Cirkuszi erőlködés

M O Z D U L A T A húszéves Közép-Európa Táncszínház (KET) Duda Éva koreográfus munkájával zárta jubileumi programsorozatát a Merlin Színházban. A Carneval című táncanyag karakterisztikus figurák abszurd, de végtelenül üres játéka, amelyben a fajsúlyos koreográfiai pontokat az erőltetett mondanivaló szétforgácsolja.

Duda Éva az Aréna és az Ismeretlen bemutatója után két évvel új koreográfiát készített a Közép-Európa Táncszínháznak. Szomorú, de a Carneval is azok közé a túlgondolkodott, művészi koncepcióval agyonnyomott kortárs táncelőadások közé tartozik, amelyek sajnos egyre inkább meghatározzák a hazai táncszcéna szellemiségét. E darabok bánatos erőlködések, amelyek csupán űrt hagynak maguk mögött, pedig technikailag és a táncos vonalvezetést illetően rengeteg lehetőséget rejtenek magukban.
Ezeket az előadásokat mindig a táncosok viszik el a hátukon, teszik egyáltalán értékelhetővé. Így van ez a Carneval esetében is, hiszen a fiatal táncgeneráció lendületes művészeiről van szó: Katonka Zoltán, Hargitai Mariann, Major László, Palcsó Nóra, Asztalos Dóra, Kiss Róbert olyan táncosok, akik Duda Éva kompozíciójával keményen megküzdenek, és alázatos, precíz munkájuk mindvégig életben tartja a táncmontázst.
Az egyszerű elemekből álló, ketrecszerű mozgatható díszletet – amelyet Duda Éva tervezett – az attraktív megjelenésű, erősen kisminkelt táncosok szinte ellenpontozzák. A Carnevalban kevés olyan hangsúlyos rész van, amely magával ragadna, megérintene, csupán két-három rövid etűdöt lehetne megemlíteni: a fiúk hármasának játéka egy pisztollyal, vagy egy lüktető, technikai bravúrokkal tűzdelt össztánc keltheti fel a figyelmet. Erőteljes kontakt- és földes elemek, forgások, emelések, testhullámok alkotják a koreográfia anyagának a gerincét, amelyek egy idő után unalmassá és közhelyessé válnak.
A játékcirkusz egy rituális beavatási játék, a választásaink montázsa, arcok-álarcok váltakozásának összemosódása. Az alkotók szerint. Ehhez képest a néző Tim Burton mesevilágára hajazó szörnyalakokkal, démonokkal, vagy a divatos gothic-stílust képviselő emberlényekkel találja szemben magát, akik mintha csak a szenvedésre lennének képesek. Az ő sötét történetüket rövid cirkusz-szerű etapok szabdalják szét. Tuza Tamás és Gulyás Anna erőltetett, valamiféle szürrealitásra hajazó bohócjátéka is mindinkább nyomasztóan hat. Ők táncosként nem mutathattak meg sokat magukból, bár láthatóan sokkal több van bennük, mint amit a nekik szánt táncanyag enged, komikus-színészi játékuknak viszont még igencsak csiszolódni kellene.
Az előadás végén a vándormutatványosok össze-vissza pakolgatják a táncosokat, egyszer csak mindenki visszakerül a kezdőképben elfoglalt helyére, a cirkuszi figurák pedig, mint akik jól végezték dolgukat, összehúzzák a függönyt.
Nagy szavakkal felvezetett produkció, végtelenül üres játék a színpadon. Kár, hogy ilyen a Carneval.
(Közép-Európa Táncszínház: Carneval. Koreográfus: Duda Éva, Merlin Színház.)