Immár sem a jegybank, sem pedig a kormány nem készíthet a magyar gazdaságra vonatkozó hivatalos előrejelzést a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU illetékeseinek jóváhagyása nélkül, sőt a konvergenciaprogramunkat sem postázhatjuk az engedélyük hiányában. Mennyiben csorbult hazánk önállósága a húszmilliárd eurós hitelcsomag nyomán?
– A magyar adósság helyzete romlott az elmúlt években: lényegében csak a kamatokat törlesztjük, s hiteleket újítunk meg, vagyis újra csak kölcsönkérünk, hogy a régebbieket törleszteni tudjuk. Az adósságszolgálattal járó teher nagyobb, mint amit például az egészségügyre évente költünk. Most sajnos minden jel arra mutat, hogy a kiszolgáltatottságunk az elkövetkező években nemhogy csökkenne, de még nőni fog. Tény, hogy a nemzetközi pénzügyi központoknak is megvannak a maguk biztonsági érdekei. A kihelyezett forrásokat nekik is össze kell gyűjteni valahonnan. Vissza akarják kapni az adott kölcsönt, méghozzá a kamatokkal együtt. Alapvető fontosságú, hogy legalább az állampapírjaink eladhatók legyenek, és hogy a lakosság megtakarításai olyan szintre emelkedjenek, hogy az érdemben segíthesse az ország működtetésének napi finanszírozását. Ne csak a külső finanszírozásra szoruljunk rá. Amíg ebből a szorult helyzetből nem tudunk kiemelkedni, addig Magyarország esetében valóságos pénzügyi-gazdasági függetlenségről nem lehet beszélni. Egy biztos: a bizalomvesztés és a pénzügyi rászorultság a hétköznapi életben is korlátozza az önálló cselekvést. Visszaszerzése, oldása nélkül senki nem jut messzire.
Átmeneti hatású megszorítások
– Ezek szerint úgy látja, hogy újabb IMF-hitelre szorulhat az ország?
– Ez sem zárható ki. Az adósságspirálból való kitörés vagy éppen a mélyebbre kerülés a reálgazdaságban dől el. A puszta egyensúlyt az újabb és újabb megszorítások – miközben egyre elviselhetetlenebb terheket okoznak – csak ideig-óráig tudják fenntartani. Belőlük nem lehet gazdaságot építeni, megélni. Értékteremtés nélkül nincs jövő, nincs semmi! Kulcskérdés, hogy a felvett hiteleket értelmesen lehessen felhasználni. A probléma most az, hogy a pénz ugyan rendelkezésre áll, ám a vállalkozások mégsem tudnak hozzájutni a forrásokhoz, mert piacok hiányában a termelés zsugorodik, magasak a kamatok. Ebből adódóan a cégek nem képesek olyan üzleti tervet készíteni, ami alapján a kölcsön a megtérülés biztonságával folyósítható. Ma szinte senki nem tud olyan nyereséget várni üzletétől, ami a jelenlegi kamatok mellett hitelfelvételre biztat. A különböző állami garanciák némileg segíthetnek, de ezek fedezetét is végső soron az adófizetők állják. Amíg ez a helyzet nem változik, addig a bankokban hiába parkolnak a pénzek, nem tud a gazdaság megmozdulni.
– Már csak azért sem, mert a kereskedelmi bankok a vállalkozások hitelezése helyett inkább a jegybankban őrzik a pénzüket…
– Igen, ezzel nem mellesleg igen jól keresve, minimális üzleti kockázattal.
– Mikor változhat mindez, hol van a lejtmenet vége?
