A közrádió hírműsorait február 23. és március 22. között figyelte a statisztikai és elemző csoport (öt külföldi közszolgálati adó napi félórás hírműsoraival is öszszehasonlítva a déli Krónikát), hogy aztán április elején Az MR1-Kossuth rádió krónikáinak kvantitatív és kvalitatív elemzése és értékelése címmel adja ki hatvannégy oldalas dolgozatát. A lényeg már az aláíratlan vezetői összefoglalóból kiderült: „az összes említést, megszólalást és idézést figyelembe véve megállapítható, hogy a déli Krónikák esetében – a többi párt említéséhez képest – felülreprezentáltak az MSZP-s említések és idézések, és ez az elmozdulás a megszólaltatott politikusok esetében a leginkább szembetűnő. […] Ha valaki csak a nagyságrendekkel hallgatottabb déli Krónikákat követi, joggal érezhet a megszólalók és elhangzott vélemények tükrében egyfajta balra tolódást – az esti Krónikák kiegyensúlyozottabb hangvételéhez képest –, hiszen a déli Krónikákban az ellenzéki vélemények még nem, vagy kisebb arányban találhatók meg. […] Az ellenzékről a bíráló, de semmiképp sem konstruktív ellenzék képe rajzolódik ki, a Fidesz és Orbán Viktor kijelentéseiben a javaslatbenyújtásoktól eltekintve (amelyeket a kormány rendre leszavaz) konkrét, pragmatikus tevékenység nem jelenik meg.”
Elfogult tudósítások?
Érdemes belemenni a részletekbe is. Ha megnézzük a feldolgozott témák jellegét, a vizsgált időszakban a legtöbbször külpolitikai hírek hangzottak el, ezeket követik a gazdasági, majd a belpolitikai hírek. A legkevésbé a határon túli magyarokkal foglalkozó, valamint az oktatás, kultúra, tudomány tárgykörébe tartozó témákat dolgoztak fel a szerkesztők. A roma tematikájú hírek sikerültek a leghosszabbra, ezek átlagosan 2,1 percesek, míg a legrövidebben (0,9 perc) a határon túli magyarokkal és a bulvártémákkal foglalkoztak.
Összesen 1415 személy szerepelt a Krónikákban a vizsgált egy hónapban, ezeknek több mint fele politikus volt (750 fő, 53 százalék). A második legnagyobb csoportot a valamilyen közhivatalt betöltők (185 fő, 13 százalék) és a szakértők (119 fő, 8 százalék) képviselték, legkevesebbet a sporthíreken kívül megjelenő sportolók, valamint a művészek szerepeltek (sportoló három, művész hét fő).
Az országos politikus szereplők megjelenése párthovatartozás tekintetében nagyjából kiegyensúlyozott volt, írja a jelentés, de a grafikon mást mutat. Ötvenhárom százalékban MSZP-sek szerepeltek, és az ellenzékhez sorolták a nyolcszázaléknyi SZDSZ-es megszólalót is. A hivatkozott forrásokat vizsgálva egészen érdekes a kép: az teljesen érthető, hogy a Magyar Távirati Irodára hivatkoztak a legtöbbet, de a húszas toplistát végigböngészve meglepő, hogy még a Kohaszat.lap.hu gyűjtőoldalt is háromszor annyit emlegették, mint a Magyar Nemzetet. A Népszabadsággal már nem voltak ennyire szigorúak (hét említés, negyedik hely a listán), és a Népszava is szóba került négyszer.
Több magyarázat is van az egyensúly felborulására: a szakpolitikai témák miatt a szakminisztereket szólaltatják meg, és a vizsgálat szerint az ellenzék is rossz kommunikációs stratégiát választott: a legnagyobb ellenzéki párt vezetője ritkán szólal meg, a jobboldal általában bírál, és nem áll elő saját javaslatokkal stb.
Elemezték a külföldi tudósítók munkáját is, és ebből kiderült, hogy a Kárpát-medencében dolgozó munkatársak gyakran „sérelmi beszédmódot” alkalmaznak – hogy ez pontosan mit jelent, nem fejtették ki.
Megállapították, hogy a Határok nélkül című műsor március 15. után elfogult tudósításokkal mutatta be a határon túli magyar közösségek ünnepét. Nem tetszett az elemzőknek például ez a mondat: „Kolozsváron egy időben zajlottak a magyar ünnepségek és a magyarellenes móc vezér, Avram Iancu tiszteletére rendezett tüntetés.” A móc kifejezés használata néprajzilag hibátlan ugyan, írja az elemzés, mégsem problémamentes, hiszen a „161 éves konfliktust felesleges tovább éltetni, és az akkori szemben álló felek látásmódját használni”.
