Első fokon engedélyezte az ausztriai Burgenland tartomány, hogy a magyar határ mellett, az osztrák BEGAS Kraftwerk GmbH vállalat egy regionális hulladékégetőt építsen fel, pár száz méterre Szentgotthárd városától és az új termálfürdőtől, a heiligenkreuzi ipari parkba. A szemétégető kéményei három nemzeti park, az Őrségi Nemzeti Park, a Raab Naturpark és a szlovéniai Goricko közvetlen közelébe eregetné a füstöt a kéményeiből. Az égetőmű térségében az uralkodó szélirány északnyugati, tehát alapvetően Magyarország területét, Szentgotthárd és az Őrség területét érné a környezetszennyezés. A létesítményben évente 200 ezer tonna hasznosíthatatlan hulladékot kívánnak elégetni, amely hozzávetőlegesen egy kétmilliós nagyváros egész évi szeméttermelése. A tartományi döntés ellen természetesen fellebbezést nyújt be az osztrák engedélyezési eljárásban ügyfélként részt vevő Őrségi Nemzeti Park és ezt tervezi a szentgotthárdi önkormányzat és a Pro Natura Szentgotthárd nevű civil szervezet is.
A magyar kormány eddig anynyit tett az ügyben, hogy határozatba foglalta a magyar álláspontot, miközben döntött egy konzultatív csoport felállításáról tavaly szeptemberben. A magyar álláspont szerint a hulladékhasznosító művet az országhatártól lényegesen távolabbi helyen kell felépíteni, és a közös konzultatív csoport feladata a mindkét fél számára elfogadható alternatív helyszín kiválasztása. Az ősszel két alkalommal tárgyaló konzultatív csoportban Szentgotthárd polgármestere és Burgenland tartomány vezetői is részt vettek, de úgy tűnik, mindez hiábavaló volt. Hazánknak azonban csak véleményezési jogköre van.
Az eljárásba az Őrségi Nemzeti Parkon kívül a magyar kormány, a szentgotthárdi önkormányzat, számos szentgotthárdi lakos, illetve szervezet is bejelentkezett ügyfélként, és jogorvoslatot kérhet.
A BEGAS engedélyt kapott a füstölésre
Nem sikerült megakadályozni, hogy az ausztriai Burgenland engedélyt adjon a rábakeresztúri hulladékégető megépítésére. Az első fokon meghozott döntés ellen az Őrségi Nemzeti Park mellett a közeli szentgotthárdi önkormányzat és a civilek is fellebbezést nyújtanak be a másodfokú bécsi hatósághoz.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!