Tiszta forrás fesztivál

Az idén június 21-re esett a nyári napforduló, hagyományosan azonban ma, Szent Iván napján ünnepeljük. Az ünnep ősi kezdetekor a Nap mágikus úton történő megújulásának elősegítéséhez kötődött. A keresztény egyház Szent Jánost tette a Nap védőszentjévé, ünnepe az V. század óta vált általánossá. Az egyház a középkori liturgiába beépítette a Szent Iván-napi tüzet.

Magyar nyelvterületen számos hiedelem fűződik a Szent Iván napi tűzgyújtáshoz: megvéd a köd, a jégeső, a dögvész ellen, és elősegíti a jó termést. A XV. század óta vannak adatok arról, hogy a Szent Iván-napi tűznek egészségvarázsló szerepet is tulajdonítottak, közvetlenül a tűz átugrása, valamint a fölötte füstölt növények révén. Nyitra vármegyében virágos bodzafaágat pároltak a tűzön, amelyet később daganatra tettek, vagy épp ágyba vitték a bolhák ellen. Tűzugrás közben a Pozsony vármegyei Almaágyon a következőt kiáltották: Kezem, lábam ki ne törjön, minden csontom összeforrjon.
E szokás lényeges része volt a szerelemvarázslás: a tűz átugrása közben párosító, kiházasító dalokat énekeltek. Gyakran a falu összes fiatalját összeénekelték, ezek az énekek olykor igen hosszúak voltak, erre utal a „Hosszú, mint a szentiváni ének” mondásunk is. Európában sok helyen ünnepeltek Szent Iván éjjelén a XIX. századig hasonló céllal: a balszerencse, a betegség elűzése, a termés megóvása végett. A szláv népek örömtüzeket gyújtottak a vízpartokon, fehér tyúkokat és fekete kakasokat áldoztak. Az áldozatok bemutatása után körtáncot jártak, aztán mindenki vízbe ugrott, s a sötétben azzal töltötte idejét, akivel összekerült.
A német falvakra is jellemző volt a tűzugrás, valamint a kátránnyal bekent guruló tűzkerék dombon való leeresztése. A fiatalok körtáncot jártak, énekeltek és verbénát égettek, hogy a balszerencsét elűzzék. A régi svédek azt tartották, hogy a nyári napforduló éjszakáján megnyílnak a hegyek, és a föld mélyének lakói elözönlik a fenti világot. Máglyákat gyújtottak a keresztutaknál, a tüzet kilencféle fával és mérges gombákkal táplálták a manók elűzésére. Az észtek különös jelentőséget tulajdonítottak a János-nap hajnalán szedett harmatnak, amelyet életvíznek tartottak, ezzel mosták meg a beteg szemet, úgy hitték, ettől meggyógyul.
Csehországban a szerelmesek koszorúkat dobáltak át egymásnak a tűz fölött, majd tűzugrás következett a mihamarabbi házasság reményében, illetve a lázzal járó betegségekkel szemben. A megpörkölt koszorúkat hazavitték, megfüstölték a házat és az istállót, hogy biztosítsák az emberek és az állatok egészségét, majd egy éven át megőrizték. Vihar idején egy keveset mindig elégettek belőle a tűzhelyen, és közben imádkoztak, hogy a vihar ne tegyen kárt a házban és a termésben. Ugyancsak a növényeket óvták, mikor összegyűjtötték az elnyűtt seprűket, majd szurokba mártották és meggyújtották őket. A seprűk csonkjait a veteményeskertek földjébe dugdosták, hogy megóvják a növényeket a bogaraktól és a férgektől.
A hagyomány itthon egy időre elhalványult, de az elmúlt két évtizedben nagyon sok helyen élesztették újra, és szerveztek köré tartalmas fesztiválokat, például Pilisszentivánon, ahol tíz napig tart a mulatság. Június 24-én a Pesthidegkúti Nyári Színpadon a Tiszta forrás fesztiválon Szent Iván-este hangulatát idézik reneszánsz módra sok tűzzel, sörrel, tánccal. A Balaton mellett nyaralók sem maradnak ki, mert mind Balatonalmádiban, mind Szigligeten Szent Iván-éji mulatságot szerveznek.