Jóval olcsóbbak lesznek az idén is a balatoni strandjegyek, mint a budapestiek: a főszezonban a siófoki nagy strandon sem kell többet fizetni 900 forintnál, Keszthely városi strandján 800, a balatonfüredi Eszterházi strand pénztáránál pedig 700 forintot kérnek egy felnőtt jegyért. A gyerekeknek a legtöbb helyen 400-500 forintos belépőt kell váltaniuk. Siófok három fürdője a múlt pénteken nyitott ki, a nagy strandon 700 forint az előszezoni és 900 a főszezoni jegy, a gyerekeknek most 350, július elejétől 500 forintot kell fizetniük. Az újhelyi az idén is ingyenes, és nem kell belépőt váltani a füredi Kisfaludy strandra sem. Június elsején nyitnak a keszthelyi fürdők, a városin 800, a Libáson 500 forint lesz a jegy, de aki legalább egy hetet a városban tölt, ötvenszázalékos bérletárkedvezményt kap.
Balatonlellén már a hónap elején homokkal töltötték fel a tengerparti hangulatot árasztó, népszerű Napfény strandot, és az üdülőrégió első, Széchenyi-pályázati támogatással épült élményfürdőjét is megnyitják ma.
A kisebb balatoni üdülőhelyek is felkészülten várják a vendégeket: Alsóörsön korszerűsítették a locsolóberendezést, és bővült a csúszda, Tihanyban felújították az öltözőket, Gyenesdiáson 400 négyzetméteres, delfin alakú pancsoló várja a legkisebbeket. Szemesen pedig hatalmas kivetítőt helyeztek el, hogy a strandolók is nézhessék a labdarúgó Eb mérkőzéseit és a pekingi olimpiát.
Balatoni strandnyitás
Siófok strandjai már a múlt hét végén kinyitottak és a füredi Kisfaludy strand is várja a vendégeket, a keszthelyi, úgynevezett Libás fürdő viszont csak június 1-jén nyit. A Balaton vize még alig éri el a 20 Celsius-fokot, így a közeli napokban csak a bátrabbak merészkednek a vízbe.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!