Kommunista harangok

Közvélemény-kutatást tartottak a közelmúltban középiskolás diákok és tanáraik körében arról, ki a legnépszerűbb magyar történelmi személyiség. A lista élére – talán nem véletlenül – Mátyás király került. A keménykezű király, „aki nem félt az igazságtól” – ahogy egyik irodalomtörténészünk jellemezte. Akihez Zrínyi Miklós, Berzsenyi Dániel és Széchenyi István is jajdult segítségért. Utóbbi is előkelő helyet foglal el a közvélemény-kutatói lajstromon, de például Nagy Imre – a minap emlékeztünk kivégzésének 50. évfordulójára – az elmúlt évekhez képest hátrább szorult a sorban. Úgy látszik, az újkori magyar történelem kiemelkedő egyéniségeire rárakódik a napjainkban túltengő és a médiában is eluralkodó politikai harc.
A közvélemény-kutatással egy időben bukkantam rá egy levélre, amely 1950. június 25-én íródott, és látlelet abból az időből, amikor a kommunista hatalom az egyház ellen fordult. A történelmi megpróbáltatás hatvan évvel ezelőtt, az egyházi iskolák államosításával kezdődött, a szerzetesek üldözésével, a szerzetesrendek betiltásával folytatódott, majd a hatalom és az egyház „kiegyezésével” pecsételődött meg. Közismert, hogy Rákosiék diktatórikus, egyoldalú „megállapodása” a katolikus egyház térdre kényszerítésével volt egyenlő. A szóban forgó levelet egy Földi nevű pap írta Rákosi Mátyásnak, és megdöbbentő összehasonlításra ragadtatta magát.
Így kezdődik a levél: „Miniszterelnök-helyettes Úr! Az elmúlt napokban kezembe kerültek az új általános iskolai tankönyvek. Hogy élveztem ezekben a történelmi feldolgozását hazánk múltjának! Már régóta kezdtem Rákosi Mátyásunkat összehasonlítani Hunyadi Mátyással, mert ha ővele oda az igazság, Önnel visszatért nemzetünk életébe ez a sokáig siratott igazság!”
Alighanem ezek a legszebb szavak, amelyekkel a kor gyűlölt figuráját illették, aki népszerűségi okokból kezdetben akár keresztapaságot is vállalt, és a cél érdekében – ha a taktika úgy kívánta – az Istent is a szájára vette. „Miniszterelnök-helyettes elvtársamat [az úrból gyorsan lett elvtárs – K. A.] 1945-ben láttam először – folytatódik a levél –, amikor Gutorföldéről híveimmel beutaztam az ingyenvonaton Zalaegerszegre, s ott a plébánia erkélyéről hallgattam a templom és a plébániaház között felállított díszemelvényről elmondott beszédét. Tetszett ez a mondat: Segíts magadon, az Isten is megsegít!”
Mindszenty emlékirataiban az áll, hogy Rákosi egy zalai faluban többek között azt mondta: „Mi vagyunk azok, akik a fasiszták által elrabolt harangokat visszaszerezzük, mert a harang azt a célt szolgálja, hogy a vallásos lelkek buzgó hangja mellett dicsérjék az Urat...” Álság és képmutatás! A bíboros egyik beszédében szóvá is tette a színlelt jóindulatot és a tolakodó barátságot.
„Többet nem akarom ismételni a gutorföldei találkozás hatását – írta Földi –, de abból a meleg kézszorításból megértettem, hogy a korábbi érzéseim és megállapításaim nem voltak tévesek.” Alább pedig ezt olvashatjuk: „Még ez év őszén [tehát 1945-ben] Veszprémben voltam Mindszentynél, mielőtt átköltözött Esztergomba. [Negyedszázados zalaegerszegi szolgálat után 1944. március 4-én nevezte ki a szentatya veszprémi megyés püspöknek; az esztergomi prímási székbe 1945. október 7-én iktatták be.] S a vacsoránál említettem is, hogy jó benyomásom volt a zalaegerszegi beszédről, de ő még akkor azt gondolta, hogy nagyobb elme nem született nálánál, és beszuggerálta a püspöki karba és a papság legnagyobb részébe, hogy a tűz és víz nem férhet meg egymás mellett ugyanabban az edényben; a bolsevizmus ellen fel kell venni a harcot, mert a vallás teljes kiirtására törekszik. Azután még Budapesten is fogadott Mindszenty az érseki helynökségen 1945. november végén, később levelezés útján kértem a meggondolásra, de hiába voltam négy éven át bizalmas embere hitoktató koromban Zalaegerszegen, nem vette figyelembe józan meglátásaimat, s ezért minden lelkifurdalás nélkül álltam fokozottan lélekben elvtársam mellé (ezért is vagyok bátor így megszólítani), és szolgáltattam az anyagot Mindszenty ellen az államvédelmin keresztül.”
