Tavaszi nagytakarítás

Világos, hogy az egyetlen demokratikus megoldás az előre hozott választás. Kötöznivaló demagóg, aki azt mondja, hogy a kampánnyal az ország drága időt veszteget el – hiszen cserébe életet nyer vele. Nem is szólva arról, hogy kampány így is, úgy is lesz

Szeles idők járnak, ráadásul Angyalföldön most van a lomtalanítás is. Szép budapesti tradíció szerint a polgárok kihordják a ház elé a fölöslegessé vált holmijaikat, majd jönnek a hajléktalanok szatyorral és kézikocsival, valamint a profi, aranyórás guberálók Mercedesszel, és gondosan széttúrják a halmot. Kiszedik, ami kell nekik belőle, a többit meg szanaszét dobálják. Ebben megegyezik a szerencsétlen aluljárólakó és a módos ószeres: a köztisztaságot egyik sem tartja őrá vonatkozó kívánalomnak. Ilyen a közmorál Gyurcsányországban 2009-ben. A szél pedig megteszi a magáét: nemcsak Angyalföldön hordja szét mindenhová a papírfecniket és a nejlonzacskókat, hanem a MÁV-vágányokra, sőt a szomszéd kerületekbe is. Ebben a környezetben élünk. A naptár szerint megjött ugyan a tavasz, de a parkokba és a kertekbe beszökve is csak azt találta, mint amilyen ez az egész ország lett: szemétdombot.
Az országnyi szemétdombnak, amit az utóbbi hét év következetesen kártékony antikormányzása állított elő, Európa aljára lökvén fogcsikorgatva szeretett hazánkat, változatlanul nincs gazdája. Medgyessy Péter, akiről most már az elvtársai is közhelyszerűen mondogatják, hogy – Gyurcsány Ferenc akkori főtanácsadó sugalmazására – elindította a hosszú lejtőn az országot, csak lapul a fűben: nincs mondanivalója számunkra. A módszeres elszámoltatást akkor sem úszhatná meg, ha szerény ellentételezésként felajánlaná a megszorult köztársaság számára nem csekély magánvagyonának nélkülözhető részét – persze ilyesmiről szó sincs. A nagyobbik hunyó, az országrontást beteljesítő Gyurcsány sem itt tart egyelőre: most épp a hatalomátmentés szocialista technikáival kísérletezik. (Ebben jócskán van gyakorlata ennek a szubkultúrának.) A tisztújító pártkongresszuson taktikailag beismerte, amit a parlament kormánypárti meg kriptokormánypárti többségén kívül már eddig is mindenki evidenciaként kezelt itthon és külhonban egyaránt: hogy nem tud kormányozni; illetve hogy hazudik, mint a vízfolyás. Szerencsétlen szocialisták ennek úgy megörültek, úgy kitört rajtuk az internacionalista katarzis, hogy oda se figyeltek arra: a vezér már megint csőbe húzza őket. Most prolongálják csak szépen pártelnöknek, aztán két hét múlva (április negyedikén!) vagy lesz kormányfőutód, vagy nem. Most ezen a hídon kellett átmenni – ahhoz a másikhoz meg tán oda sem érnek soha.
Már megint a bolsevik belharcokra figyelünk. Pedig olyan szépen indult a tavasz: egyik barátom például szombaton a Benelux országokból hívott fel, hogy a legjobb francia pezsgőt rendelte Gyurcsány lemondásának hírére. Mondtam neki, hogy ha már kihozták, feltétlenül fogyassza el, de ne igyunk előre Gyurcsány bőrére. Korai az még. Ennek az embernek lelkiismerete nincs ugyan, de esze van – a magához meg a pártjához való. Nem vagyok híve az összeesküvés-kultusznak, de az ember azért gyanakodjék, ha épp olyan spontán eseménylánc áll össze, mint amikor Gyurcsány romlott agya felépítette a köteles választási hazugságot. Ki tudja: egyszer talán majd ezt is elmeséli udvari krónikásának, Debreczeni Józsefnek, akit az MDF küldött az MTI tulajdonosi tanácsadó testületébe, mégsem szűnt meg a mandátuma a frakcióoszlatással, mint Wéber Jánosnak az ORTT-ben. Először ugyebár Bokros Lajos elkezd spontán publikálgatni a királycsináló Élet és Irodalomban, majd spontán – pirinyó gyurcsányi nógatásra – előáll a régi kipróbált kommunistákkal dekorált Reformszövetség is a saját „programjával”. Kisvártatva Dávid Ibolya, aki szintén nem akarja venni a kalapját, bedobja a köztudatba Bokrost mint kormányfőjelöltet, s előássa a lomtárból a konstruktív bizalmatlansági indítvány ideáját. Ugyancsak spontán, megnyitva a pártkongresszus hetét, Galló Béla és Gábor Péter virtuálisan melegebb éghajlatra küldi Gyurcsányt a kicsit sem szoci Népszabadságban. Ugyanott Tamás Ervin a kongresszus napjára időzített cikkében már nemcsak abban a tekintetben bizonytalanodik el, hogy Őszödön „igazságbeszéd” vagy „hazugságbeszéd” hangzott-e el, hanem annak a rémét is felveteti, hogy Gyurcsány a tehetetlenkedésével esetleg Orbán Viktornak kaparja ki a gesztenyét – feltéve, hogy van még gesztenye. Ha megpróbálom Gyurcsány helyébe képzelni magam (nem könnyű), körülbelül ilyen eseménysort kreálnék, hogy előkészítsem a terepet a bukott kormányzásból való, minél kisebb veszteséget igénylő visszavonulásra. Mindenki megteszi a magáét, mégis olyan, mintha én csupán bravúrosan reagálnék „a kialakult helyzetre”.
