Jól kell kormányozni
Varga Mihály szerint ez a kormány „Gyurcsánnyal, Bajnaival, tokkal-vonóval megbukott”, az emberek kimondták, hogy elég volt a tehetetlenségből, a víziók hiányából, az offshore lovagokból, a trükkökből és a hazugságból. Kiemelte, készen állnak a kormányzásra, a Fidesz szerint pedig ebben a helyzetben az alkotmányos megoldásoknak van helye.
Kósa Lajos debreceni polgármester a Jobbikkal összefüggésben arról beszélt, hogy a magyar választók számára nem e pártnak a térnyerése a probléma, hanem a munkahelyek elvesztése. – Ha a mostani kormánykoalíció pártjai valóban a Jobbik ellen akarnak küzdeni, akkor írjanak ki azonnal új országgyűlési választást, és akkor a Jobbik rögvest veszít 5-6 százalékot – tette hozzá. A radikális jobboldali pártról Pokorni Zoltán is beszélt. Szerinte valóságos problémákat vetettek fel, válaszaik viszont elfogadhatatlanok, leegyszerűsítők, otrombák és múltba fordulók. A politikus úgy vélte, a Jobbik mögött álló emberek elkeseredését, kilátástalanságát, valamint a válságból fakadó feszültségeket csak egy jó kormányzás tudja majd feloldani. Schmitt Pál, a Fidesz–KDNP európai parlamenti listavezetője köszönetet mondott Gyürk András EP-kampányfőnöknek, és megjegyezte, tudomása szerint őrá bízzák a „látható közelségben lévő” országgyűlési választási kampányt is.
A háromnegyed sem kizárt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!