Fodor Gáborék most már szótlanul, beharapott szájszéllel és üveges szemekkel nyomják meg az igen gombot mindenre, amire csak rá van nyomva a szocik stemplije. Belátták, annyi esélyük van a parlamentbe jutásra, mint söröslónak az ascoti futamon. Nagyon helyes, lassanként helyükre kerülnek a dolgok
A kormánynak nevezett önérdekvédelmi közösség immár meg sem próbál úgy tenni, mintha más is érdekelné az ideiglenes hatalommegtartáson és markecoláson kívül. Mintha beprogramozott kiborgok vagy elszabadult zombik tennék hidegen a dolgukat előre megírt menetrend szerint. Felvetődhet annak a megalapozott gyanúja is, hogy egyszerűen megvásárolták egy politikai fantasy filmsorozat licencét, és muszáj lejátszaniuk az összes részt. Ez a Szoci Horror Picture Show.
Az önkormányzatoktól, az egészségügyi intézményektől, az oktatásból, a szociális ellátásból, a gyerekektől, a nyugdíjasoktól – még a rákbetegektől is! – úgy vonják el a pénzt, mintha fizetnék ezért őket. Már a fügefalevéllel sem strapálják magukat. Kifogyott a rizsa arról, hogy az országnak, nemzetnek, egyebeknek ez az érdeke. Parancsoló módban sorolják a költségvetési kaszabolásokat, amelyek a szó legszorosabb értelmében életveszélyesek, a megmaradt nemzeti vagyon elgamberolását és elértéktelenítését célozzák. Ebben megint az SZDSZ jár élen, becstelenségükre legyen mondva, a legparányibb alakoskodás nélkül. Hol van már a tegnapi hó, amikor púderből olyan szövegeket kellett végighallgatnunk, mint „jelenlegi formájában nem támogatja az SZDSZ a kormány előterjesztését”, meg „a szabad demokraták ragaszkodnak ahhoz, hogy”. Ugyan. Fodor Gáborék most már szótlanul, beharapott szájszéllel és üveges szemekkel nyomják meg az igen gombot mindenre, amire csak rá van nyomva a szocik stemplije. Belátták, annyi esélyük van a parlamentbe jutásra, mint söröslónak az ascoti futamon. Nagyon helyes, lassanként helyükre kerülnek a dolgok. Egyre kevesebb meggyőződéssel próbál az MSZP és szakértőiként körberöhögött csapata úgy tenni, mintha más is felajzaná őket, mint a mozdítható vagyontárgyak elkótyavetyélése vagy a lakosságról s a nem szocialistakompatibilis vállalkozókról a maradék bőr lenyúzása.
Rejtély, miért kellene szakértőinek hívni a részint MSZP-politikusokból, részint lobbista, kijáró bizniszmenekből álló kabinetet. S nem csak azért, mert az ország egyre hátrább sorolása a nemzetközi ranglistákon, a gazdasági mutatók zuhanórepülése nem ezt teszi logikussá. Hogy lehet szakértő az, aki nem ért igazán a szakmájához? Legyen már vége annak, ha valaki elég vontatottan beszél, kellően álmatag-bambán néz, s viszonylag ügyesen meg van kötve a nyakkendője, az már kormányképesnek nyilváníttatik a bal alsó médiában. Más szóval: nem elég, ha valaki üzletembernek látszik, az üzlethez tényleg kell értenie. Márpedig arra a hajóskapitányra, akinek elsüllyedt cirkálók fémjelzik a karrierjét, egy vidámpark ócska ladikját sem bíznák rá jobb köztársaságokban. A szakértelemről szőtt szoci városi legendáknak nem kell tehát bedőlni. Elég, ha egy nevet mondunk: Kulcsár. S lám, városi legendákat éppen Oszkó Péter emlegetett fölényeskedő mosolyával, mert szerinte a multiknak nyújtott ezermilliárdos költségvetési támogatás ebbe a kategóriába esik. A főpénzügyér egyébként úgy nyilatkozott: lehet, miután miniszterként is megmérette magát, az üzleti élet más területein is szerencsét próbál. Eszerint további pályafutásához kiváló trambulinnak tekinti mostani beosztását. Feltehetőleg nem fogja következő állásinterjúja előtt mellékelni a költségvetési bizottság előtti szereplését, ahol sikerült ropogósra égetnie magát. A grémium fideszes alelnöke, Domokos László a televízióban láthatóan nehezen tudta palástolni fel-feltörő jókedvét, amint felidézte a pénzügyi tárca vezetőjének nagyképű tájékozatlanságát. Ami pedig ama „városi legendát” illeti: tényleg nem multitámogatásnak