DW-World.de
A Németországból 29 nyelven sugárzó állami adó a Magyar Gárda miatt aggódik. „Úgy tűnik, hogy Magyarországon a jobboldali radikálisok egy ilyen esetre vártak” – áll a honlapon Marian „Kozma” meggyilkolásáról. A tettes „feltehetőleg roma”. „A jobboldali radikális újságkommentátorok a cigányok ellen írnak, neonácik masíroznak, jobboldali politikusok cigánybűnözésről beszélnek”. A cikket illusztráló fotó Nicolas Sarkozyt ábrázolja (ő nem a Magyar Gárda tagja – L. I.). A cikkben ez is olvasható: „Egy, kettő! Egy, kettő! Így hangzik, amikor a »Gárda« masírozik, például a VIII. kerületben, ahol sok roma lakik.” Vona Gábor nemcsak „a szélsőjobboldali Jobbik, hanem a gárda vezetője is. A szervezetnek kétezernél kevesebb tagja van, de állandó felvonulásaik hasznosak a Jobbiknak”, amely a szocialisták és a nemzeti konzervatívok után a harmadik legerősebb politikai erő.
PesterLLoyd
Míg Magyarországon kívül a világ valamennyi demokratikus berendezkedésű országában a kormányt teszik felelőssé egy adott ország helyzetéért, a Budapesten megjelent napilap
a belföldi balliberális lapok gyakorlatát követi Válság és ellenzék Magyarországon című cikkében, amelyhez Orbán Viktor fotója szolgáltatja az illusztrációt.
Napisajtószemle
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!