Joguk van tudni a budapestieknek is az igazságot a csaknem húsz éve „épülő” négyes metró uniós támogatásának elhúzódásáról – közölte tegnap Tarlós István. A Fidesz–KDNP fővárosi frakciószövetség elnöke nyolc kérdést tartalmazó levelet küldött az ügyben Danuta Hübnernek, az EU regionális politikáért felelős biztosának. Szerinte már hosszú ideje nem kapnak elfogadható válaszokat arról, hogy mi lehet az oka annak, hogy az unió szokatlanul hosszú ideje, két éve sem hozhatja meg döntését az immár több mint 520 milliárd forintos beruházáshoz igényelt forrásokról. – Arra is kíváncsiak vagyunk, hogy a főváros által igényelt összegről mikorra várható döntés, és milyen ütemben. Választ szeretnénk kapni továbbá, hogy az unió milyen elvárásokat támaszt még, kívánnak-e új eljárást indítani, kielégítőek-e a gazdasági számítások – emelte ki Tarlós István.
Czuk Dorottya, a Főpolgármesteri Hivatal sajtófőnöke szerint eddig két kérdést tett fel Brüsszel Budapestnek a metróról. – Ezeket megválaszoltuk, a kormány és az unió illetékesei szerint minden a terv szerint halad. Erről bárki meggyőződhet, ha elolvassa a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztett beszámolót.
Tarlós az unióhoz fordult
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!