Idegen erdő
Fáy
Aki – akár nálunk, akár világszerte – a pénzügyi válság mélyebb okairól elmélkedik, biztos lehet abban, hogy megkapja jól megérdemelt büntetését. Nálunk ez elsősorban szakmai alkalmatlanság vagy provincializmus kinyilvánítását jelenti, elkerülhetetlen, hogy „mérvadó” fórumokon gunyorosan lesajnálják. Sokkal jobb sorsra tőlünk nyugatabbi országokban sem számíthat, legföljebb kicsit több tisztelettel fejtik ki róla, hogy agyalágyult. A heves hárításból óhatatlanul következik az az érdekes képzet, amely szerint a pénzügyi válság okai mi magunk vagyunk mindannyian, hiszen mi költöttük el a soha meg nem termelt temérdek pénzt. Így aztán az is érthető, hogy nekünk kell megfizetni saját botorságunk árát, a bűn után ránk vár a bűnhődés.
E vélekedésben persze sajnos rengeteg ráció van, ha nem is egészen úgy és azért, mint ahogyan sugallják. Az Exeteri Egyetem filozófiatanára, Edward Skidelsky nemrég például egyenesen az erkölcs kérdését taglalja a Prospect című kulturális magazinban, hiszen, mint olvasom, Angliában most már jobb- és baloldalon egyaránt foglalkoznak azzal a kérdéssel, mi történt az erkölccsel az elmúlt időben. Úgy látszik, eltűnt, felszívódott, relativizálódott. A társadalom számára ismeretlenné vált az erény, de a filozófia egyre határozottabban fordul a kérdés felé. Alasdair MacInty filozófus egyenesen egy új Szent Benedeket kíván Európának, s hasonlatában benne foglaltatik napjaink és Szent Benedek korának párhuzama is. Skidelsky viszont a zöld kommunák Isten nélküli vallásában látja a megoldást; szerinte ugyanis e kisközösségek fogják visszarángatni a világot a normális kerékvágásba. Ez persze, ha belegondolunk, kissé ábrándos elképzelés, de legalább jól beárazza a bio–reform–zöld mozgalmakat. Rossz felvétel, rossz pillanatkép, ráadásul rotációs papírra nyomták. Pilinszky szavaival sűrű és idegen erdőbe kerültünk.
Szóló
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetKomment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!