Elhallgatott ünnep a Kádár-rendszerből

Újra időszerű a kérdés, hogy megünnepelhetjük-e békében, méltósággal egyik legszebb nemzeti ünnepünket. A hetvenes-nyolcvanas években is tilos volt az állami megemlékezésen túl spontán gyülekezni, de az intézkedő rendőrök legalább vállalták arcukat, s a radikális ifjúság sejthette, mire számíthat. A kádári diktatúra erőszakszervezete előállította az engedetleneket, de nem támadott vízágyúval, nem lőtt rájuk könnygázzal, gumilövedékkel. Az alábbiakban bemutatjuk az 1972-ben börtönbüntetésre ítélt Grillmayer József esetét, aki szabadulása után a Rozmaring Tsz-nél volt kőtörő, majd vidéken parképítő. Munkahelyet is csak rendőrhatósági engedéllyel válthatott. A rendszerváltoztatás óta a magyar államtól egy köszönő szót sem kapott az egykori ellenzéki.

„Huszti László”, az ügynök. Hajnal László (1948–2002) az ELTE történelem–filozófia szakára járt, a bölcsészkari maoista csoporthoz tartozott. 1969-ben izgatás vádjával rács mögé került, még abban az évben beszervezték ügynöknek. Majdnem 400 jelentést adott. Munkadossziéja: ÁBTL 3.1.2. M–39271/1–3 kötet. 1970 áprilisában szabadult amnesztiával. Az ezt követő évek március 14-én mindig begyűjtötték, hogy a többi bevitt fiatal után spicliskedjen. Jelentett zenekarokról is. Barátai lakáskulcsát is lemásolta a kádári politikai rendőrségnek. Sokaknak okozott bajt, súlyos megpróbáltatást. A Képes Újság munkatársa lett 1972-től. 1981-ben az NSZK-ba küldték hírszerzőnek, ahonnan szinte valamennyi emigráns lapba írt: az Irodalmi Újságba (Párizs), az Új Látóhatárba (München), a Szivárványba (Chicago), a Nemzetőrbe, a Katolikus Magyarok Vasárnapjába (Youngstown), a Katolikus Szemlébe (Róma), a Kanadai Magyarságba és a Bécsi Naplóba, majd a Szabad Európa Rádió munkatársa lett. Sikeres író, műfordítóként tartották számon. 1994-ben hazatelepült. Önéletrajzi írásaiban megfeledkezett ügynöki munkásságáról.