– Kevés a biztató jel. A realitás az, hogy a válság mélyülni fog. Sőt azt mondom: a késleltető hatások miatt a lakosság a krízisből eddig még szinte semmit nem érzett meg. Az uniós források hatékonyabb felhasználására nagy szükség lenne. Felhasználásuk roppant nehézkesen indult be. Amennyiben a jövőben ez felgyorsul, akkor ennek jelentős eredményei lehetnek. Ha melegen tudjuk tartani a vállalkozások motorjait, és az EU kezd kievickélni a válságból, akkor mi is talpra állhatunk. Európa jelenti ma a reményt számunkra. Nem vezet sehová, ha magunkra zárjuk az ajtót, s csak azt mondjuk: magyar fülbe magyar fülbevalót. Kicsi a belső piac. A magyar termékek jelentős része külföldre kerül, nagyon sok vállalkozás csak így tud talpon maradni. Az egymásrautaltságnak, a kockázatközösségnek, az együttműködésnek nemcsak hátrányai, hanem előnyei is vannak.
– Reálisnak tartja a jegybank új számításait, miszerint az eddig meghirdetett megszorítások sem elegendők, és további 180 milliárd forint értékben kell újabb intézkedéseket hozni?
– A megszorítás cél és várt eredmény nélkül önmagában értelmezhetetlen és értelmetlen. Ha a válság a vártnál is mélyebb és hosszabb lesz, akkor valóban lépni kell, de hogy mit, az sok mindentől függ. A fogyasztás csökkentéséből, az államháztartás fejlesztéseinek visszafogásából, a gazdaság szenvedéséből nem lesz több pénz. Nyilván vizsgálni kell, hogy a költségvetési hiány esetleges elszabadulásának mekkora a kockázata, s melyek azok a lépések, amelyek valóban megtakarítást eredményeznek. A bevételek és a kiadások között már december végén, a jelenleginél sokkal derűlátóbb előrejelzésekkel számított büdzsében is tátongott egy 3-400 milliárd forintos rés. Amit gyorsan le lehetett faragni, azt a kiadási oldalon januárban megtették, de ez nyilvánvalóan nem lehetett elég, hiszen a gazdasági prognózisok gyorsan romlottak. Újabb sok száz milliárdos lyuk vált nyilvánvalóvá. Jött a 13. havi nyugdíj és fizetés visszavonása, majd eljutottunk azokhoz a szociális és családvédelmi pénzekhez, munkahelyi juttatásokhoz, amelyeket eddig vívmányoknak, a társadalmi szolidaritás kifejezésének tartottunk. E tételek közös jellemzője, hogy kiadáscsökkentő, bevételnövelő szerepüket csak jelentős késéssel, és nem abban a mértékben fejtik ki, mint amit összegük első pillanatban mutat. Hiszen általuk személyi- jövedelemadó-bevételek maradnak el, mindeközben a rászorultsági elv érvényesítése költséges, új hivatali apparátusokat kíván, a fogyasztás csökkenése az áfában is jelentkezik, miközben vállalkozásokat tesz tönkre… és folytathatom. Ha nem lennénk végtelenül eladósodva, s nem vállaltunk volna az IMF felé szigorú feltételeket, ha nem lennénk a nemzetközi pénzpiacnak ennyire kiszolgáltatva, akkor kevésbé lennénk a korábbi elhibázott évek foglyai. Nem lenne ennyire központi kérdés, hogy mekkora ebben a felfordult világban a hiány, hiszen az európai országok átlaga a miénknek csaknem kétszerese lesz…
Akkor lehet adózni, ha van miből
– Jelenleg azonban a számunkra kölcsönt biztosító Valutaalap és az EU árgus szemekkel figyeli minden lépésünket. Most már ők mondják meg, hogy a magyar állam mennyivel költhet többet a bevételeinél.