Földi tehát – mondjuk ki egyenesen – besúgó, feljelentő pap volt! Vajon ez az igazi neve? Annyit sikerült kideríteni, hogy a szóban forgó személy Mindszenty zalaegerszegi apátplébános mellett volt hitoktató, és később az általa alapított gutorföldei egyházközség plébánosa lett. Vélhetőleg a békepapok sorába lépett, és az ügynökmúltja sem kizárt. A zalaegerszegi dokumentumokat az államvédelmi hatóság emberei – a temetői nyilvántartásokkal együtt – magukkal vitték, ezért nehéz beazonosítani.
A Földi fedőnévre hallgató pap kijelenti: „Előttem nem látszik lehetetlennek a katolikus papságnak az állammal, vagy mondjuk így a szocializmussal való együttműködése.” A ma már hihetetlennek tetsző, kitekert békepapi gondolkodás illusztrálására érdemes idézni Miháczi József váci püspöki helynök 1975. január 27-én mondott beszédét, amelyet így zárt: „Mi, akik szeretjük ezt a szocializmust építő hazánkat, szívesen adjuk, formáljuk emberi életünket ehhez az építéshez. Kérjük kormányunkat, adja meg a földi haza hívő építőinek továbbra is a gondoskodását!”
A magyarországi békepapszervezet 1956 októberében érthető módon szétzilálódott, majd azután – a szocialista-kommunista párt legfelső irányító szerve, a Politikai Bizottság utasítására – 1957 tavaszán újjászerveződött. Ettől kezdve a helyi pártszervek és az állami, tanácsi hatóságok hathatós segítségével a korábbinál sokkal szervezettebben működött tovább az hetvenes-nyolcvanas években. Pontosan úgy, ahogyan feladatait a pártirányítók megszabták.
A szervezet negyedszázados évfordulóján, 1975-ben, a parlament üléstermében Horváth Richárd akkori főtitkár emlékezett vissza a Rákosi-korszakbeli kezdetekre, nem kevesebbet állítva, mint hogy a békepapszervezet „a karizmatikus mozgalmak rokona”, s idézte Cserháti püspök tanulmányát, amely szerint a békepapok tulajdonképpen „az egyház reformkorszakának előjeleit megsejtő papok”.
Földi levele így fejeződik be: „Mindszenty és Grősz elnyomása folytán egyszerű, rang nélküli pap vagyok, és a szegény nép szeretete mellett kitartok. Magamnak vagyont és rangot szerezni nem is akarok, viszont teológiai tanulmányaim és éles megfigyelőképességem alapján tévedhetetlenül a bajok mélyére látok, nemcsak a magyar, de a világegyház dolgaiban is Épp ezért kötelességemnek érzem a népi demokrácia megalapítója, a békénk védelmezője, miniszterelnök-helyettes elvtársam történelmi küldetésének elismerését és támogatását. Külön mellékleten felsorolom azokat a neveket, amelyeket a sajtóban nyugodtan fel lehet használni buzdításul, mint akikről biztosan tudom, hogy egyetértenek elvtársammal, vagy legalábbis elítélik a püspöki kar magatartását.”
Csak azt nem teszi hozzá Földi, hogy éljen III. Mátyás – ez volt Rákosi egyik gúnyneve két Mátyás nevű királyunk után –, az igazságos. A legrégibb, de legjellemzőbb magyar mondást, amely Mátyást mint az igazság védelmezőjét állítja elénk, Heltai Gáspár írta le: „Meghalt Matthias kyral, elkeolt az Igassagh!”
Az újkori magyar történelemben talán sosem veszett oda anynyira az igazság, mint az ötvenes években.