Újabb szuezi válság

Hírösszefoglaló
2008. 11. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap – a szaúdi óriástanker, a Sirius Star elrablása után – újabb három hajót foglaltak el kalózok az Ádeni-öbölnél. A hongkongi búzaszállító teherhajó a jelek szerint Szomália partjai felé tart, a százmillió dollárnyi olajrakományú szaúdi tankerhez hasonlóan. Rajtuk kívül egy görög teherhajó és egy thaiföldi halászhajó került a kalózok kezére. India egy hadihajója ugyanakkor összetűzésbe került egy kalózhajóval, a fregatt kilőtte a banditák zászlóshajóját, az azt két kísérő gyorsnaszád elmenekült.
A kereskedelmi hajók elleni támadások az utóbbi időszakban feltűnően megszaporodtak, de a Sirius Starhoz fogható óriáshajót eddig még nem kaparintottak meg. A szaúdi külügyminiszter a nemzetközi terrorizmushoz hasonlította a kalózok tevékenységét, és minden segítséget megígért a NATO és az Európai Unió térségben kifejtett erőfeszítései támogatására. A fokozott ellenőrzés azonban egyelőre nem járt sok eredménnyel, a veszélyes övezet ugyanis túlságosan nagy, a hajóforgalom pedig rendkívül élénk Afrika szarvánál. A kalózok Szomália középső részén tanyáznak, a lefoglalt hajók Eyl kikötőjébe kerülnek, s előbb-utóbb tárgyalásokba bocsátkoznak a tulajdonosokkal. Szomália politikailag már rég összeomlott, központi kormányzat nincs, az iszlamista erők győzelmét követő stabilitást az Egyesült Államok támogatásával indított ellencsapás szétzilálta, így az ország keleti és déli része anarchiába süllyedt.
A kalóztámadások súlyosan érinthetik a világkereskedelmet, főleg a Szuezi-csatorna forgalmát. Egy norvég cég például arra utasította tankereit, hogy Afrika megkerülésével hajózzanak ezután Európába, mivel az Ádeni-öböl térsége túl veszélyes. Igaz, a Sirius Star sem a csatornán akart áthaladni, hanem a Jóreménység foka felé fordult, hogy az olajat Amerikába szállítsa, amikor lecsaptak rá a kalózok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.