– Kérdése végével kezdem, és ki kell ábrándítanom! Az utóbbi évben a megkurtított államháztartás százmilliárdokkal kevesebbet költött, mint amennyi bevétele volt. A pozitív egyenleget az adósságszolgálat rendkívüli terhe rontotta le. És sajnos nemcsak idén, hanem jövőre és azután és még azután is ez lesz a helyzet… Senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy az elkövetkező időszak rendkívül kemény lesz. A szigorítások miatt növekszenek a kórházi várólisták, emelkedik a munkanélküliség, a fizetések megkurtítása megélhetési, hiteltörlesztési gondokat okoz, a szűkülő piacon a megrendelések érdekében semmi sem lesz drága. Új életteret kap a korrupció, az elbizonytalanodott közigazgatás miatt nehezebben indulnak be a válságkezelő programok, a hosszabb láncolatú körbetartozásokban az állami szervezetek sem fizetnek tisztességgel. Mindez a társadalom türelemvesztését eredményezheti. Ha a gazdaság motorjainak működőképességét meg tudjuk őrizni, akkor megmarad az esély. Mondhatom úgy is: ekkor a léket kapott hajó a víz folyamatos kimerésével úszóképes marad.
– De mi van akkor, ha a gazdaság – éppen a megszorítások miatt – mégsem élénkül, és a léket kapott hajónk tovább süllyed?
– Akkor az állam bevételei tovább csökkennek, s csak a zsugorodó bevételeket lehet – még nagyobb társadalmi feszültségek mentén – elosztani. Akármilyen adószabályokat állapítanak meg, csak akkor lehet adózni, ha van miből. A helyzetünkön sokat lendítene, ha növekedne a hazánk iránti bizalom. Sok minden kell ehhez. Magabiztos és következetes kormányzás, stabil államszervezet, állami példamutatás és nem utolsósorban értékeinket megőrző európai alkalmazkodás. Így minden bizonnyal az új, megváltozó világban is előre juthatunk.
– Vagyis tudomásul kell vennünk, hogy a bizalom helyreállításával ugyan ki lehet lábalni, de a különböző gazdasági buborékok kipukkanásával egy teljesen új világrendhez kell alkalmazkodnunk.
– Pontosan. A világ népességének több mint kilencven százaléka azokban az országokban él, ahol magas a gazdasági hatékonyság, de a munkaerő ára a töredéke az európainak, a magyarénak is. Az nem fog menni sokáig, hogy ezek a zömében tekintélyuralmi berendezkedésű társadalmak nyomorban élve eltartják a fejlettebb világot és fizetik bankjaikat. Nagyon remélem, hogy a szép új világ nem egy orwelli társadalom beköszöntésével jár majd együtt.
Kormányzás helyett sodródás
– Ezzel a kérdéssel úgy tűnik, még nem sokan foglalkoznak…
– Pedig kellene. Nálunk a közgazdasági és a politikai elit már régóta orientációs válsággal küzd, ezt a válságot tükrözi sajnos a gazdaságpolitikánk is. Közismert: az elit egy meghatározó része az európai államfelfogásnak megfelelő útkövetést tart járhatónak, s erre kötelez bennünket az uniós tagság is. Más része egy olyan modellt ítélt eddig megvalósíthatónak, ahol az állam csak „éjjeliőr”, s az egyén öngondoskodása a meghatározó. Úgy tűnik, ezt a vitát a világválság eldöntötte. Ismét a viharba került vitorlás példáját felhozva: ha a hajó kormányát nem rántjuk menekülési reflexektől vezérelve, a vitorla túlterhelését pedig a kötelek elengedésével csökkentjük, akkor előbb-utóbb szélbe állunk. Így ugyan nem jutunk előre, de legalább nem fordulunk fel. A kormány rángatása egy ideje megszűnt, és most sodródunk. Ha a hajó elég stabil, a vihar már nem tart sokáig, s a fedélzeten lévők sem támadnak egymásra, akkor megvan rá az esély, hogy hamarosan újra el tudunk indulni.
– Miközben hányódunk, nem lenne érdemes kitalálni, hogy a vihar után merre szeretnénk tovább menni?
– Hazánknak sajnos már jó ideje nincs jövőképe, és az intézkedések hatásai sem ismertek. Nyilvánvaló, hogy ami eddig történt, az kevés.
