Csak Gyurcsány
Gyurcsány Ferenc már hivatalosan is az MSZP elnökjelöltje, miután a párt kongresszusi jelölőbizottságának pénteki ülésén megkapta a szükséges támogatást. Gyurcsány Ferenc pártelnök mellett az MSZP Nógrád megyei elnöksége Szekeres Imre elnökhelyettest és Lendvai Ildikó parlamenti frakcióvezetőt is javasolta pártelnöknek, de egyikük sem vállalta a jelölést. (MTI)
Sólyom-nem a szigorításra
Nem támogatja a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos jogszabályi szigorítást az államfő – mondta el Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, miután az ombudsmanok megbeszélést folytattak Sólyom Lászlóval tegnap. A találkozón az államfő kifejtette, hogy szigorításra nincs szükség, mert az veszélyezteti az állampolgári jogok érvényesülését. Ettől eltérő véleményen volt Kállai Ernő kisebbségi biztos. Gyurcsány Ferenc a Nap-keltében kifejtette: nincs igazuk az Alkotmánybíróság „alapító atyáinak” – Kis Jánostól Sólyom Lászlóig – abban, hogy elvi alapon tiltakoznak az alkotmánymódosítás ellen. Az elmúlt húsz év bebizonyította, hogy bármilyen jó szándékuk van, ebben rossz precedenst teremtenek – hangoztatta. Szavai szerint a politikai alapon tiltakozók azt gondolják, az a jó, ha destabilizálódik az ország. (MN)
Díjazott a Célpont
A Hír Televízió Célpont című műsora és Bódis András, a Heti Válasz főmunkatársa kapta a Szellemi Honvédelem díjakat. (Fotónkon Kisberk Szabolcs, a Célpont riportere.) A nyomtatott és elektronikus sajtó legjobbjainak évente odaítélt elismerést a Magyar Nemzet alapítója, Pethő Sándor családja hívta életre azzal a szándékkal, hogy a Pethő-féle szellemiség sajtó- és médiabeli továbbvivőit díjazza. A korábbi években megkapta a díjat többek között Chrudinák Alajos, Németh Miklós Attila és Kondor Katalin, lapunk munkatársai közül pedig Lovas István, Pósa Zoltán és Csontos János. Műsorral emlékeztek meg a kuratórium elhunyt elnökéről, Gyurkovics Tiborról, majd a Tőkéczki László, Makovecz Imre, Borókai Gábor és Tiffán Ede alkotta kuratórium ismertette az idei díjazottakat. (MN)
Seres Mária nyílt levele
Nyílt levelet adott át Seres Mária tegnap a Miniszterelnöki Hivatalban, amelyben értesíti a miniszterelnököt, hogy népszavazási kezdeményezést indított abban a kérdésben, hogy az országgyűlési képviselők csak számla ellenében vehessenek fel költségtérítést. Seres Mária elmondta, hogy az Országos Választási Bizottságnak közel 600 ezer aláírást adott át, azokét, akik támogatják kezdeményezését. (MTI)
Izrael megállította a flottillát: Thunberg is őrizetbe került
