Rezzenéstelen arccal ült tegnap a vádlottak padján az a két fiatal, akik májusban, előre kitervelten, különös kegyetlenséggel végeztek osztálytársukkal. Mint megírtuk, egy kaposvári tóhoz csalták a tőlük elfordult barátjukat, Sz. Józsefet, ahol, miután egy vésővel tizenkilenc szúrást ejtettek testén, egy kő nehezékkel a vízbe dobták. Az akkor még az életéért könyörgő Sz. Józsefnek egykori barátai nem kegyelmeztek.
A fiatal gyilkosok a rendőrségi kihallgatások, az elmeorvosi és a pszichiáteri vizsgálatok idején sem fogták fel szörnyű tettüket. Játéknak tekintették és nevezték bűnüket. A jó nevű kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanárai és diákjai továbbra sem találnak magyarázatot a korántsem agresszív természetű V. Dávid és K. Mihály tettére. Együtt gyászolják a nagyatádi Sz. Józsefet.
Talán már enyhült valamelyest az áldozattá vált fiú szülei és a diáktársak fájdalma, de miután tegnap a tárgyalóteremben ismét fel kellett idézni a történteket, az arcokra kiült a gyász és a döbbenet. A vádbeszédet és a vádlottak meghallgatását tanúkihallgatások követték. A meggyilkolt Sz. József szülei után a vádlottak osztálytársai jelentek meg tanúként.
– Ha a bizonyítási eljárás a tervek szerint alakul, és a tanúk rendben megjelennek, akkor a december 8-ával vagy a 15-ével kezdődő héten befejeződik a tárgyalás – közölte a bíró.
A két fiatal gyilkos ügyében akár tíz évnél hosszabb idejű szabadságvesztést kiszabó ítélet is születhet – mondta lapunknak egy kaposvári ügyvéd. – A fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetében kezdik, és amint nagykorúvá válnak, felnőttek közé kerülnek.
Gyász és döbbenet a tárgyaláson
Zárt tárgyalást rendelt el ügyészi indítványra a vádlottak és védőik egyetértésével az eljárás bizonyítási szakaszára a gyilkossággal vádolt két kaposvári gimnazista büntetőügyében a bíró, ezért az újságírók is csak néhány percig tartózkodhattak a tárgyalóteremben. Tanúi lehettek viszont annak, hogy a két fiút, V. Dávidot és K. Mihályt szigorú, fegyveres őrizet mellett vezették elő. A két fiatal akár tíz évnél is hosszabb szabadságvesztéssel sújtható.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!