Ebből csináljon valaki egy pártot!

Sokan állítják, hogy más irányzatokhoz hasonlóan a szociáldemokrácia sem működik hibátlanul, de nála jobb, emberibb politikai és társadalmi eszmét és gyakorlatot még nem találtak ki, amelynek hármas jelszava – szabadság, igazságosság, szolidaritás – a mai Magyarországon különös jelentőséggel bír. Nem volt kegyes hozzánk a sors: a magyarok különböző okok miatt nem részesülhettek ezekből a vívmányokból, ugyanis országunk Európa védőbástyájaként a „hadak útján” számos megpróbáltatásnak volt kitéve, amelyeknek káros hatásait ma is érezzük. Háborúk pusztították hazánkat, diktátorok csizmái taposták el a nemzet szabadságtörekvéseit, s a várva várt fordulat, az 1990-ben bekövetkezett rendszerváltozás is csak az emberek egy részének hozta meg a jobb életet. A társadalom nem volt felkészülve a hirtelen jött átalakulásra, a szorgos magyar nép által évszázadok alatt létrehozott nemzeti vagyon az anyagiakban és információkban bővelkedő, kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkező utódpárt tagjainak és a holdudvarához tartozóknak, valamint a külföldi pénzvilág hatalmasságainak kezébe került, széthordtak mindent, amit elődeink vérrel, verejtékkel megteremtettek. Egy szűk réteg biztosította magának a gondtalan, folyamatosan növekvő jólétet, de megfeledkezett a „népről”, a fejlődés gyümölcséből csak a kiváltságosak részesülnek, a társadalom nagy többsége küzdelmes harcot vív mindennapi kenyeréért.
Érdemes felidézni II. Erzsébet angol királynő szavait, aki 1993-ban, magyarországi látogatása során a parlamentben a következőket mondta: „Azt hiszem, a történelem megmutatja majd, hogy a kommunizmus követői – még ha idealizmusból és igazságérzetből született is az eszme – a gyakorlatban épp azokat árulták el és hagyták cserben, akiket szolgálni akartak. A munkásokat, az időseket és a szegényeket.” Egy spanyolországi konferencián Pozsgay Imre pedig a következőképpen fogalmazott: „Ha jogállamról, szabadságról, demokráciáról és parlamentarizmusról van szó, én szabadelvű vagyok. Ha szolidaritásról, gazdaságpolitikáról, akkor baloldali. Ha iskoláról, kultúráról, egyházról, vallásról, akkor nemzeti konzervatív. Ebből csináljon valaki egy pártot! Én nem akarok egyik értékről sem lemondani.” A professzor egy korábbi nyilatkozatában azt is elmondta, hogy hallgatóit meg szokta kérdezni, „vajon a szociális piacgazdaság és a jóléti állam kinek az eszméje volt. A sztereotip válasz pedig az, hogy a szociáldemokratáké.”
A Honfoglalás 2000 Egyesület több tagja és mások, budapestiek és vidékiek alapos megfontolás után, felelősségük tudatában néhány hónappal ezelőtt pártot alapítottak Nemzeti Szociáldemokraták néven, amely a Pozsgay Imre által említett értékeket s az Embert állítja a cselekvés középpontjába. A baloldali, internacionalista szociáldemokrata pártoktól eltérően az új párt a hagyományos szociáldemokrata értékek mellett a nemzeti érdekek hathatós védelmét is zászlajára tűzte, s talán nem túlzás állítani: ez az ötvözet egyedülálló kezdeményezés Európában. Nem állítjuk, hogy ezek az értékek más pártoknál nem jelenhetnek meg, ám a nemzeti minimum alappilléreire építkező új párt, más szervezetektől eltérően, elsősorban azoknak a társadalmi csoportoknak az életkörülményeivel kíván kiemelten foglalkozni, amelyek a legnehezebb viszonyok között élnek: ezek a nyugdíjasok, az ipari munkások, az alkalmazottak, a mezőgazdaságban dolgozók és a kisvállalkozók. Mi, „nemzeti szocik” tisztességes jövedelmet, biztos megélhetést akarunk mindenki számára, és igényt tartunk a javak igazságos elosztására. Az emberek vágynak a javuló életkörülményekre, a boldog családi életre, a szórakozásra, kulturális igényeik kielégítésére, az életörömre, és érezni akarják a munkahely biztonságát, az egészségügy, az oktatás és a lakáskörülmények – meglehet szerényebb, de – állandó javulását.
Az államnak védenie kell a gyengét az erőssel szemben, meg kell védenie azt, aki nem tudja megvédeni önmagát. A nemzeti szociáldemokraták értékrendje szerint a nemzeti érdek, azaz az alkotmányos nemzetállami érdek fölötte áll a párt-, az egyéni, az osztály- és a csoportérdekeknek, a közösségi érdekek elsőbbséget élveznek, ezért is támogatják a nemzeti jóléti rendszereket. Nem lehet az országot az üzleti alapon működő „magánpártok” kezébe juttatni, nem lehet a döntéseket és a végrehajtást a profitot hajszoló szervezeteknek átengedni. A nemzeti szociáldemokraták elfogadják a piacgazdaságot, a külföldi tőke jelenlétét, de az állam irányító és ellenőrző szerepét szükségesnek tartják. („Annyi piaci versenyt, amennyi lehetséges, annyi állami ellenőrzést, amennyi szükséges” – Willy Brandt.) A munkavállaló nem lehet kizárólag a tőle idegen döntés tárgya, a szociáldemokraták a tőke és a munka közötti jogegyenlőség talaján állnak, és azt akarják, hogy maguk is beleszólhassanak saját sorsuk alakulásába. Minden törvénynek, intézkedésnek, anyagi eszköznek, befolyásnak, sajtónak az emberek szolgálatában kell állnia.
