Pert nyert tegnap a Mol Zrt.

Hírösszefoglaló
2008. 05. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Első fokon a magyar olajtársaság javára ítélt a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma az OMV által a Mol ellen indított kereset tegnapi tárgyalásán – adta hírül a távirati iroda.
Az OMV még 2007 decemberében indított pert a Mol ellen, mivel szerinte a hazai cég alapszabálya három ponton is ellentétes a magyar joggal. Elsősorban az állam által fenntartott, átkeresztelt aranyrészvény tartozik szerintük ebbe a kategóriába, másodsorban a tízszázalékos szavazati korlát szembemegy a szabályozással. Emellett az osztrákok kifogásolják azt is, hogy az alapszabály szerint csak korlátozott számú igazgatósági tag hívható vissza. A bíróság mind a három pontban elutasította a keresetet, amellyel a Mol egyetértett.
Az osztrák céget a budapesti bíróság mellett a Zsidó Világkongresszus elnöke is elutasította, legalábbis részvényeseit Ronald Lauder arra biztatta, szavazzák le az OMV iráni ügyletét, mert Teherán nem tesz eleget az ENSZ biztonsági tanácsi határozatainak, s ezzel fenyegeti Izrael létét.
Az OMV ezenkívül tegnap bejelentette: németországi benzinkútjai közül hatvantól válik meg, melyeket nem a társaság finomítóiból szolgáltak ki. A vállalat a profit optimalizálása érdekében megszabadul az OMV Bayern fűtőolaj-kereskedő cégétől is.
Az OMV a döntés hivatalos kézhezvétele után határoz majd arról, hogy tegyen-e további jogi lépéseket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.