A sokadik jelölt

„Három éve úgy gondoltam, pár évet rászánok az életemből arra, hogy segítsek ezt az országot jobbá, modernebbé tenni.” (Bajnai Gordon: 2009. március 27.)

Nem volt jó döntés. Bajnai Gordon 2006 júliusától vett részt a Gyurcsány-kormányban, és kulcspozíciókban segédkezett – néma cinkosként vagy tevőlegesen, ma már mindegy – a mai államcsőd közeli helyzet kialakulásában, amikor az ország fizetőképessége kizárólag a Nemzetközi Valutaalap jóindulatán múlik. Az, hogy jelenleg nemzeti gazdasági és fejlesztési csúcsminiszterként vagyonos, és jó üzleti kapcsolatokkal rendelkezik, önmagában még nem teheti alkalmassá arra, hogy a mostani válsághelyzetben a lakosság bármilyen formájú felhatalmazása nélkül az egész társadalmat érintő intézkedéseket tehessen. Bajnain kívül számos, nála jóval tehetősebb és elismertebb vállalkozó él ma Magyarországon, akik vagyonukat becsületes úton, nem pedig jórészt politikai kapcsolataik kiaknázásával szerezték, sőt nevükhöz látványos vállalati csőd sem fűződik. Ma ezek az emberek etikátlannak tartanak bármilyen kormányfői jelöltséget, a pozíció elvállalása ugyanis nem jelent mást, mint egy bukott pártszövetség regnálásának időbeli kitolására tett szánalmas kísérlet, ehhez pedig tisztességes ember semmilyen körülmények között nem adhatja a nevét.
Sem hazaszeretetre hivatkozva – ahogy Lengyel Zoltán is tette, amikor belépett a végnapjait élő MDF-frakcióba –, sem pedig jobbító szándékot emlegetve. Ma ugyanis minden józan, felelősen gondolkodó értelmiségi előtt világos – pártállástól függetlenül –, hogy kik kormányozták a szakadék szélére az országot, kik felelősek az elmúlt évek gazdaságpolitikai ámokfutásáért, trükközésekért, propagandakormányzásért. Ebben vett részt Bajnai Gordon is. Először fejlesztési kormánybiztosként, majd önkormányzati és területfejlesztési miniszterként, végül a kifejezetten számára létrehozott nemzeti gazdasági és fejlesztési csúcstárca vezetőjeként.
Felelőssége felemlegetése mellett ugyanakkor látni kell, hogy léteznek ma hazánkban olyan pénzügyi körök, ahol hazánkat kizárólag Magyarország Részvénytársaságként szemlélik, itt pedig kétségkívül jól mutat egy felsővezetői önéletrajzban: miniszterelnök 2009-től 2010-ig. És a jelöltnek és jelölőjének ez a tény most minden bizonnyal többet nyom a latba, mint bármilyen más megfontolás. Pedig vannak ilyenek.

Törvényen kívül. Bajnai Gordon sem egyéni képviselőként, sem a szocialista párt listáján nem indult, így egyetlen választópolgári voksot sem kaphatott, kizárólag Gyurcsány Ferenc kegyéből ülhet évek óta a parlamenti padsorokban. Egy bukott kormány minisztere, aki legutóbbi nyilatkozatait alapul véve – munkaadójához hasonlóan – végighazudta az elmúlt három évet. Még néhány hónappal ezelőtt, a legnagyobb tőkekivonások idején is „tőkevonzó, sikeres országnak” hazudta Magyarországot, ahol „óriási adminisztrációs terheket vettek le a vállalkozók válláról, amely önmagában is felér egy reformmal”. Elhazudta a válságot még tavaly októberben is annak ellenére, hogy a pénzügyi krízisről több mint egy éve lehet tudni, így annak begyűrűzése egy nyolcvan százalékban exportorientált, nyitott gazdaságba nem érhette meglepetésként az MSZP szerint „elismert szakembert”. Szakminiszterként nevét adta ahhoz, hogy Beinduljunk címmel sikerkampány induljon a válság előestéjén, lényegében ugyanazt a vonalat képviselve, mint Gyurcsány Ferenc, aki a Fideszt okolta válságriogatással.

