Nem

Amikor Göncz Kinga tegnapelőtt bejelentette: megbízható ír forrásból tudja, hogy az írek igennel szavaznak, az Európai Unióban haladéktalanul félárbocra kellett volna ereszteni az aranycsillagos lobogót. Annyi bizonyos, optimizmusával a magyar külügyminiszter asszony nem állt egyedül: a legnagyobb ír fogadóiroda, a Paddy Power PLC már 180 ezer eurót fizetett ki nagy sietve azoknak, akik az igenre fogadtak.
Ám a lisszaboni szerződést – leánykori nevén uniós alkotmánytervezetet – az írek meggyőző többséggel elutasították, noha tisztában voltak az útlevél-ellenőrzés nélküli utazás és a külföldi mobilhívások csökkentett díjának előnyeivel. Hiába könyörgött nekik szinte térden állva „fél Európa”, sőt buzdította a katolikus országot XVI. Benedek pápa is az igenre, a hagyományosan rebellis írek nem kértek annak a szövegnek a kissé kozmetikázott változatából, amelyet korábban a francia és a holland nép is leszavazott.
Azonban, szabhatnánk az írekre a régi mondást: Dublin locuta, causa finita, hiszen az unióban bármely ország vétózhat. Márpedig a demokrácia dicsőségére és az ír alkotmánynak hála, ezt ott a nép tehette meg.
Nem túlzás azt állítani, hogy e demokratikus folyamat eredménye láttán az Európai Unió tegnap lélekben összeomlott, hiszen nyilván osztja Fillon francia miniszterelnök sommás véleményét: „Ha az írek úgy döntenek, elvetik a lisszaboni szerződést, akkor nem lesz lisszaboni szerződés.”
Majd lesz nyilván más.
Például az íreknek leginkább nem tetsző paragrafusok megváltoztatásával – mint erre esetükben volt már példa – ismét megszavaztatják őket arról, amit majd újra más névvel ruháznak fel.
Pedig már milyen sokan készülődtek uniószerte arra, hogy kijelöljék a közösség új, immár állandó elnökét. Például a miniszterelnöki pozíciójából a britek által Amerika-követő politikája miatt kiutált Tony Blair volt miniszterelnököt, vagy a Luxemburg határain és az eurózónán kívül eddig csak keveseknek feltűnt Jean-Claude Juncker miniszterelnök-pénzügyminisztert.
De azok se voltak kevesen, akik abban reménykedtek, hogy a szintén e szerződés nyomán létesítendő diplomáciai szolgálat kebelén belül terjeszthetik az „unió által vallott demokratikus értékek” kezdetű mantrát, Dzsibutitól Belmopánig. Amely értékekbe, sajnos – és ezt a rohamosan szegényedő, e referendumtól ugyancsak megfosztott magyarok közül sokan fájdalmasan tudják –, beletartozik az, hogy a belga fővárosban rámosolyognak arra a miniszterelnökre, aki azonosítatlan rendőreivel lövet ki szemeket. De aki – és nyilván ez nyom többet a latban az EU-beli mérlegelésnél – rávette az egész magyar törvényhozást, hogy olvasatlanul, az unióban elsőként szavazzák meg azt a szöveget, amelyet az ír nép a magyar parlamenti képviselőknél azért alaposabban megismert. Ennyit a „mosdatlan” nép laicitásáról, azaz arról, hogy a nép nem ismeri azt, amiről dönt.
Az ír elutasítás most valóban beláthatatlan következményekkel jár. Elsősorban Nagy-Britanniában, ahol a Lordok Háza mérlegel és Lengyelországban, ahol az államelnök még nem írta alá a szerződést. Csehországban pedig az alkotmánybíróság döntésére vár.
A lisszaboni szerződés ír népi vétója hatalmas csapás az Európai Unióra, beleértve Nicolas Sarkozy elnököt, hiszen július 1-jétől a franciák veszik át egy fél évre az unió irányítását.
Innen most már az ismeretlenbe vezet az út. Akár az unió bővítését, akár a kölcsönös védelmi megállapodást illeti. Az Európai Uniót belülről látni nem kívánó svájciaknak egyébként van egy közismert átkuk. „Élj érdekes korban”, mondják azoknak, akiket nem szeretnek.
Mától kezdve az EU érdekes korba lép.