Mi a magyar?

Én a székely nemzetség szülöttje vagyok. Ez a magyar nemzetnek ama részéhez tartozik, mely a kereszténység negyedik századában a régi Dáciában telepedett le és jelenleg Erdély nagyfejedelemségét lakja, mely Ausztria császárja uralkodása alatt áll.
[…] Mivel Erdélyben szlavón népség nem lakik, szülőföldemnek művelt egyénei pedig általában véve nem jártasak e nyelvben, ámbár hasznos lenne az már csak annál az oknál fogva is, hogy a szlavón írókból értesítést meríthessünk a régi magyarok történetére, látván, hogy mennyire körül vagyunk véve szlavón néptörzsektől; miután megismerkedtem több régi és újkori nyelvekkel: óhajtottam megtanulni a szlavónt is. Ennek okáért Németországból visszatérvén, Temesvárra utaztam, Dél-Magyarországba, ahol 1819. évi február 20-ika és november elseje közt e nyelvvel foglalkoztam s Horvátországba, Zágrábba is elutaztam az eltérő tájbeszédek megismerése végett.
A liberális tudományok között legkedveltebbjeim voltak a nyelvészet, a földleírás és a történelem. Igaz, hogy hittani tanulmányaim hazámban tisztességes életpályára készítettek elő, de hajlamom a fent említett tudományok felé ösztönzött és arra késztetett, hogy tágasabb tért keressek behatóbb művelésök végett. Mivel pedig szüleim már elhaltak s egyetlen fitestvérem nem szorult segedelmemre, elhatároztam, hogy elhagyom hazámat s keletre jövök, s ahogy lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tanulmányoknak szentelendem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak általában és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra, nemzetem történetében. Ily célra útlevelet nyerni a császári kormánytól reményem nem volt, nem is folyamodtam tehát érette.
[…] 1820. évi január 1-jén otthagytam Bukarestet, s átkelvén a Dunán, e hó 3-án Macedónia felé utaztam bizonyos bolgárok társaságában, kik onnan gyapotot hoztak s most lovaikkal teher nélkül visszafelé tartottak. Nyolcnapi gyors utazás után elértük Szófiát, Bulgária fővárosát, ahonnan más bolgárok társaságában öt nap alatt elértem Filippopoliszba, mely Ruméliában, vagyis Thráciában fekszik. Innen Drinápolyon át Konstantinápolyba óhajtottam utazni, de az ott uralkodott pestis Enoszba, az Arkhipelagosz partjai felé késztetett. Elhagyván Enoszt február 7-én, egy görög hajón Khiósz és Rodosz szigetek mellett elvitorláztam, és február utolsó napján megérkeztem Egyiptomba, Alexandriába. Szándékom volt Alexandriában vagy Kairóban időzni arabs tanulmányaim gyarapítása végett, melyekre már Európában szert tettem; de a pestisnek véletlen kiütése miatt elhagytam Egyiptomot, s egy szíriai hajóra ülve, megérkezem Ciprus szigetén levő Larnaca városába; onnan Szidon és Bejrútba – innét ismét egy más hajón Tripolisz és Latakiába vitorláztam. Latakiából elgyalogoltam Aleppo felé, hová április 13-án érkezem meg. Május 19-én elhagyám Aleppo városát, s több karaván kíséretében egyszerű ázsiai ruhába öltözködve, Orfa, Mardin és Mosszul városáig gyalog utaztam; innen egy csónakon Bagdadba érkezem július 22-én. Bagdadból augusztus havában levelet intéztem latin nyelven Mr. Richhez, az ottani angol követhez, mivel ő akkoriban távol volt, nyolcnapi járásra, Kurdisztánban. Rich urat megérkeztemről és terveimről értesítem s pártfogását kérem. Titkára, Mr. Bellino öltönyt és pénzsegélyt adott egy Swoboda nevű barátja által, aki különben magyarországi születésű lévén, hozzája is külön ajánlatom volt, melynek következtében nála is laktam. Bagdad városát szeptember 4-én hagytam el, s európai öltönyben, lóháton egy karavánhoz csatlakoztam s Kermanshah felé utaztam, ahol több európai katonatiszt volt akkoron a perzsa király, Fateh Ali sah legidősb fiának, Mahomed Ali Mirzának szolgálatában. Kermanshahból Hamadan városán át 1820. október 14-dik napján megérkezem Teheránba, Perzsia mai fővárosába.
(Kőrösi Csoma Sándor jelentése a himalájai Szabáthuból, 1825)