Nem a központi költségvetésben amúgy is nevesített pályázati pénzekkel, az önkormányzati rendszer átalakításával, hanem az állami normatívák viszszaadásával, a finanszírozás felülvizsgálatával kell segíteni a csőd közeli helyzetbe juttatott településeket – jelentette ki tegnap Gyimesi Endre fideszes országgyűlési képviselő, Zalaegerszeg polgármestere. Arra utalva, hogy Gyenesei István önkormányzati miniszter a minap 15 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást osztott szét pályázati úton 1623 településnek, az önkormányzatok több mint a felének, az ellenzéki politikus megjegyezte: átfogó politikai reformok helyett valójában a rosszul gombolt kabátot kell újragombolni. – Alamizsnával nem lehet csődöt kezelni, márpedig az önkormányzatok többsége rászorulónak számít, immár a napi működés került veszélybe. A vagyonfelélés csak azért nem folytatódik, mert lassan már nincs mit értékesíteni, azonban az eladósodottság kritikussá vált, az uniós pályázatok önrészét a települések szinte mindenütt csak hitelből vagy kötvénykibocsátással képesek kifizetni – mondta Gyimesi. Hozzátette: egy év leforgása alatt csak az oktatási és szociális intézmények működtetéséből százmillió forintos nagyságrendű összeget vont ki a kormányzat, a személyi jövedelem helyben maradó részének további szűkítésével pedig országosan 28 milliárdot vett ki az önkormányzatok zsebéből.
Mint arról beszámoltunk, az önkormányzati miniszter elismerte, hogy az állami feladatok ellátásához a helyhatóságok nem kapnak többletforrást, többségük felélte vagyonát, és bevételeik is szűkültek.
A kabinet az önkormányzati rendszer átalakításában látja a megoldást, azonban a hét legnagyobb érdek-képviseleti szövetség korábban már egyetértett abban, hogy elsődlegesen a feladatokat, a hatásköröket és a finanszírozás kérdését kellene rendezni. Ezt megerősítette lapunknak Gémesi György, a kormány–önkormányzatok egyeztető fórumának társelnöke, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke is.
Szabó Gellért, a Magyar Faluszövetség elnöke, Szentkirály polgármestere tegnap azt mondta, hogy alapvetően az értékrendszeren, a szemléleten kellene változtatni. – A kizárólag az EU-támogatásokra épített, haszonelvű beruházásokat erőltető politika megfojtja a településeket. Lehetnek itt nagyszerű óriásprojektek, ha cserébe a mindennapjaink kerülnek veszélybe – fűzte hozzá.
Gyenesei kérés nélkül is osztogat Somogyban? Saját somogyi választókerületében bőkezűen, pályázat nélkül is osztogatja az adófizetők pénzét Gyenesei István – közölte lapunkkal Barbalics István nagyatádi fideszes önkormányzati képviselő. Barbalics úgy tudja, hogy a hivatalosan a Somogyért Egyesület színeiben parlamenti képviselővé választott miniszter kérés nélkül hatvanmillió forintot juttatott többek között Nagyatádnak. – Városunk nem is pályázhatott a nemrég bejelentett 15 milliárd forintos keretre, ugyanis működési kiadásaink meghaladják az országos 115 százalékos átlagot. Ormai István polgármester, aki a megyei közgyűlésben barátját, Gyeneseit követte az egyesületi frakció vezetői posztján, ráadásul a 17 tagú nagyatádi képviselő-testületben 14 fős baloldali többség, mindent eltitkol előlünk – mondta a fideszes képviselő. Lapunk hiába kereste a polgármestert a városházán, titkárságán közölték: szabadságon van, akárcsak a jegyző, az alpolgármester ritkán jár be, aljegyző pedig jelenleg nincs.
Az Önkormányzati Minisztérium sajtó és kommunikációs főosztálya szerint lapunk értesülése téves, mivel a tizenötmilliárd forintos plusz támogatást kizárólag pályázati úton lehetett elnyerni. – Minden település a Magyar Államkincstár területi szervéhez benyújtott pályázat alapján részesült támogatásban – olvasható közleményükben.
Önkormányzati csődkezelés alamizsnával
Alamizsna osztogatása helyett a napi működési gondokkal küszködő önkormányzatok törvényes finanszírozását kell megoldani, a Fidesz a településektől elvont állami normatívák visszaadását szorgalmazza. A kormány minapi bejelentése szerint ugyan 15 milliárd forintot osztottak szét a rászoruló önkormányzatok között, de az érdekképviseletek továbbra is a finanszírozás rendezését, a feladatok, a támogatási rendszer átgondolását szorgalmazzák.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!