Halálba vagy a műtőasztalra menekülnek

A napról napra súlyosbodó gazdasági válság egyre több ukrán állampolgárt állít kilátástalannak tűnő helyzet elé, amelyből mind többen menekülnek az öngyilkosságba. Sokan viszont, más lehetőség híján, és némi bevétel reményében, valamelyik belső szervüket kínálják fel megvételre.

Székely Gergely
2009. 04. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megyében egy fiatalember a saját udvarában lévő garázsban akasztotta fel magát, miután az egyik bank az általa felvett hitel törlesztésére szólította fel. A megyei milícia közleménye szerint a férfi 10 ezer hrivnya hitelt vett fel, de miután elveszítette munkáját, és nem tudta törleszteni tartozásának következő részletét, felakasztotta magát.
A Doneck megyei Mariupolban egy férfi ugyancsak hasonló okból felgyújtotta magát. A Szegodnya című napilap információja szerint tettét a férfi abban a bankban követte el, amelyiktől a hitelt felvette, de az utóbbi időben már nem tudott fizetni. Szemtanúk elmondása szerint a középkorú férfi a pénzintézetben előbb valamilyen gyúlékony szerrel lelocsolta, majd öngyújtójával lángra lobbantotta magát. Az elkövetőt súlyos állapotban a szállították kórházba, s vele együtt vitték be ugyancsak komoly égési sebekkel azt a férfit is, aki megpróbálta eloltani a lángokat.
Szintén önmaga felgyújtásával próbált véget vetni életének egy bank előtt nemrég egy férfi Harhivban is, mivel a pénzintézet megtagadta, hogy kifizesse 18 ezer hrivnya megtakarítását.
Tovább lehetne sorolni az ilyen és ehhez hasonló eseteket, s a belügyminisztérium illetékesei is elismerik, hogy az utóbbi időben egyre többen kerülnek olyan helyzetbe, amelyből egyetlen kiutat látnak, az öngyilkosságot. Kijev megyében például csak januárban harmincan vetettek véget önkezükkel az életüknek. Az áldozatok zömmel 40–60 év közötti férfiak, akik jelentős hiteleket vettek fel a bankoktól.
Hasonló okokból mások a belső szerveiket próbálják eladni, hogy ily módon tegyenek szert némi jövedelemre – írja a kijevi Korreszpondet című hetilap. Vevőkből pedig nincs hiány, hiszen az országban ma legalább 5 ezren várnak transzplantációs műtétre. Ukrajnában évente átlagosan legfeljebb 200 transzplantációs műtétet végeznek, ami a szükségesnek legfeljebb két százaléka. De még közülük sem éli meg minden negyedik és ötödik beteg a májátültetés utáni egy évet, míg az új szívet és vesét kapott személyek felgyógyulásának esélye ennél is rosszabb. Közülük csupán 10-15 százaléknak adatik meg, hogy megünnepelhetik újjászületésük első évfordulóját. Ennek ellenére Ukrajnában törvény tiltja a szervkereskedelmet. A jogszabályok szerint a csontvelő kivételével csak a közeli rokonok ajánlhatják fel valamelyik belső szervüket az arra rászoruló hozzátartozójuk számára. Ebből következően a saját szervüket felajánló ukránok a beloruszokkal és moldávokkal együtt az illegális szervkereskedelem első számú áldozataivá váltak Európában. Amit ugyanis nem tehetnek meg odahaza, megteszik külföldön, például Törökországban, Egyiptomban, Kínában. Szakemberek szerint nehéz megbecsülni, hogy évente hány ukrán állampolgár él ezzel a lehetőséggel. Ám Viktor Szergyuk, a betegek biztonságával és jogaival foglalkozó összukrajnai tanács elnöke a Korreszpondentnek elmondta: a gazdasági válságból adódó pénzügyi nehézségek miatt a jövőben az eddiginél is többen kényszerülnek arra, hogy eladják valamelyik szervüket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.