Nincs minden rendben a nagyatádi városi rendőrkapitányságon. Erre utal, hogy egy hete nyomozást rendelt el a Kaposvári Nyomozó Ügyészség a szervezet hivatalvezetője ügyében, a hét végén pedig Mergancz Sándor megyei főkapitány azonnali hatállyal, indokolás nélkül felmentette Ősz István alezredest, a dél-somogyi kisváros főrendőrét. Lapunk úgy tudja, a hivatalvezető azzal követett el súlyos szolgálati vétséget, hogy egyik kollégája kódjával bejutott a kapitányság számítógépes nyilvántartási rendszerébe. Ősz István – aki két éve került a nagyatádi kapitányság élére – a múlt pénteken jelentette be munkatársainak a „változást”, és közölte: nem tölti le a szolgálati szabályzat szerinti, hét hónapos felmentési idejét. A hivatalvezető közokirat-hamisítási ügye és a kapitányságvezető felmentése között többen összefüggést gyanítanak, erről azonban nincs hivatalos helyről származó információnk.
A menesztett nagyatádi főrendőr helyére a megyei főkapitány Horváth László alezredest, a Balatoni Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság vezetőjét vezényelte a nagyatádi kapitányság élére. A megbízottként munkába álló Horváth ma állományértekezleten mutatkozik be új szolgálati helyén.
Vizsgálat a nagyatádi rendőrkapitányságon
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!