Baloldali tanácskozás Chilében. A chilei fürdővárosban, Vina del Marban szombaton válságkezelő tanácskozást tartottak a világ baloldali vezetői, köztük a brazil, az argentin és az uruguayi elnök, illetve a brit és a spanyol kormányfő. A balközép irányzathoz tartozó vezetők túlnyomó többségének az a közös álláspontja, hogy krízisbe került a neoliberális gazdasági modell, és mindenképpen el kell kerülni a szociális válságot. A világ eközben a történelemben eddig megismert legnagyobb gazdasági válságát éli, amelyről egyelőre meg se tudják mondani, mikor érhet véget. Az eseményről távol maradt az Egyesült Államok demokrata elnöke, Barack Obama, aki alelnökét küldte maga helyett. Az argentin államfő, Cristina Fernández de Kirchner ismét szóba hozta a Malvin-/Falkland-szigetek hovatartozásának ügyét a brit miniszterelnöknek, de Gordon Brown határozottan elzárkózott a kérdéstől. (S. T.)
Szombaton Londonban nagy tömeg tüntetett a G20 szerdai londoni találkozója alkalmából. A tömeg méreteiről eltérnek a vélemények – a rendőrség kezdetben 15 ezerre, majd később 35 ezerre becsülte a felvonulók számát, míg a tüntetés rendezői sokkal nagyobbnak ítélték a tömeget. A felvonulás legfontosabb jellemzője azonban nem az volt, hogy milyen sokan vettek részt benne, hanem az, hogy a korábbi hasonló megmozdulásokkal szemben jó hangulatú, inkább derűs, semmint haragos volt a tüntetők magatartása.
A zászlók és feliratok tanúsága szerint a tüntetők ellenszenve a bankárok és politikusok ellen irányult, akiknek a kapzsisága, illetve ostobasága sodorta a világot gazdasági válságba. Természetesen jelen voltak a szélsőbaloldal képviselői, mint rendesen, ám ezúttal az anarchisták és a „hivatásos” rendbontók hiányoztak a tüntetők soraiból. Miután a tüntetés a brit kormány ellen is irányult, nem volt meglepő, hogy amint a tömeg a parlamenttől a Hyde Park felé tartva elhaladt a Downing Street, a miniszterelnökség két méter magas vaskerítéssel lezárt bejárata előtt, felharsant a füttykoncert, és a tüntetők ha kedélyesen is, de cseppet sem hízelgően nyilvánítottak véleményt Gordon Brownról és kormányáról.
Nagy létszámú tüntetések voltak több német városban is. A tiltakozó megmozdulások a Nem fizetünk a válságotokért címszó alatt zajlottak, elítélték a bankok globális felelőtlenségét, és olyan világgazdasági rendszer kialakítását követelték, amely a szolidaritásra támaszkodik. „Az én malacperselyemet nem kapjátok meg!” – olvashattuk azon a transzparensen, amellyel egy kisfiú vezette fel a 15 ezer főnyi tüntetők csoportját Berlinben. A szakszervezetek, környezetvédő szövetségek és a szocialista Baloldal szervezte rendezvény nem zajlott le erőszak nélkül. Az úgynevezett Vörös tanácsháza előtt összetűzés volt több száz rendbontó és a rendőrség között. Több mint harminc személyt őrizetbe vettek. A tüntetésekkel párhuzamosan Angela Merkel igyekezett mérsékelni a londoni G20-csúccsal szemben támasztott várakozásokat. „A pénzpiac új globális rendszeréről fogunk tárgyalni, de a vita Londonban nem ér véget” – hangoztatta a kancellár, és utalt arra, hogy Németország nem tud többet áldozni a konjunktúra élénkítését szolgáló anyagi támogatásokra.
Eközben Joseph Biden amerikai elnök arra kérte a tüntetőket világszerte: adjanak lehetőséget a G20-as vezetőknek a válság kezelésére.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!