Az európai modern tánc egyik zászlóvivője majdhogynem két éve hagyta maga mögött a földi világot. Maurice Béjart-t azonban lehetetlen elfeledni. A tánc számára mindenekelőtt vallásos cselekvés volt, pedig a nyugati civilizáció mozgásművészete messze eltávolodott ősi gyökereitől. Béjart azonban a tánc rituális és közösségi lényegét, katartikus voltát akarta a XX. század emberével újra megismertetni.
A Szerelemtánc című retrospektív montázsban látható lesz az 1960-ban készített Bolero, az 1959-ben Sztravinszkij zenéjére komponált Tavaszünnep, az 1966-os Rómeó és Júlia, és a nagy port kavart 1997-es Balett az életért című eklektikus koreográfia egy részlete is. Az utóbbit Béjart az AIDS-ben elhunyt Freddie Mercury (a Queen együttes énekese) és táncosa, Jorge Donn emlékére készítette. A Queen legismertebb számai, Mozart zongoradarabjai és Gianni Versace extravagáns ruhái teszik még inkább feledhetetlenné Béjart őszinte vallomását. A Szerelemtánc második részében a társulat jelenlegi művészeti vezetőjének, Gil Romannak Antonio Vivaldi muzsikájára készített koreográfiája, A szellemek kaszinója lesz látható.
Az Erzsébet-táborokban még az is kiderülhet, milyen pályát választanak később a gyerekek
