Jótékonysági estet rendez holnap a Kallós Alapítvány számára az Óbudai Népzenei Iskola, amelynek ez az első komolyabb bemutatkozása a tavaly év végi prímadíj átvétele óta. A Magyar Kultúra Alapítvány Székházába (Budapest I., Szentháromság tér 1.) meghirdetett rendezvény súlyát növeli, hogy a fővédnökséget Sólyom László köztársasági elnök, a védnökséget pedig Kallós Zoltán népzenekutató vállalta el, aki személyesen jelen lesz és a műsorban is fellép.
Az est hét órakor a házigazda szerepét ellátó Óbudai Népzenei Iskola és a Kallós Alapítvány által is támogatott válaszúti szórványiskola növendékeinek szereplésével kezdődik, majd a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes lép színpadra. Kilenc órától Kallós Zoltánt hallhatjuk énekelni, majd a népzenei iskola tanárai adnak műsort. Az egybegyűlteke tíz órától egészen egyig táncház szórakoztatja, amelyen a kolozsvári Tarisznyás, az egri Gajdos és az Óbudai Népzenei Iskolához is kötődő Jánosi együttes muzsikál.
A jótékonysági gyűjtés része lesz a tombola és egy olyan aukció, amelyen a Magyar Művészeti Akadémia jeles tagjainak erre a célra felajánlott alkotásaira licitálhatunk. Ezek bevétele mind a Kallós Alapítványt segíti, de támogatói jegyet is vásárolhatunk, emellett elővételben meleg vacsorát (töltött káposztát) is lehet rendelni a népzenei iskolában (Budapest III., Nagyszombat u. 27.), amire a hatórás rendezvény alatt könnyen szükség lehet.
Az Óbudai Népzenei Iskola a magyarországi népzenetanítás legrégebben működő műhelye. Bár csak 1991 óta önálló intézmény, nem a semmiből nőtt ki: több mint harminc éve indult útjára a népzeneoktatás a III. kerületi zeneiskolában Béres János furulyaművész kezdeményezésére, amely komoly tanszakká nőtte ki magát, mire külön iskolává válhatott. Azóta az iskolát Kobzos Kiss Tamás igazgató vezeti.

Mutatjuk, hogy milyen érettségi feladatokat kaptak a diákok történelemből