Mirjam már jobban van. Az első műszívet kapott gyermek, Mirjam 34 napig élt a keringésjavító eszközzel, azután megfelelő donort találtak számára. Az új szíve jól működik, a kislány egyre jobban van, hamarosan hazamehet. Ma még egy kórházi steril szoba lakója, a legkisebb fertőzéstől is óvni kell. Ha hazatér, akkor hosszú ideig nagyon szigorú rendszabályokat kell betartania neki és családjának.
Stabil az állapota annak a tizenöt hónapos kislánynak, aki múlt szerdán kapott műszívet – olvasható a műtétet végző Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet tegnapi közleményében. A gyermek állapota november 22-én fordult kritikusra, azután döntöttek a műszív beültetése mellett. Ezzel az eszközzel hónapokig élhet, de végső megoldást csak egy új szív jelenthet számára. Így most megfelelő donorra várnak az intézményben.
Kisgyermekeknek sokkal nehezebb szervet találni, mint a felnőtteknek. Egyrészt ahhoz, hogy egy agyhalott gyermek donorrá válhasson, szükség van a törvényes képviselő írásos beleegyezésére. Másrészt külön nehézséget jelent, hogy a kisgyermekek legfeljebb náluk alig idősebbek szerveit kaphatják meg, így sokkal nehezebb nekik donort találni.
Szatmári András, a központ igazgatója elmondta, Lara nagyon rossz állapotban volt, másfél éves, de alig hat kiló, mert a szervezete az összes – köztük a fejlődéshez szükséges – energiát a keringés fenntartására fordítja.
Lara a második gyermek Magyarországon, akin elvégezték a műszívbeültetést. Két hónappal ezelőtt egy két és fél éves kislány kapott ilyen keringéstámogató eszközt a kardiológiai intézetben. Mirjamnál azért volt szükség a műszívre, majd később az új szív beültetésére, mert a szívizombetegségben szenvedő kislány keringését gyógyszerekkel már nem tudták fenntartani. A most megoperált Lara Mirjammal szinte azonos időben került fel a szívátültetésre várók listájára, eddig őt is gyógyszeres terápiával kezelték.
A műszív alkalmazása továbbra sem része a transzplantációs program finanszírozásának. Mirjam esetében Székely Tamás egészségügyi miniszter saját hatáskörében engedélyezte a műszív alkalmazását, s intézkedett az operáció finanszírozásáról. Lara esetében is az állam állja a beavatkozás költségeit. Lapunk az egészségügyi tárcától megtudta, ezúttal is a miniszter egyedi engedélye alapján használhatják a speciális eszközt.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!