Módosítanák a médiatörvényt
Az öt parlamenti párt szakértőinek hosszas előkészítő munkája nyomán elkészült a több mint tízéves médiatörvényt leváltani hivatott új jogszabálytervezet. A parlament honlapján olvasható dokumentum szerint a jelenlegitől eltérő finanszírozással és felépítéssel ugyan, de megmaradna mindhárom állami közmédium. Az ORTT helyét a Nemzeti Média Hatóság venné át. (MN)
Erdő Semjénnel egyeztetett
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Erdő Péter bíboros vezette delegációjával folytatott tárgyalást Semjén Zsolt KDNP-elnök. A felek – XVI. Benedek pápa megnyilatkozásával egyezően – arra a következtetésre jutottak, hogy a világválság oka a neoliberális gazdaságpolitika, amely lehetővé tette, hogy a bankok állami kontroll nélkül nyerészkedjenek, illetve hogy irreális legyen sok helyütt a lakossági fogyasztás. Ma a reformátusokkal folytatódik a KDNP éves egyházi találkozósorozata. (MN)
A tudomány ünnepe
Gazdag programmal zajlik hét elejétől a magyar tudomány ünnepe a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában. A föld és a víz után ma a levegő, csütörtökön a tűz lesz a kiemelt téma, pénteken pedig az ember kerül a középpontba. „A korrumpált szakértelem mögött mindig meztelen hatalmi érdekek rejlenek” – jegyezte meg beszédében a tudománypolitika lehetséges rossz szerepéről Pálinkás József, az MTA elnöke. (MN)
Durvul a török bundabotrány, válogatott futballistát is letartóztattak















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!