Egyszer jóllakni

Egy olcsóságáról ismert élelmiszer-kereskedelmi üzletlánc vasárnap este hét és nyolc óra között 551 forintos trappistasajt-akciót hirdetett Nagyatádon, Kaposváron, Tatabányán, Kisbéren és Dorogon. Nagyatádon rendben mentek a dolgok. Amikor az olcsó sajt elfogyott, az emberek békésen hazaballagtak. A másik négy városban azonban tömeghisztéria tört ki, Kaposváron majdnem agyontapostak egy idős nőt, két embert előállítottak, mert nem engedelmeskedtek a rendőri felszólításnak, az emberek hőzöngtek, nem akartak oszolni, nem tudták elhinni, hogy lecsúsztak a jóról. Nagyon erős elszántság kellett hogy legyen bennük, hisz mint tudjuk, tömegoszlatásból jól felkészítették a magyar rendőrt az utóbbi időben.
Volt már nekünk hasonló esetünk. Emlékszünk még, amikor pár éve eldugult az M7-es autópálya, mert óriási akcióval nyílt meg az egyik műszaki áruház. Akkor is volt verekedés, rendőrség, tömeghisztéria, valakit ott is majdnem agyontapostak, többen rosszul lettek, volt azután pánik, de főleg zsákmánygyőzelem, a veszteseknek pedig mély csalódás. Azóta ezt az áruházláncot egyetlen magyar forintért eladták, hogy megmentsék a csődtől, de ezt csak mellékesen tesszük hozzá, nem azért, mintha meg akarnánk jósolni az olcsóságáról híres élelmiszer-kereskedelmi üzletlánc jövőjét. A két eset között ugyanis csak néhány hasonló elem van: az akció, a rendőr meg a hisztéria. Ott egy csomó olcsó pirítós és tévé, itt csupán néhány karika olcsó trappista. Ebbe még nem szokott belerokkanni a multi.
A történet nem is ettől érdekes. Társadalompszichológusoknak kellene felfejteniük, hogy pontosan miről lehetett szó Kaposváron, Tatabányán, Kisbéren és Dorogon. Volt-e köze ennek az elkeseredett tolongásnak a gazdasági válsághoz? Vagy egyszerűen csak az történt, hogy az emberekből kijött az állat? Ez az 551 forintos trappista tényleg egyharmada a szokásos árnak, a magyarról meg tudjuk, hogy diktatúrában kialakult sajtízlése megrekedt ennél a terméknél, trappistát tesz mindenre, azt pirítja, azt szereti, és tényleg nagyon szomorú, hogy ilyen drága lett. A trappista tehát megcsalta, elhagyta, és most egy pillanatra csalfán rákacsintott.
De mondjuk, hogy tényleg éhes és szegény emberek akartak egyszer jóllakni. És ez nem szimpla akcióőrület volt, hanem éhséglázadás, figyelmeztető jel a szocialista kormánynak, hogy átlépte a tűréshatárt. Hisz verték itt már korábban is egymás fejét az emberek akciós fagyott egybekarajjal, fickándozó olcsó ponttyal, rúd párizsival. A szupermarketek pénztárosai regényeket tudnak mesélni arról, mi minden történik egy eseménytelennek látszó munkanapjuk alatt. De az más. Az a szerzés hevülete. Ez az eset azonban mintha azt jelezné, hogy az elszabadult indulatok törtek ki. Most már a gyereknek kellene, mert éhes, vagy a beteg feleségnek, aki otthon sóhajtozik egy jobb falatért. A Kaposváron előállított egyik személy egy 73 éves férfi volt. A hetven felettiek ritkán állnak neki rendőrrel dulakodni. Vajon korábban volt-e összeütközése a hatósággal? És most miért?
Ez a sajttörténet igazi magyar tragikomikum. Jót lehetne kacagni rajta, de már nem nagyon van kedvünk, mióta tudjuk, hogy a minimálnyugdíj 24 ezer forintról 28 ezer forintra emelése két és fél millió embert érintett. Vajon hány politikusunk jönne ki belőle egy hónapig? Sokuknak egyetlen ebédjük kerül ennyibe, azt is „leköltségelik”. És akkor tíz deka trappista csak 55 forint! Micsoda kincs! Este körbe lehet ülni, megsimogatni, megszagolni, aztán szép vékonyra szelni. Ha jól beosztják, elég egy kiló kenyérhez. Dickensi látomás.
Ha nem így van, ha nem ez az oka, akkor mi a fenének tapostatják magukat agyon az emberek 551 forintért? És miért nem hajlandók beletörődni, hogy nincs. Elfogyott.
Kaposváron, a tudósítás szerint, a tömeg egy része még este nyolc után is a boltok előtt várakozott. Sajtot azonban már nem kaptak.