A „kialakult helyzet” természetesen alig érintkezik a rögvalósággal: ebben a duplikálásban a KISZ-akcióprogramokon edződött Gyurcsány – a zászlóanya Lendvai Ildikóval egyetemben – mindig nagyon jó volt. A valódi helyzet ugyanis az államcsőd, amit eddig csak azért nem kellett országnak-világnak bejelenteni, mert jó kádári reflexszel sikerült még időben felvenni a valutaalaptól minden idők legnagyobb uzsorahitelét. Ám ha a balliberális hölgyek és urak nem akarnak előre hozott választásokat, akkor haladéktalan brutális megszorítás kell, amit érthető módon már nem Gyurcsány óhajt csinálni, merthogy ő mindhalálig politikus akar maradni. Csinálja valaki más, ő meg majd felügyeli. Ennek pedig az a hatalomtechnikai módja, hogy – megerőszakolva az alkotmányt, kiforgatva a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményét – Gyurcsány határozzon a virtuális utódjáról is, aki elvégzi a piszkos munkát, s akivel kirakati módon még ütközni is lehet majd, hősiesen védve a butább választók szemében „a szociális vívmányok” egyikét-másikát. Ám ahogy az általa generált válságot ez a garnitúra eddig se tudta kezelni, borítékolhatóan ezután sem fogja tudni, hiába festik át „szakértőire” a cégtáblát. Még egy év kísérletezés az országgal a kínzókamrában, s nemcsak csődbe megy, hanem tönkre is.
Világos, hogy az egyetlen demokratikus megoldás az előre hozott választás. Kötöznivaló demagóg, aki azt mondja, hogy a kampánnyal az ország drága időt veszteget el – hiszen cserébe életet nyer vele. Nem is szólva arról, hogy kampány így is, úgy is lesz. Márpedig minden izzadságszagú „alternatíva”, ami az idén kétségbeesetten előjött a fényre – az önjelölt Bokros, a délibábos Reformszövetség, illetve a szakértői kormány mítoszának felélesztése egy pártfrakciók által generált parlamentáris demokráciában –, nem egyéb, mint a népuralom, a demokrácia kijátszása, kicselezése, megkerülése. Mondjuk ki: antidemokratikus, illegitim, tekintélyuralmi próbálkozások. Megannyi kiskapu keresése arra, hogy mégse a népfenség mondjon ítéletet a válság előidézői fölött. Márpedig az istenadta nép már nemcsak a közvélemény-kutatóknál van elsöprő többségben az előre hozott választások mellett, hanem például a Fiala-rádióban is. Olyan fejlemény ez, hogy még a lakmuszpapír is elpirul.
Persze nagy a rettegés a Fidesz esetleges kétharmada miatt: ha még egy évig elhúznák a választást, szerintük ennek az esélye is csökkenne. (Vagy épp felszökne négyötödre.) Egy kétharmados jobboldali túlsúlyú Országgyűlésben vélhetőleg Gyurcsány sem bújhatna a képviselőség védőpajzsa mögé: köztörvényes ügyekben kiadná a mentelmi bizottság. (Én személy szerint így értelmezem azt az ígéretet, hogy azok számára, akik törvényt sértettek, nem lesz szabad elvonulás.) Ott aztán Fletó szembenézhetne azzal a bírói karral, melyet a kongresszusi beszédében vérig sértett. Ekkor nem is csupán lomtalanításról beszélhetnénk: maga lenne az a tavaszi nagytakarítás.