A HospInvest a Tescóval példálózik

Munkatársunktól
2008. 11. 22. 20:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Feljelentés a magántársaság ügyében. Csalás és okirat-hamisítás vélelme miatt feljelentést tettek a HospInvest Zrt. ügyében olyan egri személyek, akik szerint a magántársaság tisztességtelen módon szerezte meg a Markhot Ferenc-kórházat – tájékoztatta lapunkat Herman István, a Heves Megyei Önkormányzat Fidesz-frakciójának igazgatója. A feljelentők állítják, a cég nem rendelkezett az ÁNTSZ működési engedélyéhez szükséges dolgózói létszámmal, ezért fiktív nevekkel, vagy nem megfelelő szakképesítésű munkatársak átirányításával oldották meg a problémát, sőt olyan külföldi orvosok is felkerültek a listára, akiknek még nem honosították a diplomáját. A cég bosszújától tartó és ezért névtelenségbe burkolózó feljelentők azt írják, hogy a HospInvest nem hajlandó kiadni az új dolgozói listát, az ÁNTSZ pedig a bejelentések ellenére sem vizsgálja ki, hogy valóban szerepelnek-e rajta fiktív nevek, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól várják a vélelmezett visszaélések felderítését. (T. L. L.)


Több furcsaságot is tartalmaz az ÁNTSZ nemrég kiadott engedélye, amely lehetővé tette, hogy a HospInvest Zrt. működtesse az egri kórház és rendelőintézetet. A lapunk birtokába került dokumentumból kiderül például, hogy a különböző ellátástípusok biztosításához olyan cégeket vontak be, amelyek székhelye távol esik Egertől. Az aneszteziológiai és a szemészeti ellátástól az urológiáig számos olyan vállalkozást találni a közreműködők között, amely Miskolcra, Salgótarjánba, Hatvanba, vagy éppen Budapestre van bejegyezve.
Arra a kérdésre, hogy az Egertől távol eső illetékességű cégek képesek-e megfelelő ellátást nyújtani, Deák Gábor, a HospInvest alelnöke úgy fogalmazott: attól, hogy a cég székhelye egy adott településen található, a vállalkozás még számos más telephelyen működhet. – A Tesco áruházlánc székhelye is lehet Budapest, de ez nem jelenti azt, hogy a fővárostól távol eső telephelyeken nem működik megfelelően – fogalmazott. Deák Gábor azzal indokolta a közreműködők magas számát, hogy sokan nem alkalmazottként, hanem vállalkozóként dolgoznak a kórházban. A közreműködő cégek „saját” orvosaikkal is elláthatják a feladatot, de akár ők is bevonhatnak közreműködőket – tette hozzá.
A lapunk birtokába került működési engedély szerint több külföldi származású orvost is alkalmaznak az intézményben. A Mansour Bt. kapta például a klinikai onkológia kulcsfontosságú és nehéz feladatát. A cég két tulajdonosa, Saada Eyad és Mansour Bassel doktorok neve az urológiai ellátásnál is szerepel.
Az izotópdiagnosztikát a Bone Vita Egészségügyi Centrum Kft. biztosítja majd, amelynek volt orvosigazgatója Kabella Péter, aki most a XI. kerületi egészségügyi kht. vezetésére pályázik. A közreműködők között található egy másik cég, amelynek képviselője, Rabóczki Anita vezette korábban a parádfürdői kórházat, amelyet most a HospInvest bérel.
Szerettük volna megtudni az ÁNTSZ-től, miként vizsgálták, hogy a HospInvest valós adatokat adott-e meg a dolgozók képesítésére és létszámára vonatkozóan, amikor működési engedélyért folyamodott a szakhatósághoz. Kérdéseinket hétfőn eljuttattuk a sajtóosztályhoz, de tegnap lapzártánkig nem érkezett válasz.
Így nem tudtuk meg azt sem, hogy tartottak-e helyszíni ellenőrzést azóta, hogy a HospInvest átvette a kórház működtetését.
Megkérdeztük Deák Gábort arról, hogy miért nem teszik nyilvánossá a dolgozók névsorát és képzettségét, amire az alelnök azt mondta: védik az érintettek személyiségi jogait. Őket ugyanis számos atrocitás és fenyegetés érte, amiért munkát vállaltak a HospInvestnél. Vannak olyan szakemberek, akik másik kórházban is dolgoznak, őket munkahelyükön érte zaklatás.
A működési engedélyből egyébként kiderül az is, hogy az ÁNTSZ nem látta indokoltnak az eljárás felfüggesztését azután sem, hogy a bíróság jogerősen kimondta: a HospInvest jogellenesen kapta meg a kórház működtetési jogát, nem rendelkezett ugyanis a szükséges banki igazolásokkal. Az ÁNTSZ arra hivatkozik, hogy a bírósági döntés nem szól a szerződés érvénytelenítéséről, illetve, hogy a lakosság ellátáshoz való joga nem sérülhet egy bizonytalan kimenetelű bírósági jogvita elhúzódása miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.