Rövid póráz

Gyurcsány utódjának keresése közben ismerőse állítólag megkérdezte az egyik miniszterelnök-jelöltet, hogy az aránylag nyugodt életét miért adja föl, s egy hosszú évre kitéve magát a politikai támadásoknak miért fogadja el a felkérést. A jelölt rövid gondolkodás után azt válaszolta a kérdésre: azért, mert annyi pénzt ígértek neki, hogy soha életében nem lesz többé gondja, s ez vonatkozik családjának tagjaira is. A történetről nem tudom, igaz-e vagy sem. Csak egyetlen dolog bizonyos. Az, hogy biztosan nem Bajnai György Gordon volt a szóban forgó jelölt. Hiszen ő Magyarország javát szolgáló üzletember, aki akaratán kívül vált politikussá. De ha már így alakult, természetesen szolgálatként tekint az államügyekre, s tiszta és őszinte szándékairól árulkodik az is, hogy miniszterelnöki fizetéséből egyetlen szerény forintot hajlandó csak fölvenni.
Gyurcsány Ferenc a hosszú országrombolás után kemény munkával jutott el odáig, hogy kormánya az utolsó pillanatban megállapodott az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy 20 milliárd eurós, számunkra nyújtandó csomagról. Először ugyan azt mondta, hogy nincs szükségünk rá, csak jó, ha kéznél van, s még arról is szó volt, hogy e segítség számunkra rendkívül előnyös, azután persze sorra kiderült, hogy mindennek az ellenkezője igaz. A segítség hirtelen hitellé változott, aminél jóval magasabb kamatot kell fizetnünk, mint a többi, velünk egy időben „megsegített” országnak. A még le nem hívott összegek után pedig ezenkívül úgynevezett rendelkezésre állási díjat is kell fizetnünk, ami a teljes hitelcsomag negyed százalékát teszi ki. Végül aztán egyértelmű lett: minden hátránya ellenére annyira fontos ez a pénz Gyurcsányéknak, hogy az IMF-nek adott szándéklevélben a magyar kormány kemény megszorításokat helyezett kilátásba a magyar társadalom szinte valamennyi rétege számára, s meghatározta a hitelezők szoros felügyeletét is. A miniszterelnökké választott Bajnai vezette kormány természetesen nem hagyta másra a pénz felvételének és felhasználásának még Gyurcsányéknál is megterhelőbb feladatát, s 14,3 milliárd eurót villámgyorsan le is hívott a finanszírozási keretből.
Rossz nyelvek szerint a valódi cél az, hogy az IMF elégedett legyen a magyar kormánnyal. Be is rendezkedtek már, irodát nyitottak itthon, hogy „a hatóságokkal és a sajtóval való együttműködés gördülékeny legyen”. Addig maradnak, amíg vissza nem fizetünk mindent, az utolsó vasig – árulkodott Irina Ivasenko, a kirendeltség vezetője, azaz tényleg rövidre fogták a pórázt. Pedig az IMF sem tévedhetetlen. Deklarált feladata ellenére a válság számtalan, évekkel korábban érzékelhető jele ellenére sem lépett időben. Sem Amerikában, ahonnan a pénzügyi válság elindult, és megfertőzte a világot, sem nálunk, ahol a legnagyobb áldozatok meghozatalát erőlteti ránk. Az egész országot a végletekig megterhelő, horribilis pénznek az útja természetesen a lakosság elől elzárt vagy általa átláthatatlan pénzügyi rendszerekbe vezetett-vezet. Az illetékesek szerint egy része az államadósság-kezelés rendszerébe, másik része a Magyar Nemzeti Bank által felügyelt devizatartalékokat növeli, harmadik részét pedig a bankrendszer stabilizálására fordították. A pénz felhasználásának pontos útjáról, hasznosságáról vagy haszontalanságáról azonban valószínűleg csak évekkel később lesz valódi információnk.
Bajnai Gordon tehát megfontolhatná: eljött az idő számára egy őszinte vallomásnak. Talán még nem késő. A helyszín lehet akár Balatonőszöd. Onnantól pedig aztán tőlünk akár föl is veheti a fizetését.