A Nemzeti Szociáldemokraták legfőbb célkitűzése a nemzetegyesítés!
Nincs még egy ország Európában, talán az egész világon sincs, ahol oly mértékben vetik alá a nemzeti érdekeket az idegeneknek, mint nálunk. Fel kell emelni a nemzetet: meg kell erősíteni hitét, önbizalmát, ugyanakkor tudatosítani kell mindenkivel a nehézségeket és azt, hogy csak a társadalom széles körű összefogása vezetheti ki az országot az alagútból. Be kell temetni a társadalmat megosztó árkot, egymásra kell találni a tisztességes bal-, illetve jobboldali kötődésű embereknek. Félre kell tenni az előítéleteket, az ellentéteket, kezet kell nyújtani egymásnak. Egységes nemzetté kell válnia a magyarnak, hogy megvédhesse magát a káros, idegen érdekeket szolgáló eszméktől, hatásoktól, a pénzvilág hatalmától, a magyarság közé éket verő, békétlenséget szítóktól. Nem lehet a magyar magyarnak ellensége!
Bizonyára vannak, akik károsnak és megosztónak tartanak minden új szervezetalapítást, és esetünkben ellentmondást vélnek felfedezni, minthogy a Nemzeti Szociáldemokraták összefogásról, nemzetegyesítésről beszélnek. Nos, nincs ellentmondás: a párt nem akarja tovább „szalámizni” a társadalmat, mindössze a különbözőségeket felmutatva élni akar a jó szándékú kritikával, s a jobbítás igényével kívánja kiegészíteni azokat az erőket, amelyek hozzá hasonlóan egy demokratikus, szociális, igazságkereső állam megvalósításában érdekeltek. Minden párt célkitűzése, hogy a parlamentben részese legyen a törvényalkotásnak, aktívan részt vegyen az ország sorsának alakításában, ám lehet más célja is: a passzív, a közélettől elfordult rétegek aktivizálása és hiteles tájékoztatása, meggyőzése, hogy vegyék kezükbe saját sorsuk irányítását. Eredményes közéleti tevékenységet folytatni csak szervezett körülmények között lehetséges, ezért a pártok tevékenysége – bár sokan csalódtak bennük – nélkülözhetetlen, akárcsak a civil szervezeteké. Fontos feladat továbbá igaz történelmünk megismertetése, nyelvünk ápolása, nemzeti kultúránk terjesztése, ám ezekkel a pártok alig törődnek, szinte kizárólag az aktuális kérdésekkel és politikai ellenfeleikkel foglalkoznak.
A Nemzeti Szociáldemokraták tisztában vannak a reájuk váró nehézségekkel: számítanak azoknak a pártoknak az ellenérzéseire, amelyek – ha még oly csekély – vetélytársat vélnek felfedezni bennük, holott partnernek kellene tekinteni azokat, amelyek hasonló célokért küzdenek, továbbá számolni kell az anyagi nehézségekkel. Azt sem gondolják, hogy a sajtó keblére öleli az új pártot. A Nemzeti Szociáldemokratáknak nem eltökélt szándékuk, hogy önállóan induljanak a legközelebbi országgyűlési választásokon (de részt vesznek a fontos önkormányzatin), ám addig is átgondolt felvilágosító munkával sokat tehetnek azért, hogy az a sokszázezer átszavazó, feltehetőleg baloldali kötődésű ember, aki már-cius 9-én voksaival hozzájárult az egészségügy és az oktatás kérdéseinek újratárgyaláshoz, érdekeit felismerve a jövőben is jó helyre tegye az ikszet a szavazólapon. A változásokat igénylő, követelő tábornak nagyarányú (kétharmados) győzelméhez és a tartós hatalomgyakorláshoz nagy szüksége van a passzív, ingadozó és félrevezetett tömegek szavazataira, ám ezeket meggyőzni csakis egy tiszta lappal induló, nem lejáratott, új tömörülés lehet képes, amelyet üdvözölnek és elfogadnak mindazok, akiket a kommunizmus követői cserbenhagytak.
„Nagy történelmi feladat vár még reád, magyar munkás. De ha te a megismételt bűnökre a történelem egy új fordulatánál megint tévedésed megismétlésével felelsz, akkor megölöd a magyarságot, megölöd magadat, s átjátszod ezt a szerencsétlen országot a legfertelmesebb kapitalizmus és imperializmus kezébe. Fogjunk össze mindnyájan, akik az európai kultúra s munka szent moráljával akarunk építeni. Azt a jövőt, amely a magyarságnak a legszentebb igazságszolgáltatás, az emberiségnek a legnagyobb nyereség. Ez lesz a te igazi jövőd, magyar munkás!” – írta Szabó Dezső 1921-ben, kinek intelme sohasem volt olyan időszerű, mint napjainkban.
E rövid, gondolatébresztő írás csupán jelzés: a Nemzeti Szociáldemokraták egy kísérletbe kezdtek, és bíznak abban, hogy egyedülálló kezdeményezésük változást hozhat. Lesznek követőik.

A szerző a Nemzeti Szociáldemokraták elnöke