Nyugdíjkorhatár-emelési rémálom

A június 6-i Magyar Nemzet második oldalán ez olvasható: Hűségpénzt kérnek az egészségügyiek. Mintha többek közt a hűségpénz négyévenkénti kifizetésének ígéretével édesgette volna magához a kizsigerelt, gyógyító napszámosokat 2002 tavaszán az MSZP. Ma már fel sem merül az akkori ígéret behajtásának igénye, csupán egy újabb konfrontálódás látszik beérni.
A jelenleg regnáló kormány nyugdíjkorhatár-emelési rémálma pedig egy újabb gyöngyszem, ami eszembe jutott. Megfáradt, ideges, ügyeletről ügyeletre vánszorgó ápolók és orvosok hatvanöt évesen a beteg szolgálatában. Elképzelt már valaki közülünk egy ízületi bántalmakkal küzdő, látásában sérült, fizikai képességeinek határait nap mint nap feszegető fogorvost gyökérkezelés, egy idegsebészt agydaganat eltávolítása, egy ápolót a rábízott betegének mosdatása, emelgetése közben? Rábíznánk-e magunkat nyugodt lélekkel, vagy csak beletörődünk legyintve? Egykedvűen elfogadjuk és beleveszünk a megváltoztathatatlannak hitt törvényi előírásokba? Meddig még? Narancssárga jelzés országszerte, szól a várható időjárást elemző cikk az újság vége felé. Jelképesen értve, bárcsak igaz lenne! Eltekintve azonban vágyaimtól, egy gondolat az egyenlőségjelek mentén. Ha júniusi vihar, akkor jég, jégkár, kártérítési igény, amire vagy van ígéret és pénz, vagy nincs, megosztva megint az egyenlőket. Miért is, már megint? Lássunk egy egyszerű példát. Én, privát fogorvos, hiteleket veszek fel, berendezem a rendelőt és megkezdem a rendelést. Megy vagy nem, csupán rajtam, a tehetségemen múlik a mindennapi megélhetésem. Ha nem jön beteg, akkor nincs miből fenntartani a rendelőt és nincs is hová segítségért fordulni. Az állam nem támogat, pályázni nem lehet. Én, privát földműves, hiteleket veszek fel, gépeket, vetőmagot veszek és bevetem a földemet. Amennyiben támogatott növényt ültetek, pályázhatok uniós és állami pénzekre egyaránt. Aszály van, áradás vagy éppen jég veri el a termést, állami támogatásért folyamodom. Az állam támogat, pályázni lehet.
Tudják, mi történik az olasz Alpok déli lejtőin elterülő gyümölcsösökben? Tudják, miért nem a többiek vállán sír az olasz gazda? Azért, mert megtanult egyedül érvényesülni, vagy a többivel összefogni a rivalizálás helyett. Megvédi magát és a szőlőt, az almást és a barackost a jégveréstől. A lemenő nap fényében feketén csillog a védőháló, ameddig a szem ellát. Ilyen egyszerű az élet.
Dr. Klenk Zsolt
Kecskemét