beletörődése nélkül, aminek én semmi jelét nem látom. Addig is az úgynevezett SZDSZ szívesen eljátssza az ellenzéki szerepet – látványos szembeszegülések, imázsépítő javaslatok –, a nekibuzdulásnak az új választástól való rettegés szab határt. Ez a kettős játék szintén legfeljebb őszig folytatható; az idő múlásával az állam csecsén lógó (copyright Kuncze Gábor), mihaszna „liberális” klientúra mozdulatlansága is egyre kínosabb lesz.
A Fidesz tegnapi összetartása talán azt a véleményt volt hivatva cáfolni, hogy a párt nem tud mit kezdeni a szokatlan politikai helyzettel (miközben az MDF hirtelen ráérzett a karakán ellenzékiség mámorító ízére). Különösen a frakció múlt heti fegyelmezetlenségének – a hiányzások miatt az „SZDSZ-szel” együtt sem sikerült leszavazni a kormányt – az üzenete volt demoralizáló a változásban bízók számára. Mintha a Fidesz a fogadkozások és hangzatos kijelentések ellenére meg sem próbálná kikényszeríteni az előre hozott választást; mintha tehetség és elszántság, program és bátorság híján megrettenne a balliberálisok által hat év alatt felhalmozott, Himalája nagyságú szeméthegy (hol válság van, ott válság van) eltakarításának embert próbáló feladatától.
Halkan jegyzem meg, ha Gyurcsánnyal vagy mással kitölti a parlament a teljes ciklust, a Fidesz 2010-ben – ha nyer – egy még rosszabb állapotban lévő ország irányítását veheti át. Indokolt a párhuzam a rendszerváltozást megelőző időszakkal, amikor a Németh-kormány is csak sodródott az eseményekkel, a gazdasági átalakítás nyomasztó terhét az utódokra hagyva. A passzív szemlélődés, az ellenzéki rutin itt és most nem elég; kreativitásra és vasfegyelemre van szükség, kegyetlen pontossággal benyújtott törvényjavaslatokra, interpellációkra. A Fidesz és az MSZP helyzete egyben közös most: mindkettejük számára haszontalan a puszta kivárásra játszani.
Ne gondolják a szocialisták, hogy Gyurcsány Ferenc sorsa nem az ő kezükben van. Nem lovagol be a színre az új Nagy Sándor, aki az „SZDSZ” küldöttgyűlése után átvágja majd a belpolitikai válság gordiuszi csomóját. Csak az a biztos, hogy június 7. után június 8. jön.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.