Utólag az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában elhelyezett iratokból tájékozódhatunk a hetvenes évek való életének eseményeiről. Kutatásaim során itt találtam meg azt a nyolckötetes vizsgálati dossziét (jelzete: V–159241), amelyben a politikai rendőrség munkatársai összegyűjtötték a terhelő bizonyítékokat az 1972-es spontán tüntetés résztvevőiről. A dokumentumot Szalay Miklós és társai őrizetbe vételének napján, 1972. március 15-én nyitották.
– 1972. március 15-én a hivatalos ünnepség befejezése után, a kora délutáni órákban a főváros különböző pontjain – Petőfi-szobor, Nemzeti Múzeum kertje, Kossuth-szobor – a résztvevők egy része a helyszínen maradt – emlékszik vissza az egykori elítélt, Grillmayer József. – Negyvennyolcas dalokat, majd a Himnuszt énekeltük, verseket szavaltunk. Sorra látogattuk a negyvennyolcas szabadságharccal kapcsolatos emlékműveket, valamint a Batthyány-örökmécseshez vonultunk, ahol több száz fős tömeg gyűlt össze, többségük gimnazista és egyetemista, majd átgyalogoltunk a Bem-szoborhoz. Később felvonultunk a Várba. A 16-os busszal kisebb csoportokban mentünk fel a Szentháromság térre, az autóbuszon azonban megbeszéltük, hogy a Halászbástya alatt lévő kanyarnál leszállunk, mivel a Szentháromság téren már rendőrök voltak. A csoportok között kézzel írt röpcédula keringett, amelyben gyülekezést hirdettek: „Szólásszabadságot! Sajtószabadságot! Gyülekezési szabadságot akarunk! Várunk a múzeumkertben 6-kor. 72. március 15. Éljen a jog!” Később körbe járt egy másik röpcédula is: „Több szavaló és éneklő felvonuló társunkat elfogták, megverték! Jogot követelünk! Békét akarunk, de jogos békét! Sokan vagyunk, és kitartással sokra megyünk! Szabadság!”
– Mi történt ezután?
– A Párizsi udvar, a Petőfi-szobor és a múzeumkert környékén este csoportosulókat a rendőrök a helyszín elhagyására szólították fel. A tömeg ellepte a Margit hidat, és az úttesten vonultunk. A Bem-szobornál valaki betörte az egyik rendőrautó szélvédőjét. Ez volt a tüntetésen az egyetlen erőszakos cselekmény. Később átmentünk a Szentháromság térre, ahol ügynökök és KISZ-vezetők közreműködésével már több embert kiemeltek a tömegből. Ekkor a tüntetők a következőket kiabálták: Pribékek, oroszbérencek!
Másfél év a gyűjtőben
1972. március idusán a rendőrök és a tüntető fiatalok szinte egész nap fogócskáztak a városban. Ha valahol feloszlatták a tömeget, újabb helyen gyülekezett. Egyik-másik fiatalt kiemelték a tömegből a rend éber őrei, velük meg sem állt a rabomobil a kapitányságig.
A letartóztatások embertelenek voltak, de persze a bánásmód attól is függött, hogy kit melyik rendőrkapitányságon állítottak elő. Akik az V. kerületi Szalay utcai rendőrkapitányságon kötöttek ki, az első éjjel feltartott kézzel a fal felé fordulva álltak. Hiába kértek vizet, nem kaptak, azt mondták nekik, az imperialisták megmérgezték. Aki megszólalt, gumibottal ütötték. Ha rosszul lett valaki, megrugdosták.
– Meggyőződésem, hogy semmi olyat nem tettem ezen a napon, amiért 17 évesen megbüntethettek volna. Mégis másfél évet ültem a gyűjtőben.
Grillmayer azt mondta magáról, hogy szerencsés ember, mert ötvenhatos forradalmárokkal és egy jezsuita szerzetessel ült egy cellában. Mikor az ítélethirdetés után visszatért, rabtársai megkérdezték tőle, mennyit kapott. Azt felelte, huszonkettőt. Elhűlve kérdeztek vissza: – Évet? Erre Grillmayer elnevette magát: – Hónapot.
Az újpesti kapitányságon Pogácsás rendőr hadnagy hallgatta ki, aki meg akarta győzni, mennyire „buta, mert szembefordult a néphatalommal”. Majd a Gyorskocsi utcában Orgovány rendőr őrnagy volt a kihallgatója. Első alkalommal megkérdezte, mire van szüksége. Mondta, hogy könyvre. Még aznap megkapta, majd az őrnagy udvariasan az iránt érdeklődött, megkínálhatja-e kávéval. Szólt egy századosnak, hogy hozzon két kávét. Ő azt válaszolta, hogy igenis, őrnagy elvtárs, majd hozta a két kávét.
– Azóta sem voltam akkora úr – állítja Grillmayer.
Kigyomlált vörös zászlók
Grillmayer Józsefet 1972. március 15-én a késő esti órákban tartóztatták le. A vizsgálati jegyzőkönyv alapján először március 23-án hallgatták ki, ami alapján egy tizenöt oldalas jegyzőkönyv készült. Ismerősei, barátai közül Bárd András, Bíró József, Karsai Tamás, Ménes Ágnes, Nagy András kihallgatását már március 17-én elkezdték. Ők szintén a letartóztatottak között voltak. A kihallgatótiszt több olyan kérdést tett fel nekik, amelyekre adott válaszaik a későbbiekben Grillmayer Józsefre terhelhető bizonyítékként szolgáltak.
Bárd András tanúvallomásából kiderül, mindnyájan lelkesedtek a gondolatért, hogy a fiataloknak úgy kell megünnepelniük március 15-ét, hogy azzal tényleg nemzeti hőseink emlékének áldozzanak. Ezért értettek egyet Grillmayernek azzal a nézetével, hogy nincs helyük a vörös zászlóknak március 15-én. Grillmayer kihallgatása az előző évi spontán ünnepségről szólt. A kihallgató tiszteknek ekkor már elmondták a többiek, hogy Grillmayer 1971. március 15-én is „kigyomlálta” a kis vörös zászlókat a nemzetiszínűek közül, és összetörte őket. Ettől kezdve a Vasas bisztróban baráti társaságában hetente többször politikai beszélgetéseket folytatott.
„1972 márciusáig folyamatosan tett népi demokratikus államrendünk, valamint a Magyar Népköztársaság szövetségi, barátsági és együttműködésre irányuló nemzetközi kapcsolata ellen gyűlölet felkeltésére alkalmas kijelentéseket. Ezek során hangoztatta, hogy Magyarország a szovjet csapatok megszállása miatt nem független, hogy ez ok miatt hazánknak hátrányos gazdasági szerződéseket kell kötnie. További ellenséges kijelentései mellett többször kifejtette társasága előtt, függetlenségünk hiánya az oka, hogy nemzeti ünnepeinket a hivatalos szervek szándékosan nemzetközivé tették, s hogy szerinte a vörös zászlóknak semmi helyük nincs március 15-én. E nézet szellemében tudatosan szervezte az 1972. március 15-i délutáni összejövetelt. Több helyen és alkalommal beszélt fiatalokkal, hogy azokat a meg nem engedett csoportosulásra rábírja. Programot állított össze Bíró Józseffel az összejövetelre, amelynek során verset akart mondani. 1972. március 15-én a korábban kifejtett szervező tevékenysége után az összegyűlt fiatalok között vezető tevékenységet folytatott. Rendezte a sorokat, zászlókat osztott ki, és az intézkedő rendőrök ellen szembenézésre akarta rábírni környezetét” – olvashatjuk a jegyzőkönyvekben.
Egyre több fiatal szervezkedett
1972. március 15-én 89 főt állítottak elő a rendőrök, akikről úgy gondolták, hogy hangadók voltak. Vagy olyanokat, akik több gyülekezési helyen megjelentek, és a felszólítások ellenére sem távoztak. Március 22-én 16 fővel szemben elrendelték az előzetes letartóztatást. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött V–159241/1-es jelzésű kötetből, a Szalay Miklós és társai vizsgálati dossziéból megismerhető a rendőrség felkészülése a vizsgálat lefolytatására. A legtömörebben az 1972. március 22-én keltezett vizsgálati terv foglalja össze a teendőket Szalay Miklós és társai ügyében. Eszerint: „Az eljárás alá vont személyek ügyében folytatandó vizsgálat célja, milyen összefüggések állapíthatók meg az idei és a korábbi években lezajlott cselekmények között. Mivel magyarázható az, hogy a nemzeti ünnepekhez kapcsolódó nem hivatalos megmozdulásokon évről évre egyre több fiatal vesz részt. Lehetőség szerint fel kell deríteni, és eljárás alá kell vonni azokat a személyeket, akik az előkészítésben szervező tevékenységet fejtettek ki. A megmozdulásban részt vevő valamennyi személy szerepének tisztázása, felelőssége mértékének megállapítása és a felelősségre vonás formájának kidolgozása a differenciálás elvének megfelelően.”