Roger Federer nevétől hangos a világsajtó, s ez ugyanúgy papírforma, mint ahogy a svájci klasszis sikere volt vasárnap a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyes döntőjében. A 28 éves Federer azzal, hogy 6:1, 7:6 (7-1), 6:4-re verte a svéd Robin Söderlinget, 14. Grand Slam-győzelmét aratta, és az örökranglistán utolérte az eddig egyedüliként éllovas amerikai Pete Samprast, továbbá a hatodik olyan játékos lett, akinek mind a négy GS-tornát sikerült legalább egyszer megnyernie. Erre korábban csak a brit Fred Perry (ő 1933 és 1936 között gyűjtögette a trófeákat), az amerikai Donald Budge (1937–38), az ausztrál Roy Emerson (1961–67) és Rod Laver (1960–69), valamint az amerikai Andre Agassi (1992–2003) volt képes. Federer Párizsban három egymás után elbukott döntő után tudott győzni, s előzőleg mindháromszor Rafael Nadal ellen kapitulált (sőt, a 2005-ben az elődöntőben is), akit idén éppen Söderling ejtett ki.
Sampras a 2002-ig tartó pályafutása során soha nem nyert Roland Garrost, és ő sem fukarkodott dicsérő szavakkal illetni Federert. Mi több, egyenesen úgy fogalmazott, hogy a svájci minden idők legnagyobb játékosa: „Az, hogy most Párizsban is győzött, csak megerősíti a helyét a sportág történetének legjobbja helyén” – nyilatkozta Sampras.
Svájcban természetesen osztják a véleményét: „Federer a tenisz történetének legnagyobb játékosa. Ahogyan Párizsban a rá nehezedő nyomást kezelte, megmutatta, mentálisan is nagyon erős” – írta a Basler Zeitung, de a brit lapok is ódákat zengenek. The Sun: „Federer végleg beírta magát a sporttörténelembe. Olyan rekordot állított fel, amit senki nem fog megismételni.” The Times: „Federer valóra váltotta álmát, és felült a teniszsport csúcsára.”
Azt, hogy a svájci még nagyobb legenda lett, mi sem bizonyítja jobban, mint egy tegnapi hír, miszerint felújítása után a bázeli St. Jakobshallét Roger Federer Arénára keresztelik át, Bázel elöljárói ezzel is szeretnének tisztelegni a város híres szülötte előtt.
A nagy ünneplés közepette azért halkan megjegyezzük, hogy a világranglistát továbbra is Rafael Nadal vezeti. Mindazonáltal Wimbledonban Federer akár
vissza is veheti tőle a trónját.
Előrelépő magyarok. A női világranglistán változatlanul Dinara Szafina, Serena Williams és Venus Williams az első három sorrendje, a Párizsban győztes Szvetlana Kuznyecova a hetedik helyről az ötödikre rukkolt előre. Szávay Ágnes két helyet javítva a 29., az eddig 62. Czink Melinda pedig pályafutása legjobb helyezését jegyezve az 57.
Lengyelországban uszított Orbán Viktor ellen a Magyaroroszágról kitiltott antiszemita együttes
