HIV-fertőzés: új remény a betegeknek?

Munkatársunktól
2008. 11. 23. 19:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kigyógyult az AIDS-ből egy csontvelő-átültetésen átesett beteg Németországban – adta hírül az MTI. A 42 éves páciensen leukémiája miatt hajtották végre a műtétet, s orvosa meglepetésére az operáció után a HIV-vírus eltűnt a szervezetéből. A hír szerint a berlini Charité egyetemen elért eredmény annak ellenére következett be, hogy a férfi már korábban abbahagyta az összes AIDS elleni gyógyszer szedését. A halálos kór elleni küzdelemben azonban áttörésről egyelőre nem lehet beszélni.
Nagy Károly professzor, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének igazgatója lapunknak elmondta, a műtét hírét csak most tették közzé, de azt már két évvel ezelőtt hajtották végre a leukémiás amerikai férfin, akin más módon már nem lehetett volna segíteni. A beteg nem volt AIDS-es, csak HIV-fertőzött. Ennek ismeretében olyan mutációt hordozó csontvelődonort kerestek, akinek a fehér vérsejtjei kevéssé fogékonyak a HIV-fertőzésre. Az tény, hogy a páciens szervezetében hatszáz nappal a beavatkozás után sem sikerült kimutatni a HIV-vírust. Ez nem jelenti a kórokozó eltűnését, csak azt, hogy olyan kis számban van jelen, amit nem lehet tetten érni. A HIV-vírus azonban mindenképpen beépül a szervezetbe, ezért hosszabb-rövidebb átmeneti idő után megint ráakadnak majd a nyomára. Nagy Károly hangsúlyozta: az eredmény mindazonáltal figyelemre méltó, még ha nem is számíthatunk arra, hogy a csontvelő-átültetés általános gyakorlattá válik a HIV-fertőzöttek esetében. Ez nagyon radikális, súlyos és költséges beavatkozás, és egyetlen esetből nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy hatásosabban lassítja a kóros folyamatot, mint az alkalmazható más terápiák. A gyógyászatban elterjedt módszerré azért sem válhat, mert a szükséges mutációkkal rendelkező donorok száma elenyészően csekély.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.