Értelmetlen pénzpocsékolás, és vélhetőleg jogsértő is, hogy a BKV Zrt. tegnaptól a Moszkva téren, a 4-es és a 6-os villamos végállomásánál bevezette az úgynevezett szigorított ellenőrzést – közölte lapunkkal Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője. Szerinte azzal, hogy a járművekre csak jegy birtokában engedik felszállni az utasokat, valójában a BKV utazási feltételeinek is ellentmond, ráadásul a bliccelők helyett éppen a fizető, jeggyel és bérlettel rendelkező utasokat vegzálja többtucatnyi biztonsági ember és ellenőr. – Semmi értelme az egésznek, hiszen aki fizetés nélkül akar utazni, az megteheti, hogy néhány száz méter séta után, a következő megállónál száll fel a villamosra – fűzte hozzá Vitézy Dávid, akinek számításai szerint a BKV újabb milliókat dob ki az ablakon. Emlékeztetett: Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szeptemberi jelentése szerint viszszásságok, a jogállamiságot, a jogbiztonságot sértő eljárások tapasztalhatók a közlekedési társaság jegyellenőrzési gyakorlatában, a BKV-nak pedig még jóváhagyott üzleti szabályzata sincs.
Bár a BKV Zrt. tájékoztatása szerint a Moszkva téri intézkedésekre tegnap nem érkezett panasz, a távirati iroda beszámolt arról, hogy több utas hangosan méltatlankodott. – Az Etele téren már működő rendszerben reggel hat és kilenc, valamint délután három és hat óra között ellenőrizzük a villamosokra felszállókat, és ettől több millió forintos bevételnövekedést várunk. A cégnek nincs többletköltsége, mert csak átcsoportosítottuk dolgozóinkat. Nincs kordonos elkerítés, és az ombudsmani észrevételeknek megfelelően novemberben benyújtjuk üzletszabályzatunkat a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz – közölte a BKV.
A megállókban is kérik a jegyeket
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!