Csodálkozva figyeli az ember a magát szocialistának nevező párt s az általa vezetett szakértői kormány idétlenkedését az ingatlanadó ügyében. Hiszen a Fidesz már jelezte, el fogja törölni ezt a sarcot (is). Mit akarnak e figurák leplezni?
Tulajdonképpen nem a nagy lenyúlókon csodálkozunk, hanem a régóta politikából élő szocialista talpasokon és altiszteken. Mi az ő hasznuk ebből? Persze valószínűleg ők is loptak, ha tudtak, de a most gyorsan zsugorodó szavazóbázis egyszerűen – ilyen minőségben – elveszi a jövőjüket, s nekik sem lesz kivételezettségük Offshore Péter adóoptimalizáló miniszter vízprivatizációjának következményei alól. S nem az ő enyves kezüknek a nyomait fogja a június 7. után valószínűsíthető ügyvezető (tehát most már hivatalból sem kormányzó) kormány a lehetőségig eltüntetni. S mit remélnek eme veres atyafiak Magyar Bálint nevű agyament szövetségesük tanügyi javaslataitól? Értenek-e ezek az emberek egyáltalán valamit is az anyósi kapitalizmust képviselő bukott Gyurcsány után következő csődös (9 vállalkozás) Gordon uralmának céljaiból? Pedig elég világos az, hogy nem minden szocialista gyereket lehet Bajorországba vinni iskolába.
Nem hisszük, hogy egy világpolgárságban/nemzetköziségben egyébként anyagi okokból gátolt szocialista vagy MDF-es talpasnak érdeke volt eddig is a közösségi elvagyontalanodás és érdeke volna az újabb szimpla lopásnak is nevezhető vagyonadón keresztül immár a teljes egyéni elnincstelenedés beindulása (ehhez vegyük még hozzá az eladósítást és eladósodást). Elég csak arra gondolni, hogy 7 milliárdos bevétel mellett Offshore úrék mindössze 5 millió forint adót fizettek. De túlfogyasztani csak a nyugdíjasok, a családok és a közalkalmazottak tudtak. Egyszerűen elképesztő egyetlen ilyen eset fényében (nyilván lehet itt százszámra más) a mindig okoskodó Lendvai, aki felfedezte, hogy kétmilliónak dupla az adója az egymillióhoz képest.
Lehetséges, hogy a mintegy harmincezres szocialista tagságnak beígérték a nincstelenné tett honfitársak feletti örök felügyelői hatalmat? Az SZDSZ célja mindig is ez volt, s bizonyos területeken már kicsiben meg is valósult az ő értelmezésük szerinti haladás eme abszolút antidemokratikus formája. Magyar Bálint régóta egyszerre űzte a nincstelenítési és a butító programjait, miközben haverjaiból milliárdosokat csinált (lásd pl. Kókát). A különbség ma az SZDSZ és az MSZP között persze már csak annyi, hogy az előbbinek már csak 1-2 százaléknyi szavazója van, míg a szocialista hazugságok mind a haszonélvezők, mind a becsapottak még mindig nagyobb táborát tudják megfogni.
A teljes elnincstelenítési politika azonban – egy ponton túl – önveszélyessé vált az elvtársakra. Ugyanis ez valóban megteremtette a jobboldali radikalizmus tömegbázisát. Azt az erőt, amely eddig zömmel csak a becsapottak félrevezetésére szolgáló hazugság volt náluk. Úgy tűnik, most érkezett el az ideje az ismétlésnek. Annak ugyanis, amely a kilencvenes évek elején egyszer már a hazug antikommunizmus által megtévesztett 1990-es SZDSZ-szavazók jelentős részéből kiábrándulásként MIÉP-est faragott. Most a reménytelen helyzetbe került, magukra hagyott MSZP-sek lettek nem kevesen Jobbik-szavazók. Csakhogy azt kell látni: ahogyan zsákutca volt a magyarság többségének minden, amit az SZDSZ és MSZP kínált, és kínál, úgy nem vezetett s vezet sehová a MIÉP s a Jobbik sok jogos mozzanatot tartalmazó radikális ajánlata sem. Sőt, végiggondolatlan radikalizmusuk ma már az egyetlen érve és éles fegyvere a két (vagy három: MDF) baloldali pártnak. Nemcsak befelé, a kádáristán kondicionált tömegekben, hanem főleg kifelé, a nyugati média képviselői körében is.
Az ország elnincstelenítésének régi külső szövetségese az IMF. Most már állandó irodával Budapesten. (Természetesen nem az egykori magyarbarát népszövetségi ellenőr, Jeremiah Smith etikus ismétlése ez, ahogyan persze egy Bajnait Bethlen Istvánhoz hasonlítani is blaszfémia.) Kiválóan megfizetett nemzetközi pénzes küldött atyafiak általában konfliktusok nélkül megértik magukat a nemzeti érdekek képviseletét nem vállaló „progresszív” baloldali politikusokkal. Nyugodtan kimondható: őket az emberek sehol sem érdeklik igazán. A figyelembe veendő emberek csak bizonyos tőke birtokában (lásd: „befektetők”) kezdenek feltűnni. Pedig a politikai diktatúra és a maximális profit diktatúrája között így az elsöprő többség számára alig van különbség. Azért kellenek az elbutítás magyar víziói, hogy még a formális demokrácia által nyújtotta lehetőségek se legyenek különbséget jelentő valóságok.
S ha így elemezzük mindazt, ami mostanában történik nálunk, akkor újra 1945–48 között érezhetjük magunkat: a demokrácia felszámolásának akkor a vörös materialista (erőszakos) formáit építgették a kommunisták demokratikus homlokzatok között, s annak állítólagos védelmében, ma a fehér (pénzügyi) materializmus örök diktatúráját gányolják – apáik primitív szellemi szintjén –, ismét a demokrácia kelléktárát fedezékül használva, sőt, azt állítólag védve. Akikbe tartósan és haszonélvezetileg befészkelte magát az abszolút haladás kórsága, úgy tűnik, azok nem tudnak etikusan tevékenykedni. Az ilyen bagázs – mindegy, hogy vörösben vagy kékben – csak önző parazita marad. Számára a másik csak szolga vagy költségtényező. Ezért nem szabad, hogy az új vörös tudomány képes legyen megfertőzni hazánkat. Küldjük őket oda – minél hamarabb –, ahol majd, talán egyszer, csak egymás között tudnak nagy üzleteket csinálni.
A szerző történész, egyetemi docens
sör
Az évszázad merénylete
