Pálos kolostorrom Gönc határában

Egy 1338-ban kelt oklevél szerint a ruszkai nemesek a kanyargós Hernád egyik kis szigetén, Gönctől északra, az általuk alapított Szent Katalin-kápolna mellé letelepült barátok számára birtokot adományoztak. Ez az első írásos nyoma a szerzetesek jelenlétének a régi Abaúj vármegye déli vidékén. Az említett épületből egy kő sem maradt, azonban nem messzi innen – a változékony folyóvölgynél sokkal biztonságosabb helyen – évszázadok óta állnak egy pálos rendi kolostor falai.
Nem könnyű megtalálni. Gönc városka központjából jó öt kilométeres erdei gyalogút vezet keletnek (piros + jelzéssel), a szomszédos Telkibánya felől ugyanez délnyugatnak; a Potácsháza nevű tanya közelében a patakon átkelve meredek, erdős kaptatón lehet feljutni a magas fák közt rejtőzködő romhoz. Azzal, hogy az élmény megéri a fáradságot, nem mondunk semmit: biztosan Magyarország öt–tíz legszebb, legmegkapóbb középkori építményének egyikét ismerhetjük meg benne, és szinte sehol másutt nem látni ilyen épen megmaradt, soha nem restaurált, nem átfaragott gótikus épületrészleteket, díszítőelemeket, mint itt.
Remete Szent Pál követőinek magyar alapítású szerzete az 1340-es évektől élte első virágkorát. XXII. János pápa 1327-ben megbízta régi hívét, Jánki László kalocsai érseket a pálos rend életkörülményeinek felülvizsgálatával. A Károly Róbert udvari köréhez tartozó, szerzetesből lett főpap jelentése nyomán az egyházfő megerősítette a csaknem százéves rend kiváltságait (1328), Nagy Lajos 1342-ben megkezdett, négy évtizedes uralkodása pedig európai mértékkel mérve is hatalmas fellendülést hozott a szerzet életében. A pálosok hazai építéstörténetét feltáró Guzsik Tamás munkája szerint 1346 és 1382 között 27 új kolostort alapítottak, s mellettük megújultak a régebben épültek is. Az Anjouk különösen kedvelt országrészében, Abaújban, Kassa város körzetében az említett Ruszka, Középnémeti, Regéc és Szenttrinitás szerepel a rend érdekeltségeinek listáján.
Az egyetlen, romjaiban megmaradt építkezésük a Gönc és Telkibánya közt található, Boldogasszony titulusú klastrom.
Nagy Lajos király 1365 és 1371 között alapította, azonban a hivatalos használatbavétele, ismeretlen okok miatt, sokáig elhúzódott: adataink szerint a rendházat 1429-ben, a hozzá tartozó templomot csak 1464-ben szentelték fel. Az utóbbi aktus összefüggésbe hozható azzal, hogy 1450-ben a pálosok megkapták a Telkibánya határában 1438 óta működő ispotályt, s a gönci épület szintén átvette a betegápolás feladatát. Erre utalnak a templom hajójának északi falán a kórterembe nyíló betekintőablakok. A kolostori élet azonban a XV. század végére áttevődött a virágzó Telkibányán lévő Szent Katalin-ispotályba, s a gönci klastrom élete hanyatlani kezdett. Az épület 1540-re elnéptelenedett, azonban olyan távol esik e régen jómódú településektől, hogy – amint az másutt történt – az építkezők nem hordták el a kőanyagát újbóli felhasználásra. Ennek is köszönhető a rom faragott köveinek páratlan gazdagsága.
A templom falai szinte a tetőpárkányig állnak, csak a szentély sokszögű végfalából omlott le egy szakasz. A főbejárat a nyugati oldalon nyílik, az oromfalon a kapunyílás fölött látható a rózsaablak kerek kávája (a faragott kő küllőket a gönci Huszita-házban őrzik). A három boltszakaszos, hosszúkás hajóhoz alig keskenyebb, arányosan rövidebb, szintén háromszakaszos szentély csatlakozik. A szentélyből nyíló sekrestyeajtón át lehetett járni a kolostori részlegekbe, s ugyanitt, az északi oldalon található az egykori torony négyzetes alapfala. A klastrom további traktusait csupán a talaj egyenetlenségei, gödrök jelzik az évszázados fakitermelés és újratelepítés következményeként. Ennélfogva még nagyobb művészettörténeti értéket képviselnek a templom épen maradt, faragott részletei.
A boltszakaszok függőleges faloszlopai mindenütt a helyükön láthatók, szintén megmaradtak a különböző geometrikus elemekkel gazdagon díszített gyámkövek. A legizgalmasabb köztük az északi falon lévő, úgynevezett denevérmotívumos konzol, amelyik valóban a kiterjesztett szárnyú bőregér formáját utánozza – szépen illeszkedve a mostani környezetébe. Megfigyelhetők a magasban a boltozati bordák ívei, a letörött kőszárak csonkjai, jó nyolc-tíz méter magasan állnak a diadalív oldalfalai is. A csúcsíves ablaknyílások és a vízszintesen futó lábazati párkányok látványa a többi középkori romunk részletszegénységéhez mérten szinte lakályossá, élettel telivé varázsolja ezt a csodálatos építményt, mintha csak nemrég költöztek volna el innen a barátok.
Márpedig az avatott kutató, Guzsik Tamás (1947–2002) megalapozott feltevései szerint mindaz a gótika, ami e műemléken a szemünk elé tárul, Nagy Lajos korára, az alapítás utáni 1360-as és 1370-es évtizedekre vall, nem az idézett okiratok dátumaira. Az itt látható alaprajzi méretarányok, valamint a részletformák a göncinél évekkel később, de még a XIV. században elkészült, innen távoli – máriavölgyi, csatkai, tüskevári stb. – pálos templomokról köszönnek vissza (Magyar Nemzet, 2004. augusztus 14.; szeptember 11.).