Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt kell ma a Somogy Megyei Bíróság elé állnia V. Dávid és K. Mihály kaposvári gimnazistának. Mint megírtuk, a két 17 éves fiú – osztálytársuk és barátjuk tőlük való elfordulását megbosszulva – meggyilkolta a nagyatádi Sz. Józsefet. Háromezer oldalas nyomozati anyag alapján emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség az osztálytársukat megölő két kaposvári gimnazista ellen, akik a kezdetektől fogva a barátság megszakadását hozták fel a gyilkosság indokaként. A Kapos folyó közelében lévő tóhoz csalták barátjukat, ahol, miután vésővel megszurkálták, testéhez egy követ erősítve a tóba dobták az akkor még az életéért könyörgő osztálytársukat. A pszichiátriai vizsgálatok nem tették kétségessé a két fiatal beszámíthatóságát.
A rendkívül tisztességes, halk szavú Sz. József halála csillapíthatatlan fájdalmat okozott szüleinek, de tanárai és osztálytársai se találnak magyarázatot a kegyetlenségre.
A kaposvári diákgyilkosság és a hozzá hasonló események Tőkés Lászlót is megdöbbentették. A királyhágó-melléki református püspök, európai parlamenti képviselő javaslatára ezért is tettek közzé októberben Kaposváron egy, az erőszakot elítélő, és annak megelőzését szorgalmazó országos felhívást.
Kezdődik a gyilkos gimnazisták pere
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!