Egy fillért sem kaptunk a kormányzattól vagy a fővárostól a Csörsz utcában most átadott új, 13 ezer négyzetméteres sportcsarnok négymilliárd forintos beruházásához, amely Budapesten a második legnagyobb ilyen létesítmény a Papp László Sportaréna után – jelentette ki tegnap Pokorni Zoltán, a fővárosi XII. kerület fideszes polgármestere. Kiemelte: miközben az elmúlt két évtizedben tucatjával zárták be a sportpályákat fővárosszerte, az üzemeltetőről elnevezett Sportmax sport-, szabadidő- és rendezvényközpont kulturális események, koncertek megtartására is kiváló helyszín. – A kezdeményezés elődöm, Mitnyan György érdeme – mondta a polgármester, aki szerint az eredeti időponthoz képest azért csúszott két évet az építkezés, mert az eredeti terv, hogy a pinceszinten extrém sportoknak helyet adó pálya legyen, elhibázottnak bizonyult, túl drága lett volna. Az önkormányzat ehelyett átdolgozta a programot, így a mobil lelátókkal együtt 2000–2500 fő befogadására alkalmas, főként a fitnesz-wellnessre épülő, elsősorban nem a versenysportot, hanem a lakosság kikapcsolódását szolgáló csarnokban van egy fedett uszoda, egy élményfürdő, egy tanmedence is, továbbá a 11 ezer négyzetméteres szabadtéri részen épül egy nagy versenymedence, és már elkészült a műfüves focipálya is. Pokorni Zoltán kérdésünkre leszögezte: az önkormányzatnak nem a kivitelezővel volt baja, hanem saját magával, így az elhúzódó beruházásnál fel sem vetődött, hogy kötbért követeljenek.
Deutsch Tamás volt sportminiszter – aki egyben a csarnok hét végi nyitóeseményének, a Hegyvidék Fitparádénak is fővédnöke – szerint a létesítmény kiváló példa arra, hogy nem beszélni kell, hanem cselekedni. – Magyarországon az elmúlt hat évben a kormány részbeni támogatásával mindössze egy sportcsarnok épült fel, ezért nagy szó, hogy egy önkormányzat önerőből vállalkozott egy ilyen feladatra – hangsúlyozta.
Bázis a Csörsz utcában
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!