Menekülés a vereségbe

Egyre többeknek tetszik az MSZP politizálása. Legjobb úton vannak ugyanis afelé, hogy szép teljesítmény legyen, ha nem fejelik le az ötszázalékos küszöböt, s egyáltalán bekerülnek a parlamentbe. Úgyhogy a magunk részéről is a legteljesebb mértékben támogatjuk az utódpárt az irányú büszkélkedését, hogy nem valami szégyellnivaló, hanem kifejezetten szép eredményt értek el most vasárnap az európai parlamenti választáson. Már csak azért is szimpatikus lehet ez a helyzetértékelés, mivel dicséretes szerénységről árulkodik. Hisz ezzel nem kevesebbet állít Lendvai Ildikó szocialista nagyasszony és csapata, mint hogy ők soha az életben nem akarnak kormányra kerülni, de legalábbis a következő választások után bizonnyal el akarják kerülni a kormányzás fáradalmait.
Hogy miből nyilvánvaló ez? Hát abból, hogy ha ez a tizenhét százalék, a négy EP-képviselői mandátum a számukra várt eredmény, akkor legrosszabbnak az minősült volna, ha csak öt-tíz százalékot érnek el. Vagy annyit se és egy kádert sem bírnak küldeni az Európai Parlamentbe – akárcsak a magát liberálisnak nevező törpület. Ezért hát érthető a szoci elégedettség. Különösképpen azok után, hogy hét megye kivételével sikerült maguk mögé utasítaniuk a pályakezdő Jobbikot. Ami azért lássuk be, nem elhanyagolható siker a mai válságterhes, ínséges világban. Igaz, az országvezetés sokkal több százalék és kedvező világgazdasági környezet birtokában sem ment nekik sosem, de ne legyünk ily ünneprontóan szőrszálhasogatók. Egyedül az SZDSZ volt képes arra a bravúrra, hogy a parlamenti küszöb környékén tántorogva is olyan parancsnoki eréllyel viselkedett, hogy hozzájuk képest Batu kán és hordája illedelmes ministránsfiúknak tűnhettek. Az MSZP ellenben nem esik a nagyzolás bűnébe és tudja a helyét: nekik minden meghagyott százalékocska a sors nyújtotta megbecsülendő ajándék egy ilyen kormányzás után. Optimista ember módjára a pohárnak nem az üres, hanem a tele felét nézik. Már annak is tudnak örvendezni, hogy van még élő ember e hazában, aki rokonaikon, barátaikon és üzletfeleiken kívül – nem dioptriahiány miatt, tájékozatlanságból, netán analfabetizmus okán, hanem szántszándékkal – az ő nevük mellé húzza be az ikszet a választási lepedőn.
Summa summarum: nagyon pártoljuk, hogy egy fia hibát sem akarnak találni az álbaloldalon saját stratégiájukban, kampányukban. Sőt, versenyt dicsérik magukat, a borzalmas gazdasági mutatókban kedvező jeleket látnak, az adónövelésben pedig adócsökkentést. Tetszett még Mesterházy Attila önbizalomtól duzzadó röptájékoztatója, midőn a kozmikus karizmájú frakciófőnök megrótta a Fideszt, amiért nem veszi észre, hogy nekik kellene tanulságokat levonni. Így van, azt a hét meg a nyolcát! Ülnek Orbánék tétlenkedve a babérjaikon, ahelyett, hogy azon törnék a fejüket, miként lehetne négyötödös többséget összekalapálni. És minderre szégyenszemre a műbaloldali frakcióvezetőnek kell rányitnia a szemüket. Hogy más tanulságokra gondolhatott a matador-epigon MSZP-s? Ugyan kérem, ha nem ártott meg neki a meleg, mi másra utalhatott volna?
Bezzeg Lendvai Ildikó! Ő nyilvános önostorozást tartott az általuk várva várt választási eredmény kézhezvétele után. Azt mondta a politikai díva, az utódpárt örökifjú Gábor Zsazsája, hogy a többség „otthon maradt és időt kért”. Hogy a gyengébbek is értsék: ezért nem tartották alkalmasnak az időt, hogy elzarándokoljanak a szavazókörökbe és olthatatlan szerelmük tárgyára, az MSZP-re adják le voksaikat. Vannak tehát szunnyadó szociszavazók, akik csak a füttyentésre várnak és transzba esve menetelnek, ha elhangzik a Párt hívó szava. Mit mondjunk? Ez a Lendvai-féle verzió is kedvünkre való, végleg belopta a szívünkbe magát a szoci kegyelmes asszony. Kívánjuk: semmiképpen se adja fel tisztelnivaló hitét a szabolcsi és baranyai aprófalvak mélyén várakozó alvó szocialista szavazókommandókban. S ha ezek a bevetésre váró csapategységek még a következő országgyűlési választásokon se akarnának előbújni rejtekükből, akkor se csüggedjen az MSZP agitprop koronázatlan királynője. Biztosan csak további időt kérnek ezek a titkos utódpártállami deszantosok, mert még nem látják elég érettnek a helyzetet arra, hogy az urnák előtt is hűségesküt tegyenek.