– Ha már a hatásoknál tartunk: egyetért a jegybankkal abban, hogy a személyi jövedelemadó csökkentéséből a munkaadók csak keveset fognak megérezni, mivel a csökkentés nyomán keletkezett pénz kétharmadát a munkavállalók megtartják maguknak?
– Kollégáim is készítenek számításokat. A kérdés összetettebb, mint az, hogy ki nyer az adón, és ki a vesztes, hiszen az is cél, hogy az embereknek könnyebb legyen, ne essen vissza a fogyasztás végletesen. Hadd maradjak meg annál, hogy óvatosan kell tekinteni minden abszolút számra, arányra.
Az információk kritikus tömege
– Evezzünk egy kicsit más vizekre. Gondolja, hogy megváltozik az eddigi gyakorlat az ÁSZ jelentéseivel kapcsolatban? A múlt hónapban ugyanis kiderült: a Fővárosi Főügyészség vizsgálatot rendelt el a számvevők által feltárt jogsértések nyomán. Várható, hogy más ügyekben is nyomozás indul?
– A rendőri és ügyészi szervek rendre megkeresik a számvevőszéket, hogy a folyamatban lévő eljárásaikhoz információkat kapjanak. Egyre több olyan ügy van, amiben a hatóságok a folyamatban lévő eljárásaikhoz kiegészítő információt kérnek az ÁSZ-tól. Most is olyan ügyekben folyik a nyomozás, amiket régebben tártunk fel. Csak feltételezem: a számvevőszéki megállapítások mellett vagy azok nyilvánosságának tulajdoníthatóan további jelzések érkeztek az ügyészi szervekhez, s ezek az információk együtt elértek egy kritikus tömeget. Az ÁSZ nem hallgathat ki, csupán dokumentumokból dolgozik, ám ezek alapján is fel lehet tárni a – mondjuk így – szokatlan, logikát és közösségi célt nélkülöző intézkedéseket. Például miért kell közvetlenül eladás előtt feltőkésíteni egy állami vállalatot, miért kell a pályázaton megajánlott, nyertes árnál olcsóbban odaadni egy céget, vagy miért nem kell érvényesíteni jogos kötbéreket az autópályák, a metró építésénél?
– Ez utóbbi ügyében éppen önhöz fordult a minap Papcsák Ferenc, a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi bizottságának fideszes alelnöke azért, hogy derítsék ki: miért ugrottak meg a 4-es metró építési költségei. Kivizsgálják az ügyet?
– Igen. A költségvetési zárszámadással kapcsolatban már többször foglalkoztunk a témával. Tapasztalataink indokolták, hogy a képviselő úr kérését megelőzően arról döntsünk: a 4-es metró ellenőrzését a jövő évre beütemezzük. Eredetileg ekkorra fejezték volna be a beruházást, ám most egy félig kész projektet kell vizsgálnunk, ami jóval nehezebb, mint egy befejezett, pénzügyileg lezárt beruházás ellenőrzése.
– Ön mint egy független szervezet vezetője kinek ad igazat a PSZÁF és az MNB tervezett összevonásával kapcsolatban: az önállóságért küzdő felügyeletnek vagy a fúzióra készülő kabinetnek?
– Nem hiszem, hogy más intézményeket érintő jogalkotási kérdésekben véleményt szabadna mondanom. Annyit tudok, hogy különböző alternatívákat vizsgálnak. A pénzügyi felügyelet számos országban önállóan működik, ám arra is van példa, hogy a jegybankhoz kapcsolódik. Egy biztos: a világgazdasági válság tanulságai mindenütt modernizációs igényeket vetettek fel a pénzügyi ellenőrző és a felügyeleti szerveket érintően. Globális folyamatoknak globális kontrollja kell hogy legyen. Eddig ugyanis a világot átfogó pénzügyi közvetítő rendszer folyamatai enélkül zajlottak. Látjuk, hova vezetett ez!
droggyanús
Egy óvodánál és iskolák mellett áruló afrikai dílert kaptak el + videó