Egy brancsban a bukottakkal. Amennyiben Bajnai valóban komolyan gondolja mindazt, amit jelöltsége nyilvánosságra hozatala után mondott a gazdaságról, akkor homlokegyenest szembe menetel azzal a politikával, amit 2002-től vitt az a balliberális kormányzat, amelybe ő maga is belépett. Hogyan adhatta a nevét közpénzen hazudott sikerpropagandához, ha tudta, hogy a gazdaság „a szívinfarktus előtti állapotban van, és daganatos betegséggel küzd”? Hogyan írhatta alá azokat a szívmelengető, de a realitástól messze eső „tájékoztató” füzeteket, amelyekkel a lakosságot abba a végzetes önhittségbe taszították, amely ellen ma már Bajnai személyesen harcot hirdet? Miként láthatta nemrég „virtuális folyamatnak” azt a válságot, amely ellen ma már fájó intézkedéscsomagot javasol? Hogyan aszszisztálhatott ahhoz a legolcsóbb érveléshez, miszerint a válság egyik pillanatról a másikra jött, és ezért nincsen ma tartható költségvetése az országnak? Gazdasági miniszterként egyszer sem tűnt fel neki, hogy a kormányzati előrejelzések sarokszámai lehazudják az égről a csillagokat, hogy évek óta egy helyben toporgunk, és a gazdaságot csak a korábbi évek lendülete tartotta életben? Ha mindazt tudta, amivel ma előáll, ha tudott „az önámításról, az önhittségről és a bizalmi válságról”, akkor kormánytisztviselőként miért nem tett ellene valamit, ha pedig nem tehetett, miért nem vette becsülettel a kalapját?

Bizalmi válságban. Egy olyan miniszterelnökre, akinek tevékenysége az elmúlt években kialakult súlyos bizalmi válsághoz és a társadalom részéről bizalmi tőkevesztéshez vezetett, nem lehet rábízni az országot. A pénzpiacok pártállástól függetlenek: a tetteket nézik és a szavahihetőséget, a jelölt pedig mindkét téren bajban van. Az elmúlt három év gazdaságpolitikai hibái önmagukat minősítik, a szavahihetőségről pedig csak néhány kiragadott példa. Hogyan hihetünk egy olyan embernek, akit az Állami Számvevőszék tavaly súlyosan elmarasztalt? Bajnai százszor lenyilatkozta: az uniós pénzek elosztásánál nem számít, „narancs vagy piros a szín”, a legnagyobb támogatásokról mégis kizárólag a kormány, a kormánypárti többségű fejlesztési tanácsok és a Bajnai-féle NFÜ döntött. De a kisebb brüsszeli összegeket sem hagyták: a helyi vidékfejlesztési irodák vezetését szinte kizárólag szocialista hátterű személyekre bízták, lett légyen az fagylaltárus vagy iskolai karnagy. Bár Bajnai ígérte: a szakmaiság és nem a politika fog dönteni, az uniós pénzek pályája végig balra lejtett, így az egész országnak az uniós csatlakozással járó összegekhez jóval nagyobb eséllyel lehetett kormánypárti hátszéllel hozzájutni. Hogyan hihetünk egy olyan embernek, aki pénteken még mindenkit biztosít arról, hogy soha nem voltak kormányfői ambíciói, miközben a színfalak mögött már erről folytat tárgyalásokat, és vasárnap már hivatalosan is jelöltté lép elő? Ezután két nap alatt két hitelminősítő is lejjebb sorolta Magyarországot, gyengült a forint, miközben minden épeszű ember tudja: szűk egy év alatt, kampányidőben érdemi programot nem lehet véghezvinni. Erre olyan ember sem képes, aki még a Hajdú-Bétet is tönkre tudta tenni.