Tizennyolc órás vita után a testület elnökének szavazatával maradt alul az argentin kormány úgynevezett mozgó terményexportadója a szenátusban. A döntés az ország első megválasztott elnök asszonyának, Cristina Fernández de Kirchnernek a vereségét jelenti, már csak azért is, mert a szavazategyenlőséget felbillentő elutasító voksot éppen alelnöke, Julio Cobos adta le. A gazdák március 11. óta tiltakoztak – sztrájkokkal, útelzárásokkal, a gabonaforgalmazás felfüggesztésével –, hogy a kormány vonja vissza az egyoldalúan bevezetett új exportadókat, hiszen kilátástalan helyzetbe hozta volna a kis- és középbirtokos termelőket, és elősegítette volna a nagybirtokok további erősödését.
Jelenleg az ország termőföldjeinek 65 százaléka van külföldi kézben, amelyeken főleg szóját, kukoricát és búzát termesztenek – szójaliszt- és szójaolaj-termelésben Argentína világelső, búzából harmadik, kukoricából a második –, de a szójaföldek csaknem felét génmódosított magokkal vetették be. A tiltakozások hozzájárultak a szója világpiaci árának emelkedéséhez is. Cristina Fernández de Kirchner elnök asszony ezzel a vereséggel nehéz helyzetbe került az államadósságok újratárgyalásán is, mert az élelmiszerválságot kihasználva a kapott többletbevételből akarta visszafizetni egyik hitelezőcsoportjának idén lejáró tartozásait.
Csapdában az argentin államfő
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!