Az összeállítás hangbejátszása is azt erősíti, vélik, hogy a román megemlékezést aláfestő bejátszás egy agresszív, katonai-félkatonai jellegű tömeg hangját jeleníti meg, a magyar megemlékezők részéről pedig érzelmes, lassú nemzeti dal éneklését adják le.
Burkoltan revizionista
Külön fejezetet szántak a Felvidék, Délvidék szavak használatának vizsgálatára. „Mivel a két kifejezés burkoltan revizionista (hiszen a szomszédos ország egésze, illetve egy része Magyarország »vidékeként« jelenik meg benne), a mellőzésüket javasoljuk a hírműsorokban. (A Kárpátalja, Burgenland, Erdély kifejezések viszont nem adnak okot hasonló félreértésekre.)” Azt elismerik, hogy ezeket a szavakat az illető közösségek is használják, „de elsősorban ünnepi-szakrális vonatkozásban, kevésbé a mindennapokban”.
A tanulmány rövid eligazítást tart történelemből a kevéssé tájékozott magyar rádiós szerkesztőknek: „A határon túli magyarság egy történeti vagy mai közigazgatási régió szerint lokalizálható. Erdély egy 1075 óta dokumentálhatóan határozott területre vonatkozó fogalom, több évszázadon keresztül jól lehatárolható közigazgatási egység, amely eredeti jelentéstartalmát inkább többé, mint kevésbé őrizte meg 1920 után is, hiszen egy vegyes etnikai összetételű, a magyar kultúrához is kötődő, földrajzilag pontosan körülírható fogalom. A Vajdaság pedig Vajdaság Autonóm Tartomány néven egy jelenleg is létező közigazgatási egység. A Burgenland és a Kárpátalja semleges szavak, a magyar nyelvben használatuk bevett, utóbbinak köznyelvi szinonimája sincs. A Felvidék és a Délvidék mai jelentéstartalma azonban kifejezetten az 1920 utáni revizionista paradigmában alakult ki.”
Már csak azért is kerülni kell a Felvidék szót – írják –, mert Elena Mannová, az egyik legtekintélyesebb szlovák társadalomtörténész szerint „máig sok szlovákot az erőszakos magyarosítás traumatikus történelmi tapasztalatára emlékeztet”. Megtudjuk azt is, hogy „a magyar szlovakisták valamennyi komoly képviselője kifejezetten elutasítja a Felvidék szó használatát. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem szlovák szakának tanárai (pl. Käfer István nyugalmazott docens, Halász Iván docens, Ábrahám Barna adjunktus) a Felvidék szó kerülését olyan sarkalatos elvnek tartják, hogy például vizsga esetében azonnali bukást jelent a használata.”
„Nemzeti türelmetlenség”
Következik az összefoglaló: „a magyar– szlovák viszony jelenlegi állapota sem engedi meg, hogy a közszolgálati rádió egy vitatott, a szélsőjobboldali szubkultúra által előszeretettel, revizionista értelemben alkalmazott, a szomszédos nemzetre nézve kifejezetten sértő, ugyanakkor mással helyettesíthető fogalmat használjon. Érdemes hozzátenni, hogy a szlovákiai magyarok öndefiníciójában gyakran megjelenik a »mi, felvidéki magyarok« kifejezés, amelyhez azonban egészen más kontextus rendelhető, hiszen egy kisebbségi önmeghatározás státusa jelentősen különbözik egy szomszéd állam alapvetően negatív megközelítésű definíciójától.” Ami a Délvidéket illeti, arra is van magyarázat. Így szól: a magyarországi használatban a Délvidék elnevezés történelmi és politikai szempontból a mai Vajdaságnál tágabb földrajzi egységre, a történelmi Magyarország egész déli részére, így Horvátország egyes területeire is vonatkozik. A „délvidéki magyarság” vagy a „délvidéki magyar pártok” kifejezések tehát nem pontosak, használatuk kerülendő.
Úgyszintén nem kell kommentár a fejezet utolsó bekezdéséhez: „A Felvidék és a Délvidék szó más határon túli területek elnevezésével ellentétben nem valós, történeti vagy közigazgatási régió megnevezése, hanem a XIX–XX. századi nacionalizmus diskurzusában mesterségesen létrehozott, kifejezetten imaginárius jelző, amelyeket a nemzeti viták töltöttek fel valós tartalommal. A szomszédos, nem magyar nemzetek számára tehát használatuk megidézi a nemzeti türelmetlenség vitáit.”
