Nem zavar bele semmi a 36. heti totószelvénybe, csak világbajnoki selejtezők szerepelnek rajta. Európában most kezdődik a sorozat, amelynek végén kiderül, kik jutnak el az öreg kontinensről a 2010-es dél-afrikai seregszemlére. Nekünk, magyaroknak nincs sok esélyünk, de az új szövetségi kapitány, Ronald Koeman irányításával egy kedvező rajtban azért bízhatunk. Kezdésnek Dánia nem rossz, hiszen jó nevű ellenfél, de korábbi Eb-győztes, vb-résztvevő mivoltához képest sokat gyengült, jelenleg 36. a világranglistán (ahol mi az 50. helyen állunk). A szombat esti, Puskás stadionbeli vendégek legnagyobb „sztárja” – akárcsak nálunk – a szakvezető, Morten Olsen. A csatárok közül Bendtnerre (Arsenal), Tomassonra (Feyenoord), vagy Lövenkrandsra (Schalke) azért ügyelni kell, a középpálya ásza Christian Poulsen (Juventus), a védelemé pedig Agger (Liverpool), bár utóbbi kevés lehetőséget kap mostanában a Mersey partján. A BL-főtáblára jutott Aalborgot csak Bögelund képviseli a keretben. Nálunk a hátvédsor bizonytalansága mellett az a legnagyobb gond, hogy légiósaink nem kapnak kulcsszerepet a klubjaikban. Ettől függetlenül úgy gondoljuk, nem lehetetlen a pontszerzés, bár a győzelemre kis esélyt adunk.
Ami a többi meccset illeti, szerintünk a „magyaros” csoportban nem lesz remi a tiranai albán–svéd derbi, s ha a portugálok (a műtét után lábadozó Cristiano Ronaldo nélkül) nem nyernek Máltán, akkor Carlos Queiroz, az új kapitány bizonyára bő kétezer kilométert gyalogoltatja majd őket hazáig. Izrael a legutóbbi Eb-selejtezőkön kiváló hazai mérleget produkált, s most legyőzheti Svájcot, a lengyelek a szlovénokat, a szlovák–északír és macedón–skót premier pedig háromesélyes. Az Eb-n helytállt törökök sem találkoztak még az örményekkel, s nem lesz könnyű dolguk Jerevánban, a belgáknak verniük illene az észteket, az ukránoknak pedig a fehéroroszokat, bár utóbbi meccs kapcsán nem feledjük a BATE Boriszov BL-beli vitézkedését. Francia sikert várunk Bécsben, Norvégiának felül kell múlnia Izlandot, a pótmecscsen viszont meglepetést szimatolunk: a világbajnok olaszoknak nehéz dolguk lesz Larnacában a futballjuk eddigi legszebb korszakát élő ciprusiakkal.
36. heti tippjeink:
1. Magyarország–Dánia X
2. Albánia–Svédország 1, 2
3. Málta–Portugália 2
4. Izrael–Svájc 1, X
5. Lengyelország–Szlovénia 1
6. Szlovákia–Észak-Írország 1, X
7. Örményország–Törökország X, 2
8. Belgium–Észtország 1
9. Ukrajna–Fehéroroszország 1, X
10. Ausztria–Franciaország 2
11. Montenegró–Bulgária X, 2
12. Macedónia–Skócia X, 2
13. Norvégia–Izland 1
+1 Ciprus–Olaszország X
Sorosék most a nyugdíjasokért aggódnak














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!