Vezető beosztású vagy fontos ügyekben intézkedésre jogosult hivatalos személy által elkövetett vesztegetés megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség vette át a terézvárosi önkormányzat vagyonkezelőjénél leleplezett 18 millió forintos korrupciós ügyet a Nemzeti Nyomozó Irodától – erősítette meg lapunknak Borbély Zoltán, az ügyészség szóvivője. Közölte: a közvéleményt különösen érdeklő bűncselekmény nyomozásáról egy héten belül tájékoztatást adnak.
Ismeretes, a Bajcsy-Zsilinszky út 61. szám alatti ingatlan privatizációs ügyében a volt bérlő, Berecz Károly feljelentése alapján a Fővárosi Bíróság még februárban előzetes letartóztatásba helyezte Kovács Pétert, a vagyonkezelő vezérigazgatóját, társát, Juhász Károlyt pedig házi őrizetbe vette. A gyanúsítottakat tetten érték a rendőrök, amikor 18 millió forint kenőpénzt vettek volna át Berecztől, aki ennek fejében megvehette volna az ingatlant. A vállalkozó Bajor Zoltán SZDSZ-es alpolgármesterre, Molnár Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselőre, illetve párttársára, Kolozs András fővárosi képviselőre tett terhelő vallomást, és állította: Verók István szocialista polgármester mindenről tudott.
A polgármester korábban azt állította, hogy a kenőpénzt átvevő Juhász Károlyt még csak nem is ismerték, a Magyar Hírlap birtokába került dokumentumok szerint Juhász 2004-ben egy Andrássy úti önkormányzati ingatlan megvásárlására tett neki ajánlatot. Verók „névazonosságra” hivatkozva tagadta a kapcsolatot, azonban lapunk kérdésére már nem válaszolt. Sajtósa, Szilágyi Erika közölte: beperlik a Magyar Hírlapot.
Ügyészség előtt a terézvárosi ügy
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!