Kritikák
A rádió munkatársai nem fogadták kritika nélkül a statisztikai és elemző csoport direktíváit. Moszkovits János volt bukaresti tudósító például így reagált a tanulmányra: „Természetesen használni fogom a szlovákiai és a vajdasági magyarság kifejezéssel együtt, illetve azok szinonimájaként a Felvidék és Délvidék elnevezéseket. Ezzel az ünnepi-szakrálissal nem is tudom, mit kezdjek. Talán csak a papok és az ünnepi szónokok, netán a szélsőjobboldali, revizionista szubkultúra kiváltsága lenne? Egyébként is az ominózus Orbán–Tőkés-találkozón is az idézett módon hangzottak el a kifejezések. E két nagy »revizionista« mellett használja, használta még a kifejezést Szili Katalin, Szabó Vilmos külügyi államtitkár, Tabajdi Csaba EP-képviselő, sőt még Göncz Kinga volt külügyminiszter, de Demszky Gábornak is kicsúszott a száján, amikor a családi életrajzi könyvének bemutatóin felvidéki dédszüleiről szólt. A liberális, bal- vagy jobboldali politikusok sora még folytatható, de például a neves szlavistaként említett Szarka László történész, kisebbségkutató, a megbékélés elkötelezettje is beszél és ír a felvidéki magyarságról. És valóban, vannak történészek, aki nem használják, de vannak, akik igen. Majd kicenzúrázzuk őket? Vagy ők mondhatják? Csak a határon túliak mondhatják? Mert ők mondják is. A zöme így is nevezi magát, népcsoportját. Nekünk nem tanácsos? Nem szabad? Vagy nekik se szabad? Ez Slotának és párttársának, Ján Mikolaj miniszternek a gondolatmenete és tankönyvterve. S ha ezen haladunk tovább, illetve intő szavait megszívleljük, akkor a Kárpát-medence elnevezés is tilos, mert a Lebensraumra hajaz. Csaplovicsnál már talán átmenne a Felvidék megnevezés, de ez a Kárpát-medence szerinte veszélyes.
A Határok nélkül nem sért meg nemzetiségeket. Nem akarok történeti, etimológiai fejtegetésekbe belemenni, de aki foglalkozik a kérdéssel, az tudja, hogy az utóbbi húsz évben nem revizionista kifejezésként honosodott meg a két elnevezés, hanem egy-egy magyar közösség kulturális önazonossága jellemzőjeként, illetve térbeli elhelyezkedésének megjelöléseként.”
Az elemzés elfogult
Reagált Dezső János szerkesztő is, akinek Kolozsvárra vonatkozó mondatát sérelmezték a tanulmányban, és azt, hogy a román megemlékezésről elhangzottak alá „katonai-félkatonai jellegű” hangot kevertek. A válasz egyértelmű: „Kolozsvárott a román vasgárdista- és legionárius- hagyományokat éltető Noua Dreapta nevű újnáci szervezet rendezett, kifejezetten a negyvennyolcas megemlékezés megzavarása és a helyi magyarok megfélemlítése céljából tüntetést, amelyen a móc vezért, Avram Iancut éltették. A hangbejátszás pontosan azt képezte le, ami történt. A magyarok méltóságteljesen ünnepeltek (az egyik szervező az RMDSZ volt), az újnácik pedig üvöltöztek, 150 csendőrt és 250 rendőrt rendeltek ki a féken tartásukra. […] Az elmondottak tükrében nem értem, miért és milyen szakmai vagy ideológiai prekoncepció alapján kellett volna a békés magyar emlékezőket összemosni/kiegyenlíteni a fasiszta szervezettel, amelynek betiltását több román párt is követelte?!”
A szerkesztő megemlítette levelében azt is, hogy az első szlovákiai magyar világhálós hírportálnak Felvidék.ma a neve, az első délvidékinek pedig Vajdaság.ma – délvidéki hírportál. Nem félt kimondani azt, ami a szívét nyomta: „az a tisztelettudó véleményem, hogy nem az adás volt elfogult, hanem a róla írt elemzés. Az viszont nagyon. Arról szerkesztőségünk nem tehet, hogy a határon túli magyarok kulturált módon emlékeztek nemzeti ünnepükön (az erdélyi eseményekről a román média kifejezetten ezt emelte ki), s arról sem tehetünk, hogy Kolozsváron neonácik tüntettek, Kárpátalján azon a napon magyar emlékműveket gyaláztak meg szélsőségesek, Szlovákiában pedig a Tiso-féle bábállam születését ünnepelték radikális csoportok.”
Ukrajna
Kényszersorozók kezére játszott a rendőrség egy ukrán férfit + videó
