Gyarmati sorban

Először is teljes joggal és nagy lendülettel dorongoljuk le az angolokat. Mert az, hogy egy külföldi edző és teljes légiós pereputtya két héttel és két mérkőzéssel a bajnokság zárása előtt kivegye a szabadságát és hazautazzon – ráadásul úgy, hogy ezt követően még vissza is akarjon jönni –, ép ésszel felfoghatatlan. Nem állítom, hogy példátlan, hiszen fekete afrikai vagy délkelet-ázsiai kluboknál olykor előfordul, hogy tekintélytisztelet és információhiány miatt idült kedélybeteg vagy alkoholista nyugati trénert, esetleg szövetségi kapitányt szerződtetnek, aki annyira viszolyog az őt körülvevő közegtől, hogy épp csak beesik a meccsekre, aztán a hármas sípszó után már hanyatt-homlok rohan a repülőtérre, menekül az élhető világba, és onnan üzenget vissza mindenféle sületlenséget. De hogy bizonyos, edzőként soha semmiféle nevet nem szerzett Bobby Davison a Ferencvárost hagyja magára, azt azért még szokni kell. Töltse a teljes naptári évet rövid gatyában, tagadjon meg mindenféle nyilatkozatot, fejtegesse a sajtótájékoztatón, hogy szerinte felesleges sajtótájékoztatót tartani; mindezek csak kisebb szerepzavarról árulkodó, felszínes jelenségek. Az viszont, hogy a maga részéről a 28. forduló után befejezettnek nyilvánítsa az amúgy 30 fordulós bajnokságot, már a lecsupaszított lényeg. Davison bizonyítványa saját magáról, rólunk, a labdarúgásunkról, a Ferencvárosról. Nem is a jelen, hanem a dicső múlt és az éppen az angolok által felvázolt rózsaszínű jövő miatt elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy futballgyarmat lettünk.
Mégis elfogadjuk és tűrjük – hisz nincs más választásunk.
Erről múlt szombaton végképp meggyőződhettünk. Mert bár azt eddig is tudtuk, hogy az új tulajdonos nélkül nincs pénz, nincs klub, nincs feljutás, nincs jövő, de most kiderült, hogy még Makó elleni győzelem sincs. Tizenhét, zsinórban megnyert meccs után elmentek az ízeltlábútól bozótlakóig mindennek elmondott, komoly sportoló benyomását valóban elvétve keltő „zsoldosok”, és itt maradtak a Ferencvárosban nevelkedett vagy oda visszatért, ősfradista srácok, akiket a nép annyiszor követelt be a csapatba. Adódott az alkalom, hogy végre megmutassák, mire képesek. Meg is mutatták: 2-1-re kikaptak Makón. A karibiak, elefántcsontpartiak és egyéb zsákbamacskák nélküli gárdától ennyire futotta virtusból, képességekből. Ennyivel pedig még az NB II-nek a magyar ugart tökéletesen megjelenítő Keleti csoportjában sem feltétlenül lehetne bajnokságot nyerni. A jelenlegi tizenhét pontos előny helyett a fradisták azt számolgathatnák, hogy áll a Bőcs, a Kazincbarcika, a Makó, a DVSC-fakó.
Úgyhogy, ha nem is szeretettel, de jobb híján várhatják vissza Davisont, meg akiket magával hoz, pontosabban akiket küldenek vele.
Az NB I első fordulójára állítólag megérkeznek.