hívják. Csak éppen tiszta véletlenségből olyan beruházásokra, úgy írják ki, hogy csak multik vehessék igénybe. A Hír TV nézőinek is derűs perceket szerzett O. Péter. Azt fejtegette: épülő palotaméretű háza nem azért akkora, amekkora, mintha megalomániás lenne. Nem. Azért, mert pont ilyen ingatlanra volt meg az építési engedély. Mit fűzhetünk ehhez hozzá? Óriási mázlija van, hogy akitől vette a telket, nem volt annyira habókos, hogy a Citadellát vagy a World Trade Centert álmodtatta meg az építésszel családi kuckóul, háttérben a Niagara-vízeséssel. Tudjuk persze, hogyne tudnánk: a szemérmesen vízfüggönynek becézett vízesésről már lemondott az önmegtartóztató könyvvizsgáló. Puritánsága bizonyára például fog szolgálni a többi ciprusi frontharcostársnak. Annál is inkább, mert ők is alaposan befürödhetnének, ha egy kis vagyonvizsgálatra betoppanna hozzájuk az adóhivatal. Szinte halljuk az olvasók szörnyülködését: még hogy vagyonvizsgálat S. Andrásnál, B. Gordonnál vagy O. Péternél! Aki cseresznyét árul a Bosnyák téri piacon, vagy lecseréli a tízéves Suzukiját egy alig használtra, esetleg gyanúsan volt pénze nyaralni a Balatonnál a családdal, az számíthat rá, hogy kérdőre vonják. Amíg azonban nem tudnak felmutatni a magyar élet császáraival szemben semmit, mindössze közel milliárdos offshore cégeket vagy néhány többemeletes lakóingatlant, ne is álmodjon arról senki, hogy elérik ezek az ügyek az illetékes hivatali elvtársak ingerküszöbét.
Itt van ez a szegény jegybankelnök is. Piti cirka egymilliárdért valóságos hajtóvadászatot indítottak ellene. Még szerencse, hogy Géczi József Alajos (MSZP – mi más?) nem hagyta magát befolyásoltatni, és nem engedte, hogy pár száz rongyos millió ürügyén meghurcolják ezt a – szó szerint – drága embert, aki dupla annyi pénzt kap, mint az Amerikai Egyesült Államok jegybankelnöke. A nemzeti bankvezért valóban aranyba kellene önteni. Még az is olcsóbb lenne, mint az adófizetők pénzén alkalmazni. De a mentelmi bizottsági elnök megelőzte a nemtelen kíváncsiskodást, s úgy nyilatkozott: Simor kielégítette magyarázatával. Mondhatta volna azt is: lezártnak tekinti az ügyet. Akárcsak Kóka haver, aki pontosan ezt deklarálta a Dataplex-büntetőügyben játszott szerepe után kérdezősködő riporternek. Emlékezzünk, először Gordon testvér használta ezt a formulát, amikor az általa csődbe döntött Hajdú-Bét eltűnt milliárdjai után érdeklődtek nála. Lezártnak tekintem az ügyet, és a jövőben nem kívánok erről nyilatkozni – mondta a széles körű népszerűtlenségnek örvendő politikus. Képzeljük csak el, mi történne, ha özvegy Kropacsek Jenőné adna hasonló választ, ha arról faggatnák, miért nem egyenlíti ki a közműszámlákat, valamint miért nem tud elég adót fizetni, holott valósággal dúskál a földi javakban a hatvanezer forintos nyugdíjából. Lezártnak tekintem az ügyet – jelentené ki nevezett kisnyugdíjas, s becsapná az ellenőrök orra előtt az ajtót. A hivatalos közegek egy ideig toporognának a gangon, hisz éppen az iránt tudakozódtak volna nála, nem felejtett-e el a néni egy alig használt luxus Mercedesszel elszámolni. Te, Józsi – mondaná az egyikük –, hisz a Simornál sem lett balhé abból, hogy egy Merci meg pár száz millió csak később pottyant ki a bugyellárisból.
Életszerű ez? Hát persze, hogy nem. Hisz hogy is lehetne elképzelni, hogy Kropacsek néni csak úgy ukmukfukk bevágja az ajtót, amikor megtollasodását firtatják? És hogy is lehetne feltételezni, hogy egy miniszterelnökön, jegybankelnökön, pénzügyminiszteren vagy csak szimpla kormánypárti politikuson bármilyen vagyont számon kérjenek? Az ő ügyeiket mindig lezártnak tekintik a jelenlegi hivatalok és bizottságok. Nem baj, a választópolgárok pedig a kormányzásukat és egyáltalán komolyan vehetőségüket tekintik lezártnak. S még örülhetnek, ha az emberek lezárni, illetve lerázni – és nem bezárni akarják őket.