Nyíltan, kerek perec közöljük: jó úton járnak a tekintetben is, hogy az úgymond szélsőjobb Jobbik térnyerésével foglalkoznak hajnaltól napestig. Kívánjuk nekik, minél több időt töltsenek ezzel a számukra oly kedves, intellektuális foglalatossággal. És nehogy bedőljenek azoknak az irigy, rosszindulatú hangoknak, amelyek megtévesztési és zavarkeltési céllal azt döngik a fülükbe: ők is követtek el hibákat. Csak a sárga irigység beszél ezekből. Hisz milyen meghatóan önzetlen módon kampányoltak az „Árpád-sávosok” mellett Lendvaiék már hosszú hetek óta. És lám, meg is lett a gyümölcse. Vona Gáborék majdnem beérték őket, csupán szűk két százalékocskával söpörtek be kevesebb szavazatot, mint a magyar szocialisták. Ezek a szorgalmas MSZP–SZDSZ-esek oly sűrűn, kitartóan emlegették, féltő szidalmak közepette a Jobbikot, hogy a külső szemlélőnek az lehetett a benyomása: valóságos étvágygerjesztő reklámhadjárat folyik az úgymond szélsőségek felturbózására – saját szereplésük már nem is érdekli őket. Márpedig tudvalévő, a negatív reklám is reklám. Ha már Gábor Zsazsát emlegettük, éppen neki tulajdonítják a mondást: Mindegy hogy mit, csak beszéljenek rólam. Az emberek, a volt MSZP-szavazók egy része pedig úgy vélhette: a tiltott gyümölcs most is édesebb. Főként akkor, ha olyasvalaki riogat, aki bármit tanácsol, az ellenkezőjét ajánlatos tenni. Azt is gondolhatták: az ellenségeink ellenségei a mi barátaink. S ha már pokolibb színekkel festették le a szocik a Jobbikot, mint a Fideszt – amely a balliberálisok szélsőségességi toplistáján egy hellyel hátrább áll – proteszt, tiltakozási szempontból kézenfekvőbb volt az új alakulat a csalódott emberek szemében. Hogy megbosszulják azt a kormányzás körében elkövetett üzletszerű szédelgést, amit a kabinet művel hét hosszú esztendeje – sokan a leginkább simfelt pártra voksoltak.
Tudjuk persze, a szocialisták nem ilyen lovat akartak. Máshogy képzelték el ezt az új rendet. Valahogy úgy, hogy a szélsőségesezéssel a jól bevált „Oszd meg, és uralkodj!” neosztálinista népszínmű sokadik felvonásának adhatják meg az alaphangot. Hát tévedtek. Ennek a színi előadásnak a rendezése kicsúszott a kezükből, s inkább a „Foszd meg, és uralkodj!” nevet kaphatná. Azt hitték, hogy a jobboldali szavazatokat fogják megosztani és a két „fasiszta” alakulat közül megint ők emelkedhetnek ki nevető harmadikként, relatív győztesként. Mint 1990 óta annyiszor. A választópolgárok azonban másként döntöttek. Nem a Fidesztől pártoltak át a jobboldali voksok, hanem azoknak a kisembereknek jelentős része unta el a velük való packázást, akiket eddig rutinszerűen újra és újra hitegetett, aztán átvert, kifosztott az MSZP. Rájöttek, ha mindig rohadt paradicsomot találnak a konzervben, nem bennük, hanem a gyártó cégben van a hiba, és váltani kell.
Szó esett arról, hogy az Európai Unióban egy párt sem gyűjtötte be még a szavazatok több mint ötvenhat százalékát. A Fidesz az első párt, amelyik megtette ezt. Az MSZP bravúrja is nagyobb figyelmet érdemelne. Nagy valószínűséggel egyetlen pártalakulat sem áldozott még ilyen sok pénzt, paripát, fegyvert arra, hogy elősegítse az általa mumusnak beállított ellenfelek sikerét. Az MSZP és az SZDSZ másnak ásott vermet és maga esett bele. És mint a fentiekből kitűnik: tovább ásnak lefelé. Tartsa meg az Isten a jó szokásukat.